New York-i Románc

10. Rész

||Andrew||

Nehezen nyitottam ki a szemeimet amikor egy ajtó csukódását hallottam. Éreztem ahogyan egy kisebb szellő végigfúj semmivel sem takart hátamon, és inkább oldalra fordultam. Kezemet kitéve tapogattam meg mellettem az ágyat, mintha kerestem volna valakit. Azonban senki nem volt ott.

- Bella! - pattantak ki a szemeim. Tudtam, hogyha nem ébredek mellette, akkor az csak azt jelentheti, hogy elment. Mégis reménykedtem benne, hogy csak a fürdőbe ment, vagy esetleg reggelit készíteni. De csalódnom kellett. 

Ledobtam magamról a takarót, és az ablakhoz siettem. Az sem zavart, hogy nem volt rajtam semmi, csak látni akartam, hogy tényleg elmegy-e. Kinyitottam az ablakot, és hunyorogva figyeltem a szálloda előtt leparkoló autókat, hátha láthatom melyikbe szállt be. 

Nem mehettem utána. Megígértem neki, hogy nem megyek, mert egyedül kell lennie. És megértettem. Csak abban reménykedhettem, hogy nem felejti el azt, amit ő ígért meg nekem. 

Éppen beszállt egy taxiba, de még visszanézett. Nem hiszem, hogy tudta, hogy melyik ablak az amelyik a szobályához tartozott, de kereste a tekintetével. Becsukta maga mögött az ajtót, és a taxi nekiindult a városnak. Én pedig ott maradtam újra nélküle. 

~~~

- Na? - nyitotta ki izgatottan előttem az ajtót Liv, amikor becsöngettem. - Megbeszéltétek a dolgokat?

- Valami olyasmi - léptem be a szobába, és lerúgtam a cipőmet magamról. 

- És hol van? Pakol? 

- Nem Olívia - ráztam meg a fejem, és úgy éreztem minél előbb szükségem van egy kávéra - Elment. És nem is akartam megállítani. Mert ha ő ezt szeretné, akkor legyen...

- És most mit fogsz kezdeni? - huppant le a fotelbe.

- Várok. Megvárom amíg hazajön. - vettem elő egy poharat - Mást úgysem tehetek. 

- Mi mikor indulunk haza? 

- Nemsokára. Össze van pakolva mindened? - vontam fel a szemöldökömet, és hálás voltam, hogy nem firtatja a Bellás dolgot. 

- Igen - bólintott, de mintha még eszébe jtott volna valami - Akkor biztos vagy benne, hogy senki nem fogja elcsábítani tőled? 

- Igen - kortyoltam bele a frissen lefőtt kávéba. 

- Már megtetted az ajánlatot a házra, ugye? - rázta meg hitetlenül a fejét.

- Pontosan - mosolyodtam el halványan - Mikorra visszajön már be is lehet majd költözni... 

- Jólvan, büszke vagyok rád, ügyesen visszaszerezted - állt fel és indult a szobája felé. - De ne siesd el annyira. Sok lesz neki...

||Arabella||

- Biztos minden rendben? - hallottam Kimberly aggódó hangját a telefonban. 

- Igen, hidd el - sóhajtottam és körbe-körbe járkáltam a szobában, aminek üvegfalain keresztül látni lehetett a havas tájat. Gyönyörű volt, és megunhatatlan. - Biztos csak valami kisebb betegség...

- Akkor miért nem vagy már itthon? - idegeskedett. - Hetek óta nem láttalak, és már itthon kellene lenned. Régóta itthon kellene lenned...

- Csak nem engedik fel meg leszállni a repülőket a hóviharok eshetősége miatt - forgattam meg a szemem - De elméletileg maximum két hét múlva vége lesz az egésznek és mehetek haza.