New York-i Románc

15. Rész

- Arabella akár akarod, akár nem, Michael ide fog jönni! - emelte fel egy kissé a hangját apa.

- Nem is érdekeltem évekig!

- Azért ezt gondold át! Keresett! Hívott! Csak te nem akartál vele beszélni...

- És még mindig nem akarok! Ha ő akkor, aznap nem iszik egy pohárral többet, és nem kiabál anyával, akkor még mindig élne! És itt lenne velünk! Sőt, lehet, hogy még Londonban laknánk, és család lennénk!

- Elhiszem hogy ez neked sem jó, de meg kell értened! Ez lehet a kulcs! Hogyha találkozol vele és mindent tisztáztok. Én is haragszom rá, de közben pedig szeretem is, hiszen a fiam! Mindenki követ el hibákat!

- De az ő hibája anya halálába került! - vágtam rá ingerülten. Évek óta nem jött szóba ez a téma, és lehet hogy nem is most kellett volna szóbahozni. Túlságosan fájt még...

- Te is tudod, hogy nem Michael tehet közvetlenül édesanyátok haláláról - hajtotta le a fejét. Neki sem volt könnyű összeszednie magát azok után ami történt. - A bátyád pénteken jön, és pár napig marad...

- De te itthon sem leszel! - akadtam ki. Na nem! Biztos, hogy nem maradok kettesben vele, akkor sem ha csak miattam jön ide. - Meg nekem programom van! - jutott eszembe, hogy következő hétvégén is jönnek értem a srácok.

- Több napon keresztül? Majdnem egy hétig? - vonta fel a szemöldökét, mintha keresné a hibát.

- Igen - hazudtam magabiztosan. Soha nem fog rávenni arra, hogy beszéljek Michael-el, akkor sem, ha bűntudatot akar kelteni bennem.

- És pontosan meddig is lesz programod?

- Még nem tudom, de nemsokára kiderül - pattantam föl a kanapéról, és a táskámat megfogva betrappoltam a szobámba, majd bevágtam magam mögött az ajtót.

Nem volt jobb ötletem, fel kellett hívnom valakit, hogy csináljon nekem programot karácsonyra. Kimberly-re nem számíthattam, ők családdal mentek síelni, nagyiék túl messze laknak, a másik nagyapám meghalt, a nagymamám pedig idősekotthonában van. Apa meg eleve nem lesz itthon, mert a cégnél ahol dolgozik, ott sok bevételt hoznak az ünnepek, így mindig utazik.

Bekapcsoltam a gépem, és belépve a Skype-ba, rákattintottam arra a névre, ami az utolsó reményem maradt. Úgy tűnt már hazaértek, hiszen kis zöld pötty jelezte, hogy elérhetőek.

- Máris hiányzunk? - jelent meg Lucas szőke feje a teljes képernyőn, majd hátrébhúzódott, és megláttam a többieket is.

- Reménykedjetek csak - forgattam meg a szemem, és laza kontyba kötöttem a lila tincseimet. - Emlékeztek még, amikor azt mondtátok, hogy kérhetek tőletek valamit? - kérdeztem reménykedve. Lucas és Mason bólintott, de a másik két fiúnak szerintem teljesen új volt az információ.

- A kérdések, hogy mennyit tud rólunk... - magyarázta nekik Mason, mire ők is megvilágosodtak.

- Szuper, akkor ezt most ki is használnám - csaptam össze boldogan a tenyereimet. - Szervezzetek nekem programot péntektől az utána lévő hét péntekéig. Belefoglalva a karácsonyt is! Bármit! Csak messze legyek New York-tól!

Pár pillanatig csendben figyeltek, majd Eric egy mozdulattal lehajtotta a gépük tetejét, ezzel megszakítva a hívást. Miért is gondoltam, hogy majd pár napnyi ismertség után rögtön ugranak és a segítségemre lesznek.

