New York-i Románc

Karácsonyi különkiadás

Hello, mielőtt elolvasod kérlek fusd végig ezt a pár sort is! A fejezet egy évvel Bella és Andrew első találkozása után játszódik, tehát abban az időszakban, amikor nincsenek együtt! A fejezetnek nem kifejezetten az a célja, hogy boldog ünnepi hangulatot idézzen, hanem egy-két új karakter bemutatása (részletesebben a fejezet végén!), illetve elmeséli, hogy én hogyan képzeltem el ezt az időszakot számukra. Remélem tetszeni fog...

Az épület teljesen zsúfolva volt, így Karácsony előtt egy nappal. Minden üzlet tele volt ajándékokat vásárló emberekkel, akiknek csak most jutott eszükbe, hogy kellene valamit venni a családjaiknak.

Nem igazán szerettem ezt az időszakot, túl sokan voltak az utcákon, és egy kávézóba sem lehetett beülni, annyira tele voltak. Kint hideg volt, és sötétedéskor már havazott is. Egyszerűen ebben az évben nem volt meg a hangulat az ünnepekhez, annak ellenére sem, hogy minden egyes üzletből karácsonyi zenék hallatszódtak ki és a mozikban is már november eleje óta olyan filmeket vetítettek, amelyeket csak december közepén kellett volna.

- Köszönöm - mosolyogtam rá az eladóra, aki átadta az utolsó adag sütit nekem, majd kiléptem a pékség ajtaján.

Kimberly New Yorkban tölti az ünnepeket a szüleivel és a bátyjával, én apával maradtam Londonban, a bátyámról viszont megint egy-két hónapja nem hallottam.

A pletykák rólam és Andrew-ról már kezdtek eltűnni, elhalványulni, tekintve, hogy senkinek nem volt semmi bizonyítéka. A bandából senkivel sem beszéltem január óta, és már egyre kevesebbet gondoltam rájuk. Csak az elmentett piszkozat maradt meg a könyvhöz, amit még róluk írtam, de azt is igyekeztem elkerülni.

Nagyjából egy év telt el azóta, hogy először találkoztunk, és hogy akkor még annyira nem volt kedvem velük együtt eltölteni bármennyi időt. Aztán valamilyen különleges módon megváltozott a véleményem, a végén még élveztem is. Majd eljött a január és minden a feje tetejére állt, többé nem beszéltünk, és még csak nem is láttuk egymást. 

- Oh, ne haragudj - hallottam egy kétségbeesett hangot mellőlem, pont abban a pillanatban, amikor valaki nekem ütközött. 

- Semmi baj - fordultam az idegen felé, aki egy nálam nem sokkal idősebb lány lehetett. Talán végzős egyetemista lehetett, de annál biztosan nem idősebb. Ismerősnek tűnt, pedig fogadni mertem volna, hogy még életemben nem találkoztunk. 

Közben hátulról is nekem jöttek, megbotlottam, és a vásárolt sütemény is kiesett a kezemből, az apró kerek darabok pedig szétgurultak a koszos utcán. Ennyit az utolsó pár különleges édességről, amelyet apának szántam. 

- Segítek - hajolt le automatikusan az idegen lány, visszadobálva egy-két darabot a zacskóba, hogy legalább ne az utcán hagyjuk őket, hanem rendesen kidobjuk. - Amúgy Geneviève vagyok. - mutatkozott be. 

- Arabella - mosolyodtam el, amikor az utolsó süteményt is visszadobtam a zacskóban. - Francia vagy? 

- Csak félig - vonta meg a vállát. 

- Örülök, hogy megismertelek Geneviève - igazítottam meg a sapkát a fejemen - És köszönöm, hogy segítettél felszedni a sütit...

- Semmiség, elvégre én mentem neked. 

Legnagyobb meglepetésemre nem akkor találkoztam utoljára Geneviève-el,  még aznap sikerült újra összefutnunk. Már hazafelé tartottam a bevásárló túrámból, amikor a jégkorcsolya pálya felől meghallottam a nevemet. 

- Arabella! 

Érdeklődve fordultam a korlát felé, nem számítva arra, hogy bárki is nekem szóljon. A fekete hajú lány azonban ott állt, egy nagyjából vele egykorú srác társaságában.