New York-i Románc

25. Rész

- És miről szeretnél beszélni? - vonta fel a szemöldökét kérdőn. Látszott a szemében a meglepettség, de úgy éreztem muszáj lesz elmondanom. El kell mondanom, amíg nem lenne nagyobb következménye, hogy magától derül ki. Nem akartam elveszíteni őt, ahogyan egyikőjüket sem, egy hülye hazugság miatt. Mert én már megbíztam bennük. 

- Csak... Szóval... arról lenne szó, hogy... hogy - akadoztam, és nem tudtam, hogy hogyan kéne elmondanom neki. 

- Figyelj, ha van valami, amit még nem tudunk a másikról, az nem baj - simított végig kedvesen az arcomon, ujjaival elidőzve ajkaim vonalánál. - Megértem, hogyha nem nyílsz meg könnyen, és nem szeretném sürgetni ezt az egészet, ha neked nehezedre esik. Majd elmondod, ha szeretnéd és készen állsz rá. 

- De ezt most kell! - szakítottam félbe, mire hátrált egy lépést - Nem, nem, csak... Csak félek, hogy miután elmondom már nem úgy tekintemél rám, mint ezelőtt. Azt pedig nem szeretném. 

- Amíg azt nem mondod, hogy titokban van egy vőlegényed, és velem csalod meg, majd meghísz az esküvőtökre, hogy szenvedjek a látványon, addig nem kell aggódnod - mosolyodott el, de ahelyett hogy leesett volna a kő a szívemről, inkább méginkább éreztem a nyomását. Mert, igaz nem volt senkim civilként, de volt egy eltitkolt életem. Ami attól maradt titok, hogy nem szóltam nekik róla. 

- De ha én el szeretném mondani? 

- Ugye nincs valami hapsid, akihez feleségül mész? - riadt meg, jelezve, hogy még mindig az alkohol hatása alatt van. 

- Nem, nincs - ráztam meg a fejem halványan elmosolyodva. - Csak van valami, amiről jobb lenne, ha ki tudnám adni magamból...

- Hallgatlak - támaszkodott meg, és tekintetét az enyémbe fúrta. 

- Szóval a helyzet az... - piszkáltam az egyik lila tincsemet, de a mondatot már nem tudtam befejezni, ugyanis a következő pillanatban kicsapódott a fürdőszoba ajtaja. 

