New York-i Románc

30. Rész

Csillogó szemekkel néztem ki az ablakon, de közben kicsit meg is rémisztett a tudat, hogy már nemsokára hazaérünk. Nem tudtam mire számíthatok otthon, hiszen a szigeten szinte össze voltunk zárva, de ha hazaérünk New York-ba, akkor változni fog a helyzet. Ráadásul ő nemsokára Angliába utazik a családjához, nekem pedig kezdődik újra a suli. 

Éppen valamit a telefonján nézett, ha jól láttam akkor a koncert időpontjaikat és helyszíneiket. Fura volt néha ráébredni, hogy nem átlagosak, hanem ismertek. És ilyenkor belegondolni abba, hogy vajon ők hogyan látják a világot. Mert amíg nekem megadatott a lehetőség, hogy átlagos tiniként és ismert írónőként is lássam a világot, addig nekik (értesüléseim szerint) csak ez az egy életük volt. 

Kimberly megérkezése után még pár napot "nyaraltunk", majd a srácoknak haza kellett indulni, mert fellépésük lesz. És ebből következett az, hogy mivel én velük jöttem, így velük is kell mennem, Kim-nek pedig a lelkére kötötték a szülei, hogy csak addig maradhat, amíg én is itt vagyok. Így most itt ültünk a srácok gépén, hazafelé a több órás úton. 

Valahogyan (esküszöm fogalmam sincs hogyan), de a barátnőmnek sikerült levetkőznie a rajongó énjét, és meglepően jól kijött Eric-ékkel. Tudott velük nem csak róluk beszélgetni, és úgy tűnt, hogy a fiúk is megkedvelték. Különösen az egyikük...

- Tessék - nyomott a kezembe Andrew egy kis belépőkártya szerű dolgot, amikor leszálltunk a repülőről. Annak érdekében, hogy ne rohamozzák meg rajongók őket, így hátra a parkoló repülőgépek közé jött értünk az autó. Szerencsére ezúttal hétszemélyeset bérelt Mr. Blye, így Kim legnagyobb boldogságára, ő is befért, és nem kellett nyomorogni. 

- Mi ez? - kérdeztem, miközben megforgattam az ujjaim között. 

- Holnap ha ezt felmutatod, akkor beengednek - magyarázta, miközben összehúzta magán a kabátot. A hideg ellenére most tökéletesen megvoltam egy pulcsiban, miközben magamhoz öleltem a hatalmas plüssmacit, amit hála a magánrepülőnek, egyszerűen haza tudtam hozni. 

- Hova engednek be? - vontam fel a szemöldökömet, mert nem emlékeztem hogy bármit is beszéltünk volna mostanában a holnapról. - Egyáltalán mi lesz holnap?

- Szilveszter - fordult felém, miközben bepakolta a csomagjainkat a kocsi csomagtartójába. - Fellépünk. Times Square. Éjfélkor. Rémlik?

- Már hogy a jó istenbe rémlene, amikor nem is említetted? - hitetlenkedtem. Meg mertem volna esküdni, hogy a szilveszter éjszaka még csak szóba sem került közöttünk. - Kifejtenéd?

- Mi leszünk a meglepetésvendégek, miénk idén az újévi koncert lehetősége. Ezért kellett még ma visszajönnünk, hogy tudjunk még próbálni - tette ba az én bőröndömet is a csomagtartóba, majd nyúlt a maciért, de elhúztam a kezem - Javíthatatlan vagy... 

- Ez van - vigyorogtam rá, majd beültem az autóba, a hátsó ülések egyikére. Oké, ez a kocsi, nem is hétszemélyes volt, hanem mintha egy limuzin lett volna. Oké, hogy elől vezetőülés és anyósülés, de hátul egymással szemben 3-3 ülés, italtartóval, és egy csomó kajával. Oké, mostmár biztos, hogy tudták, hogy Lucas is velünk lesz...

- Gondoltam szeretnél megnézni minket egy igazi koncert közben is, ami nem privát - ült be mellém, majd elvett egy bontatlan üveg vizet. 

