New York-i Románc

4. Rész

- Semmi? - vontam fel a szemöldökömet - Tehát te azt, hogy lefeküdtük, azt semminek titulálod?

- Nem történt meg - rázta meg a fejét, és tekintetemet kereste. - Semmi nem történt. Nem feküdtünk le.

- Akkor mik voltak a szívásnyomok a nyakamon? - simítottam végig azon a helyen, ahonnan már úgy ahogy eltűntek a foltok - Miért borította olyan szinte az egész testemet?

- Miért? Mert kiszívtam - szívta be idegesen a levegőt.

- Mondd már meg, hogy mi történt aznap este! - keltem ki magamból, és éreztem, hogy most ez nagyon-nagyon fog fájni. Mert el fogja mondani...

- Sokat ittál, és kifakadtál - kezdett bele, de nem nézett a szemembe. Szégyellte magát. - Elkezdted mondani, hogy mennyire sajnálod az egész Bella Winter-es dolgot, és hogy nekem volt igazam. Aztán arról ecseteltél, hogy tényleg hiányzom neked, és Matthew mellett nem érzed olyan jól magad, meg hogy valamit szerinted titkol előled, de még magadnak sem akartad beismerni. Aztán csak majdnem elájultál. Ekkor döntöttem úgy, hogy az lenne a legjobb megoldás, hogyha kivennék egy szobát, és csak aludnál egyet.

- És miért nem ez történt? - éreztem ahogyan a mellkasom kezd összeszűkülni, de nem tudtam, hogy mit kezdjek vele.

- Mert elkezdtél motyogni, hogy rosszul érzed magad, és el szeretnél menni fürdeni. Én pedig nem akartalak egyedül elengedni, mert összeestél volna. Ezért elmentem veled. Minden rendben ment, és tényleg nem volt hátsó szándékom. Addig háttal álltál nekem, aztán csak megfordultál, és megöleltél, miközben azt motyogtad, hogy hiányzok neked. Nem akartalak megcsókolni, attól tartottam, hogy akkor kijózanodsz és haragudni fogsz rám. Meg úgy voltam vele, hogy nem lenne igazi, hogyha te nem vagy az eszednél.

- Úgy tűnik most sem voltam... - motyogtam bele a mondandójába. - És a szívásnyomok? Hogyha nem szeretkeztünk, és csak megöleltelek, akkor miért hagytál nyomokat rajtam? És hogyan küldtem el Matt-nek az üzenetet?

- Ott öleltél engem teljesen meztelenül, még szép, hogy elvesztettem a fejem. - rázta meg a fejét, mintha ez normális lenne. - A törülközős is azért voltak szétdobálva. Csak felkaptalak az ölembe, és nem bírtam betelni veled. Mondta neked az a Matthew, hogy milyen gyönyörű vagy? Nem hiszem. Vagy csak nem váltott ki belőled akkora örömöt, mint amikor én mondtam neked akkor éjszaka. Csak azt akartam, hogy az enyém legyél. Nem úgy, mint egy tárgy, hanem őszintén. És te az őszinte részeg fajta vagy, így lehetett volna. Csak lefektettelek az ágyra, és szerettem volna mindent megadni neked.

- De?

- De nem tudtam megtenni - nyúlt a karom után, de elhúzódtam előle - Nem tudtam megtenni, mert azt akartam, hogy te is akard. És nem részegen, hanem józanul. Ezért adtam oda az ingem, meg adtam rád a fehérneműdet. És ezért nem történt meg...

- Szóval - nyeltem nagyot, és próbáltam feldolgozni amit mondott - Hazudtál nekem.

- Tulajdonképpen... - kezdett bele, de félbeszakítottam.

- Igen vagy nem? - néztem a szemébe.

- Igen - bólintott kelletlenül.