Lucas támolygott be full részegen, majd kis segítséggel, de megtalálta a vécét, és nagyjából az egész gyomra tartalmát kihányta. Andrew és én inkább csendben elhagytuk a helyszínt, majd rázárva a szőkére az ajtót, leültünk az ágyra, és én folytatni akartam a mondatomat, de a göndör hajú eldőlt, és szinte rögtön be is aludt. Akkor ebből ma sem lesz semmi...

~~~

- Jó reggelt drága piás énekesek - kiabáltam kiérve a konyhába, mire mind a négyen a fülükhöz kaptak. 

- Ne ordíts! - szólt rám Mason, mire vigyorra húztam a számat és mellé sétálva még egyszer elkiabáltam magam.

- Csak nem megártott a tegnapi piálás? - kérdeztem, miközben elővettem a hűtőböl a dobozos ananászlevet és öntöttem belőle a poharamba. Andrew állt fel, és tette a mosogatóba a tányérját, majd mellém lépve átkarolta a derekamat.

- Nekünk semmi sem árt - suttogta a fülembe, majd belebökött az oldalamba. - Nem akartál valamit mondani tegnap este? - vonta fel összezavarodva a szemöldökét.

- De, de mindegy - vontam meg a vállam - Hülyeség. Nem lett volna fontos... 

- Biztos? Csak mert nagyon látszott, hogy el akarod mondani, csak aztán bejött ez az idióta - mutatott a másnapos Lucasra. 

- Hé, nem volt bezárva az ajtó! - védekezett a szőke, miközben Eric ellopott egy paradicsomot a tányérjáról. - Adod vissza!

- Meg még mit nem! - tömbe be egybe a szájába, ezzel kivívva a másnapos Lucas haragját. felállt az asztaltól, és megkerülve egészen Eric-ig sétált, majd mögötte megállva átkarolta és elkezdte kényszeríteni, hogy köpje ki a paradicsomot. Azt a tipikus módszert alkalmazta, amelyikkel a félrenyelt falatokat lehet felhozni. Csakhogy Eric már rég lenyelte, így elég érdekesen nézett ki a folyamat. 

- Szerintem hagyjuk őket - állt fel Mason, és töltött még magának kávét. Őt egyáltalán nem viselte meg a pia, sőt nem is látszott rajta, hogy akár egy kortyot is ivott volna. 

- Nevelőotthon vagy elvált szülők? - kérdeztem halkan a szemébe nézve. 

- Mindkettő - vonta meg a vállát nemtörődöm stílusban - Egyiknek sem kellettem. A nevelőszüleim pedig már nem tudtak nagyon segíteni. 15 évesen kerültem hozzájuk, addigra már mind megvolt - mutatott a karján húzódó tetoválásokra, a fülpiercingjére, és hegre a bal csuklóján. 

- Sajnálom - hajtottam le a fejem. Nem lehetett könnyű neki. 

- Nem gáz, már túlvagyok rajta - veregette meg a vállam - Nem érint érzékenyen a téma. Carol és Max gondoskodtak rólam, és nem érdekelte őket, hogy milyen volt a múltam. 

- Van testvéred?

- Vérszerinti nincs, mostoha pedig öt hónap múlva lesz - vigyorodott el. 

- Mason úgy kezeli a születendő húgát, mintha nem lenne elég gondja alapból is - kortyolt bele a poharába Andrew. 

- Miért vagy ilyen? Te is törődsz Lizával nem? 

- De ő a nővérem! Aki csak öt évvel idősebb nálam!

- Nekem meg lesz egy húgom, aki húsz évvel lesz fiatalabb, és?

- Mostohahúgod - krákogta Eric a háttérből, mire Mason hozzávágott egy szelet kenyeret. 

- Jó, mostohahúgom, de akkor is! 

- Olyan lesz, mintha a lányod lenne...

- Legalább gyakorolja, elvégre nagyon alakul valami Teresával, nem? 

- Teresa és én csak barátok vagyunk - kelt ki magából Mason, mire Lucas felnevetett. Eric így elég időt kapott ahhoz, hogy felálljon és távolabb kerüljön a szőkétől. 

- Aha, mert mi azt majd elhisszük... Láttalak titeket egy hete a parkban korcsolyázni. Kézenfogva!

- Mert ő nem tud, én pedig csak segíteni akartam neki, hogy ne essen el!

- Aha, persze...

- Ő Teresa Baury? A filmproducer Lionel Baury lánya? - kérdeztem bele.

- Ő - bólintott Andrew - Mason hónapok óta bele van zúgva, mióta találkoztak valamelyik koncertünk után. Többször mentek már kettesben, sőt, elméletileg már be lett mutatva a szülőknek.

- Ez erős tévedés! - ellenkezett a fekete hajú - Csak összefutottunk velük az egyik étteremben.

- És még hogy nem jártok! Haver, étterembe vitted! Ez már csak akkor következik be, ha komoly a kapcsolat!

- Tényleg? - súgtam oda Andrew-nak, mire bólintott. - És te mikor viszel el engem étterembe? 

~~~

- Az úgy oké, hogy itt punnyadunk egész nap, de nem akarunk valamit csinálni? - dobta le az asztalra a telefonját Eric. 

A mi házunk nappalijában ültünk, Lucas kezében gitár, a többi három a telefonját nyomogatta, én pedig a gépen írtam. És már egészen jól haladtam vele, ahhoz képest, hogy azt hittem nehezebb dolgom lesz. Már több, mint száz oldal megvolt, ami nekem pontosan elég volt ahhoz, hogy tudjam a főnököm örülni fog. 

- Találjatok ki valamit, nekem ki kell mennem telefonálni - pillantottam a folymatosan csipogó telefonomra, amin Kimberly képe díszelgett. 

- Menj csak - paskolta meg a fenekemet Andrew amikor fölálltam. Egy pillanatra megdermedtem, majd gyilkos tekintettel fordultam vissza. 

- Mit csináltál? - kérdeztem halkan, lassan, hogy biztosan megértse - Ezt még vissza fogod kapni...

Kiérve a már napsütéses időbe benyomtam a Kim hívásához szükséges gombot, majd a fülemhez tartottam a telefont. 

- Na jó, te mégis mikor és hol tanultál meg így írni???