- Szívesen elmegyek - tettem el biztos helyre a belépőt, még mielőtt elveszíteném. 

~~~

Hatalmas mosollyal az arcomon néztem őket a kijelzőn, miközben hallottam a basszus dübörgését, és a koncertekhez méltó, felfokozott állapotban ugráltam együtt a tömeggel. Igaz őket is csak a néha váltakozó kijelző mutatta, de olyan volt, mintha én is ott lent lettem volna velük. 

Alig pár perc volt éjfélig, vagyis újévig, amikor spécipontossággal kiszámítva új számba kezdtek, hogy a legjobb részénél üssön éjfélt az óra. A tömeg teli torokból üvöltötte a dalszöveget, és egy emberként ünnepelt. Kétségtelen, a bandának hatalmas sikere volt. Egyenesen megbolondultak értük. 

Összehúztam magamon a téli kabátomat, és kiléptem a fűtött szobaszerű valamiből, ahova, mint VIP vendéget, beirányítottak. A jobb látvány érdekében mentem ki a hidegre, és tényleg sokkal jobb volt a hangulat a tetőn. A zene hangosabban hallatszott, és annak ellenére, hogy a kamerás emberek körbevették a srácokat, sokkal jobb volt innen figyelni az egész koncertet. 

Behúzódtam az egyik sarokba, de sajnos sapkát elfelejtettem hozni, így hosszú lila hajamat össze-vissza fújta a szél, ezzel észrevetetve engem a srácokkal. Apró mosollyal az arcomon intettem nekik, mire Lucas felém fordult. Nem volt feltűnő, csak az volt a baj, hogy rám figyelt, miközben lépett, és nem vette észre a madzagot, ami ott feküdt a földön, és majdnem produkált egy gyönyörű elesést. Nem tudom, hogy az nézett volna ki viccesebben, ahogyan el is esik, vagy az, ami bekövetkezett, méghozzá, hogy kimentette magát a helyzetből, egy elég furcsa mozdulat kíséretében. 

- Köszönjük New York! Boldog Új Évet! - szólt bele a mikrofonjába Mason pontban abban a pillanatban, amikor ezernyi trombita szólalt meg, és színes szalagok milliói kezdtek hullani a tömegekre. Illetve ránk is. 

A kamerával rendelkező emberek letették a készüléket, és a tv-ben az adás nagyeséllyel átváltott az ünneplő tömegekre. A fiúk letették a mikrofonokat, és Eric a gitárját is. A többieknél nem volt hangszer, volt háttérbandájuk (az a logika, hogy a bandának háttérbandája van...). 

- Mennyire szereted a klisés, nyálas, romantikus történeteket? - lépett elém Andrew, a szokásos nagyképű mosolyával, mélykék csillogó szemeivel, miközben göndör fürtjei közé túrt. 

- Nem tudom rémlik-e, hogy író vagyok, és romantikus történetekben utazok... - néztem a szemébe pimasz mosollyal az arcomon. - Ezt leszámítva nem vagyok oda a nyálas befejezésekért... 

- És a tipikus dolgokért? - karolta át a derekamat, és föltette a fejemre a kapucnit.

- Például? - vontam fel a szemödökömet kérdőn. 

- Például a szilveszteri éjféli csókért? - suttogta a fülembe, és ajkai már bőrömhöz értek.

- Szerintem arról már lekéstél...

- Inkább később, mint soha - emelte fel a fejemet az államnál fogva, és hosszasan megcsókolt. Mindig elleneztem az ilyen pillanatokat, túlságosan nyálasnak gondoltam, de most kivételesen nem volt ellene kifogásom. 

Tökéletes pillanat volt, csak egy dologra nem figyeltünk. Hogy igaz félre voltunk vonulva egy sarokba, de nem voltunk egyedül. Így miközben mi egymásba gabalyodva ünnepeltük az újévet, addig valakinek megszületett a másnapi címlapi sztorija...

~~~

Másnap délelőtt fáradtan nyitottam ki a szememet. Nem tudom, mennyi lehetett az idő, csak hogy a telefonom csipogására ébredtem. Otthon voltam, még hajnalban elbúcsúztunk Andrew-val, majd ő is hazament pakolni, hiszen ma este indulnak Lucas-sal vissza Angliába. 

Megdörzsöltem a szememet, mintha ezzel próbálnám eltűntetni belőle a fáradtságot, de nem igazán sikerült. Egy halom értesítés ugrott fel amikor bekapcsoltam a telefonomat. Köztük egy sürgősnek titulált üzenet Kimberly-től, amelyben linkelt egy oldalt. 

Villámsebességgel futottam át a sorokat, a végére már kigúvadt szemekkel.

- Basszameg!