- Na látod, én engedtem, hogy megmagyarázd - húztam keserű mosolyra a számat - Nem tanultál a hibámból, miszerint, nem jó dolog hazudni a másiknak. Főleg annak nem, akit elméletileg szeretünk. És most mit vársz tőlem? Mert hogyha azt, hogy megbocsátsam, amiért miattad szakítottam Matthew-val, akkor is ha megcsalt, akkor fölösleges reménykedned. Azt mondtad, hogy hat és fél év után volt egy elég szenvedélyes éjszakánk, és már kezdtem úgy állni hozzá, hogy talán nem is olyan rossz, hogy megtörtént. Erre kiderül, hogy az egész egy hazugság volt. Mégis miért?

- Mert azt akartam, hogy érezd, amit én éreztem. Hogy az, akit a világon a legjobban szeretsz, az hazudik neked egy olyan dologról, ami romba dönti az életed! - emelte fel a hangját, bennem pedig elszakadt valami.

- Tájékoztatlak, hogy mind a kétszer nekem dőlt romba minden - nevettem fel keserűen. - Mert nem hallgattál végig. Mert eldobtál magadtól, amikor mostanra már megértetted, hogy miért tettem amit tettem. És most? Boldog voltam. Több év szenvedés után végre boldog voltam.

- Dehog voltál boldog Matthew-val - vágott közbe lenézően.

- Nem Matt-ről beszélek - ráztam meg a fejem szomorúan, miközben az első könnycseppek már útnak indultak - Most, ahogyan beszélgettünk. Boldog voltam. De kiderült a hazugság, és ezek után attól tartok, hogy nekünk tényleg nagyon messze kéne kerülnünk egymástól. Mert csak fájdalmat okozunk a másiknak. És nekem ez nem tetszik...

- Nem akarod vállalni a fájdalmat, annak ellenére sem, hogy amúgy meg boldogok lehetnénk?

- Nem. Nem akarok fájdalmat okozni, mert az a világon a legrosszabb érzés, hogyha látod, hogy valaki miattad szenved... - fordultam meg, és igyekeztem minél hamarabb elmenni innen.

~~~

Los Angeles. Varázslatos. Egyszerűen mesés. És én pedig végre megérkeztem.

A főnököm még egy éve keresett meg azzal, hogy egy rendező felhívta, és szeretné megfilmesíteni az egyik könyvemet. Én pedig örömmel egyeztem bele.

Azonban azt nem is sejtettem, hogy melyik könyvemet akarja. És nem is engedték, hogy megtudjam, ugyanis szerintük ajándék lesz. Ajándék a 25. születésnapomra, összevonva azzal, hogy tíz éve írok, és adok ki könyveket. Így most, karácsony előtt pár nappal lesz a bemutató, itt Hollywood-ban. Előtte még nem voltam itt, de rögtön szerelmes lettem a helybe. Abba a helybe, ahol télen is meleg volt, és lehetett fürödni is a tengerben. Ez lesz a második szülinapom, amit a tenger közelében töltök.

- Ms. Woods, elkészült? - kopogott be a főnököm az ajtón. Alig pár perc volt hátra ameddig a limuzin befut, és elvisz minket a premier vetítésre. Rajtam kívül szerintem mindenki tudta, hogy miről van szó, és hogy mit fognak vetíteni, csak én álltam ott úgy, hogy halvány lila gőzöm sem volt a helyzetről.

- Igen - sóhajtottam fel, és kiléptem a hotelszobából a tűzvörös estélyimben. Azt mondták meg kell adni a módját, én pedig ezt láttam a legalkalmasabbnak. - Mostmár elmondja végre, hogy melyik könyv fog megelevenülni?

- Nem - rázta meg a fejét, és a lift felé indultunk - Meglepetés lesz. - jelent meg halvány mosoly a szája sarkában. Régen láttam mosolyogni, főleg mióta elváltak a feleségével, de úgy tűnik büszke volt rám. - Igazán szép a nyaklánca...

- Köszönöm - nyúltam a nyakamhoz, ahol a virág alakú medál díszelgett egy ezüst láncon. Egy nagyon szép emléket felidézve...