New York-i Románc

22. Rész

Levakarhatatlan vigyorral az arcomon ültem a homokban, le sem véve a tekintetemet az előttem álló négy srácról.

 Délelőtt amikor Eric közölte Andrew-val, hogy ma van a szüleinapom, hirtelen ült ki az arcára a meglepettség. Közelebb hajolva a fülembe suttogott, mire az egész arcom vörösre váltott. Halkan elsuttogott egy "boldog szülinapot"-ot, majd egy puszit nyomott paradicsompiros arcomra. Azután egész nap, mintha került volna, csak a fiúkkal beszélt, akik mellesleg alig néztek rám. 

Este már lefürödtem és készültem pizsiben bebújni a takaró alá, amikor csipogott a telefonom. Nem mintha nem ezt tette volna egész nap, de azokat már lenémítottam. Most azonban egy rövid üzenet  fogadott, méghozzá a göndör hajú tagtól. Gyere le a partra. 

Nagyon sóhajtva rúgtam le magamról a takarót, és vettem ki a táskámból egy mackógatyát, és próbáltam keresni egy pulcsit. Amit nem hoztam... Hogy a jó életbe is! 

Mezítláb lépkedtem a homokban, egészen az eldugott helyen lévő tűzrakásig, ami mögött látszott az óceán. Körülötte fatuskók voltak elhelyezve, mintegy ülőhelynek. Ha ez most valami agyhalott vicc, akkor én esküszöm kinyírom őket. Leültem a homokba, nem volt kedvem ahhoz hogy valami megszúrja a fenekem... Megnyitva az üzeneteimet, még mindig nem jött semmi új, hogy minek kellett idejönnöm, vagy most mi lesz... 

"Itt vagyok... "

"Örülök. Várj még egy kicsit!"

"És mégis mit csináljak? " - írtam vissza idegesen.

"Mit tudom én? Vetkőzz le és fürödj mesztelen a vízben" 

"Képzelődj csak" 

"De remélem már nem lesz sokáig csak a képzeletem" - jött az utolsó üzenet, mire nevetve megráztam a fejem, és ledobtam a telefont magam mellé a homokba. Pár percig csak figyeltem a nyugodt lángokat, majd hangokat hallottam magam mögül. Hátrafordultam, felkészülve akár egy medvetámadásra is, de csak Andrew közeledett. 

- Felkészültél? - vonta fel a szemöldökét kérdőn. 

- Mégis mire? - kérdeztem vissza értetlenül, és a fülem mögé tűrtem egy lila tincset. 

- Arra hogy megkapd a megérdemelt bűntetésed, amiért nem szóltál a szülinapodról...

- Még mindig ez a bajod? - mosolyodtam el halványan - Nem az volt a bűntetés, hogy egész nap levegőnek néztél? 

- Nem, az csak egy része volt - pöckölte meg az orromat, mire szúrós szemmel néztem rá. 

- Akkor mégis mi fog most történni? 

- Majd meglátod... Most pedig takard el a szemeidet - adta ki a parancsot, mire vigyorra húztam a számat - Ha leskelődsz, nem garantálom, hogy a legszebb látvány lesz!

- Mégis mire készülsz? - jelent meg keserű arckifejezés a fejemen. 

- Majd megtudod - nyomott egy csókot az ajkaimra, majd már ment is, de nem engedtem. Ujjaimat göndör fürtjeibe vezetve húztam vissza, és legnagyobb meglepettségemre egyáltalán nem ellenkezett. Kezeivel a derekamat átölelve alig bírtunk elszakadni egymástól, majd amikor végre sikerült, akkor is csak amiatt, mert belebökött az oldalamba. - Szemeket eltakarni!

- Jó, jó, eltakarom - hagytam rá, és tenyeremet a szemeim elé tettem, így kitakarva a látómezőmet. Mozgolódást hallottam, és csak reméltem, hogy nem most akar itthagyni, hogy megfázzak... 

Mintha több ember lépteit hallottam volna, majd valaminek a csörömpölését. Izgatottan dobogó szívvel vártam a következményeket, amikor meghallottam Mason hangját. 

