New York-i Románc

5. Rész

- Te szentséges isten! - emelte fel a hangját Eric, amikor már kezdte megunni a percek óta tartó visítást. - Jules maradj már csendben! Mégis mi okod van a sikításra?

- Ő - bökött felém, és felragyogott az arca - Ő...Ő ott Bella Winter, akitől a kedvenc könyveim vannak, és akiről nem szóltatok, hogy nálatok van - közölte magas hangon, miközben szőke haját igazította meg. 

- Igen, ez ő - forgatta meg a szemét Lucas és a húgához sétált. - Vidd Szmötyit, és mondd meg nagyiéknak, hogy jövő héten valamelyik nap benézek. Anya hívott már ma?

- Igen, azt mondta náluk minden rendben, és nagyon vár haza téged. És végre elfogadta, hogy itt szeretném befejezni a sulit, majd jövő év végén kimegyek hozzájuk Angliába, és ott is maradok - váltott stílust és átvette Lucas kezéből a kutyát. - De azért egy kicsit még maradhatok? - kérdezte reménykedve, mire a bátyja felém fordult, tudva, hogy csakis miattam akar még Jules maradni, én pedig bólintottam.

- Igen, de nem sokat, tudod, hogy a nagyit megeszi az ideg, hogy egyedül mászkálsz a városban - ingatta a fejét.

- Ismerem New Yorkot, nem tévedek el. Tudom merre kell úgy hazamennem, hogy egy érdekes alakba se fussak bele - forgatta meg a szemét a lány, és letette Szmötyit a földre, majd a táskájában kezdett el kutakodni. - Francba, hogy pont ma nem tettem el - dobbantott a lábával, majd reményteli szemekkel felém fordult. - Matekfüzetet dedikálsz? - kérdezte, mire a srácokból kitört a röhögés.

- Pont matekot? - húztam el a számat. Nem volt a kedvencem, és nem is tudom, hogy jött volna ki, ha valaki belenéz a füzetébe és egy aláírást talál. 

- Más nincs nálam, rövidített napunk volt a suliban, de nagyon szeretnék egy aláírást...

- Bezzeg tőlünk sose kértél - játszotta a sértődöttett Andrew.

- Mert ti a bátyám legjobb haverjai vagytok, van veletek egy halom fényképem, és mindenki tudja a suliban, hogy ismerlek titeket, ráadásul jóban is vagyunk - közölte természetes hangsúllyal - Szeretem a zenéteket, de egyszer, amikor még nem voltatok híresek, akkor önként aláírtátok az egyik pólómat, alkoholos filccel, úgyhogy tőletek már van autogrammom. 

- Figyelj - szóltam közbe kedvesen - Egész hétvégén itt vagyok, bármikor benézhetsz, szívesen aláírok amit szeretnél, csak ne füzet legyen az...

- Nem jó, a hétvégén már nem jövök. - rázta meg a fejét csalódottan - Vasárnap fogják a nagyiék áthozni Szmötyit, amíg nekem korrepetálásom lesz... 

- Várj egy kicsit - jutott az eszembe valami, és felsiettem a lépcsőn. Még hallottam ahogyan Mason röhögve odaszól Jules-nak, hogy most aztán jól elüldözött engem. Az ideiglenes szobámba érve gyorsan kicipzároztam a sporttáskámat, és a legaljáról kikaptam egy könyvet. Tudtam, hogy ott van, mindig nálam volt, vigyáztam rá. Visszafelé már lassabban mentem, majd leérve visszaültem a helyemre, és újra magam alá húztam a lábaimat. - Tudod, hogy mi ez? - mutattam fel a könyv borítósát, mire szó szerint leesett az álla. 

- I-igen - dadogta, és láttam ahogyan valami megcsillan a szemében. - De hiszen ez még csak a nyomdában van... Mármint, hogy én úgy tudtam, hogy majd csak jövőre jelenik meg. Még a tartalma sem publikus. - mutogatott össze-vissza, én pedig felé nyújtottam a majdnem egy hónapja megkapott példányt. - El-elolvashatom? - lépett közelebb és szinte remegett a lába. 

- Igen - mosolyodtam el. Hatalmas büszkeséggel töltött el a reakciója, hogyha más nem is ekkora érdeklődéssel, de ő majd meghalt azért, hogy a kezébe vegye a kötetet. - Megtarthatod. A tiéd, neked adom - adtam a kezébe. Úgy ölelte magához, mintha ez lenne a legkedvesebb dolog a világon.