Felsóhajtva lehajtottam a gépem tetejét, majd félre is tettem, és mindent megtanultam másnapra.

~~~

Tegnap este nagyjából másfél órát tölthettem a zuhany alatt, próbálva kimosni a hajamból a festéket. Végül sikerült, így csak egy kicsit maradt sötétebb a hajam az eredetinél.

- Jó reggelt - köszöntem álmosan Kimberly-nek a Linda's előtt. Egy szó nélkül a kezembe nyomott egy elvihető poharas forrócsokit, míg ő a saját kávéját kortyolta. - Pontosan mennyit aludtál?

- Nem sokat - pislogott fáradtan és megigazította a vállán a táskáját. - Milyen lett a matekod?

- Nem hiszem hogy valami fényesen - rántottam meg a vállam. - Neked?

- Szerintem ment - jelent meg egy halvány mosoly az arcán.

- Irodalom beadandó?

- Csak holnapra kell, nem?

- Ott volt az egész hétvégéd!

- Miért, te megírtad már? - vonta fel a szemöldökét, miközben a frissen hullott hóban lépkedtünk a suli felé.

- Aha - bólintottam. - Még aznap amikor feladták.

- Na jó, ez nem ér! - forgatta meg a szemét, majd letekerte a sálat a nyakából amikor beléptünk az aulába.

Beszélgetve léptünk be a terembe, majd le is cuccoltunk a leghátsó padsorba a megszokott helyünkre. Elénk a kosárcsapat kapitánya, Ryan és a haverjai, majd az előttük lévő sort a tipikus pom-pomlány csapat foglalta el. A legelső két sor pedig a kockák. Ez pedig a megszokott rend, évek óta nem változott.

Már éppen csöngettek, amikor felvillant a telefonom kijelzője, új üzenet jelezve nekem. A tolltartóm mögém támasztva elolvastam, és hatalmas vigyor terült szét az ajkaimon.

- Ms. Woods, ha már ennyire mosolyog, akkor akár ki is jöhetne a táblához - szakított ki egy hang, mire lassan, a tipikus diákmódon feltápászkodtam, és lehajtott fejjel (de vigyorogva) a táblához sétáltam.

~~~

- Hosszú nap - sóhajtott fel Kim, amikor kiléptünk az aula ajtaján. Földrajz volt az utolsó óránk, és hálásak voltunk az égnek, hogy a tesi elmaradt.

Szembe velünk egy nagyobb lánycsapat ugrált körül egy nálunk pár évvel idősebbnek kinéző srácot. Csak a feje látszott ki a tömegből, hiszen jóval magasabb volt a lányoknál.

- Szerinted megint Ms. Pom-pomlány vagyok ezért tisztelettel kell velem bánni Melanie legújabb egyetemista barátja jött érte? - kérdezte felém fordulva Kimberly, mire megráztam a fejem.

Felismertem a srácot, túlságosan sok időt töltöttünk el együtt ahhoz, hogy be ismerjem föl. Persze, hogy apa csőbehúzott, ő már ma reggel elutazott, így semmi akadálya nem volt, hogy Ő hamarabb jöjjön. És jött is! Pedig mennyire, de mennyire nem akartam, hogy itt legyen. És mégis hogyan talált meg?

- Arabella! - kiáltotta el magát, amikor észrevett engem, én pedig lefagytam. Mély hangjára az egész iskola előtti tér elcsendesült, és rám nézett mindenki. Hatalmas léptekkel megindult felém, én pedig éreztem hogy most csak két út van. Az egyik, hogy elrohanok valamerre, és nemtudom meddig csak rohanni fogok előle New York utcáin, a másik pedig, hogy olyat beverek neki, hogy arra kell majd a pénze, hogy új fogsort csináltasson.

- Bella - bökte meg a karomat a mellettem ácsorgó, és a jelenetet érdeklődve figyelő barátnőm - Ő meg ki a fene? És honnan tudja a nevedet?

- Hogy honnan tudja a nevemet? - vontam fel a szemöldökömet lesajnálóan - Onnan, hogy ő Michael Woods, a bátyám...