- Mostmár idenézhetsz!

Leengedtem a kezeimet a magam mellé, te a szemeimet még mindig csukva tartottam. 

- Kinyithatod a szemeidet... - ismételte meg a fekete hajú, de éreztem, hogy mosolyog. 

- Csak ha biztosítotok, hogy nem lesz látáskárosodásom, sem pedig rémálmaim - válaszoltam miközben átkulcsoltam kezeimet a felhúzott térdeimen. Nevetést hallottam, így azt gondoltam, hogy nem lesz semmi baj, úgyhogy kinyitottam a szemeimet. 

Mind a négyen ott álltak, teljesen felöltözve (szerencsére), és egy-egy hangszerrel a kezükben. Mármint Mason-nek a nyakába volt kötve valami helyi dob, hogy a kezében a két dobverő elférjen. Eric, Lucas és Andrew egy-egy akusztikus gitárt fogtak, és a tűz fénye megvilágította arcukat. 

Pár másodperc alatt felfogtam, hogy mi folyik itt, és elöntött a boldogság. A mérhetetlen boldogság. Mason a tetovált karjával ritmusra ütötte a dobot (már ha ennek a valaminek ez volt a hivatalos megnevezése), ami elég viccesen nézett ki. Egyszerre kapcsolódott be a három másik srác is, és ott azon a decemberi estén, valahol egy kis szigeten este, már majdnem éjjel csak nekem zenéltek. Hatalmas vigyorral az arcomon figyeltem őket, és rájöttem, hogy ez soha nem is lehetett volna egy egyszerű munkatársi viszony. Már most sokkal többet jelentettek nekem, pedig nagyjából egy hete ismertem meg őket. Mégis most itt énekeltek csak nekem, egy tűzrakás mellett, a csillagos ég alatt. Én éreztem magam a világon a legszerencsésebbnek, hogy ismerem őket. Hogy ismerek ilyen hatalmas szívű embereket. Akik csak úgy összedobnak nekem egy szülinapi koncertet, pár óra alatt. És azt hiszem ennél jobb ajándékot nem is kaphattam volna. 

 ~~~

- Na, tetszett? - kérdezte Lucas aki mellettem ült, miközben a többiek valahonnan szereztek pillecukrot, és azt sütögették a tűz fölött. 

- Igen - mosolyogtam még mindig. Már nagyon fájt az arcom, de egyszerűen képtelen voltam abbahagyni a vigyorgást - Imádtam! Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm! 

- Örülök - harapott bele egy forró pillecukorba, ami feltehetőleg megégette a nyelvét, mert rögtön ki is köpte. Köhécselt egy kicsit, majd felpattant és elrohant vízért. És csak remélni tudtam, hogy nem az óceánból akar inni... 

Én is felálltam, és átültem Andrew mellé, aki eddig Mason-nel beszélgetett, majd amikor a fekete hajú meglátott engem közeledni, egyszerűen felállt és odébbült. Andrew mélykék szemeibe néztem, majd közelebb húzódtam mellé. 

- Fázol? - simított végig a karomon, mire megráztam a fejem. Tény, hogy már hajnalodott, és kezdett hideg lenni, (hidegebb mint éjszaka, amit nem értettem), de tökéletesen megvoltam. Csak közelebb akartam lenni hozzá.

- Ez volt életem legjobb szülinapja - mosolyogtam rá, majd ásítottam egy nagyot. 

- Pedig az ajándékodat még meg sem kaptad...

- Akkor te minek mondanád az előző minikoncertet? - nevettem fel halkan.

- Az a bűntetésed volt, főleg a "Boldog szülinapot"-dal - kulcsolta ujjait az enyéimre, mire a pillangók a gyomromban elkezdtek ébredezni. Előtte még sosem éreztem ilyet, de azt hiszem baromi szerencsésnek mondhatom magam, hogy pont Andrew Carter mellett érzem ezt.

- Jó, az tényleg baromira hamis volt - értettem egyet. - De akkor milyen ajándék van még? - kérdeztem, mire előhúzott egy kis dobozt a zsebéből.