New York-i Románc

14. Rész

Kivettem a hűtőből a narancslevet és öntöttem egy pohárba, majd kikotortam a szekrényből egy csomag ropit, így étellel és itallal felszerelkezve indultam vissza a szobába. Még öt perc volt hátra az interjú kezdetéig, de én megéheztem, így kellett egy kevés kaja. 

Az éjjeliszekrényre tettem le a szerzeményeimet, majd visszabújtam a takaró alá, és onnan néztem a tévét. 

"Minden rendben?" - kaptam az üzenetet Andrew-tól.

"Igen. Nálatok?" - pötyögtem vissza, mire csak egy képet kaptam a felbolydult stúdióról. 

"2 perc"

"Tudom"

"Semmi nem lesz. Egyszer úgyis meg kell tudniuk..."

"De ez nem tartozik az egész világra" - harapdáltam a szám szélét - "Miért nem tarthatjuk meg csak magunknak? Miért nem lehet ez titok? Legalább addig, amíg véletlenül le nem fotóznak minket..."

"Ahogy elnéztem a készületeket, ezzel elkéstél" - villant fel a kijelzőm - "Mennem kell. Szeretlek"

- Én is szeretlek - suttogtam magam elé, és eltettem a telefont, hogy csak a műsorra figyeljek, ami egy percen belül kezdődött. 

Átlagosan indult, közölték, hogy kik a vendégek, majd először csak arról faggatták őket, hogy miért megy szünetre a banda. És erre megadták azt a választ, amitől a legjobban féltem. Vagyis, hogy azért, hogy a családjaikkal legyenek. 

Lucas kínzásával kezdték, miszerint azt kérdezgették, hogy milyen a házas élet, és hogy mennyire jól jönnek ki Kimberly-vel. Azonban a szőke gyakorlott volt, így semmi olyat nem mondott, amibe beleköthettek volna. 

Mason és Eric is megkapta a magáét a barátnőik miatt, főleg azért mert mindkettőjüké híres. Aztán következett az, amitől a legjobban féltem. Andrew. 

- Úgy hallottuk, hogy rád is rádtalált a szerelem - kezdett bele az egyikük, az idegesítőbb. 

- Elképzelhető - szorította össze a száját Andrew. 

- Elképzelhető, hogy akár titokban is tartottátok? - kérdezett vissza a fickó, aki inkább a humorosabb fajta volt. Semmit sem tudott komolyan venni, és talánezért volt egy kicsit szimpatikusabb, mint a mellette ülő nő. 

A mögöttük lévő kivetítőn megjelent egy alig pár napja készült kép, amikor csak kimentünk sétálni a parkba. Nem volt különösebb teendőnk, és jót tett a levegőzés. Csak úgy tűnik arra nem gondoltunk, hogy egy egyszerű tél végi napon egy lakópark közelében is lehetnek lesifotósok. 

Az én arcom nem látszott a képen, csak a barna hajam, tekintve, hogy háttal voltam a kamerának. És aki készítette a képet, egy elég egyértelmű pillanatot kapott el. Andrew keze a derekamon pihent, és egy apró csókot nyomott a számra. 

- Sajnos nem sikerült kiderítenünk, hogy ki volt veled a titokzatos lány, de nagyon úgy tűnik, hogy jól megvagytok - szólalt meg az idegesítő nő. 

- Valóban - bólintott a göndör hajú - És szerintem ő nagyon is örül ennek. 

- Talán átlagos lány?

- A legkevésbé sem átlagos - rázta meg a fejét mosolyogva - Csak nem szereti a felhajtást. 

- Akkor úgy kérdezem, hogy ismert-e? - próbált meg kicsikarni belőle valamit.

- Igen - bólintott óvatosan Andrew, majd láttam az arcán a riadtságot, amit az okozott, amit talán a takarásból mutattak az idegesítő nőnek, aki vette az adást.