New York-i Románc

31. Rész

||Andrew||

- Korán van még - hunyorítottam az ablakon besütő fény felé. - Ráadásul nem is kell sehova se mennünk... - ásítottam hatalmasat. 

- Fogd és nézd! - nyomta a kezembe Mason a telefonját, amelyen az egyik híroldal legfrissebb cikke volt megnyitva. Gyorsan végigfutottam a szememmel a sorokat, majd amikor fölfogtam hogy miről is van szó, hirtelen tűnt el minden fáradtság érzetem. 

- Ó, hogy kapnák be - pattantam fel, és a szétdobált ruháim között próbáltam keresni egy tiszta pólót, ugyanis volt egy olyan érzésem, hogy William nemsokára itt lesz, hogy kioktasson. 

- 3 perc - szólt be a szobámba még egyszer Mason, és látszott az arcán, hogy neki sem fog tetszeni a folytatás. 

Fölkaptam a legelső tisztának látszó fölsőt, és még mielőtt megérkezik a menedzserünk igyekeztem lesprintelni és inni egy kávét, hogy legyen energiám magyarázkodni. 

- Szerintetek egy 1-től 10-es skálán mennyire lesz kiakadva? - kérdezte Lucas amikor leértem. 

- 11 - vágta rá Eric gondolkodás nélkül. Mondjuk Will jelleméből kinézem, hogy még be sem lépett az ajtón, máris üvölteni fog. 

- Nem lesz akkora gáz - emelte fel a telefonját Mason a konyhapult mögül. - Hiszen nem közölték le, hogy kivel láttak téged, ahogyan a képen sem látszik semmi, hála a kapucninak. Így csak azt tudja több ezer ember, hogy te tegnap éjfélkor smároltál valakivel. Tehát titokban van valakid...

Hitetlenkedve ráztam meg a fejem, és csak reméltem, hogy Will is így fogja ezt látni. Egy pillanatra megfeledkeztem a gondjaimról, és csak a gőzölgő kávé illatát éreztem. Azonban ez a pillanat nem tartott sokáig, ugyanis a következő percben kivágódott az ajtó, és egy dühös menedzser lépett be rajta. 

- ANDREW CARTER - üvöltötte el magát, amikor bevágta maga mögött az ajtót. A többiek mind fedezékbe húzódtak, felkészülve a lehetséges végkimenetelekre. Mint a dobálózás...

- Jelen - tartottam fel a kezem pimasz mosollyal az arcommal.

- Talán jobb lenne, ha nem lennél itt - lépett idegesen közelebb - Nagyon remélem, hogy te is olvastad már a híreket! 

- Igen, olvastam - sóhajtottam fel, és még egyet kortyoltam a kávémból, ízlelgetve, mintha ez lenne az utolsó dolog amit ebben az életben tehetnék. - És nem írják benne, hogy kivel láttak. Senki sem tudja, hogy ki volt az a lány...

- Ebben tévedsz drága fiam, ugyanis én pontosan tudom, hogy ki volt az - nézett a szemembe, és ő volt az egyetlen, akitől akár egy kicsit is meghunyászkodtam. Ősz haja most nem volt lenyalva, sokkal inkább úgy nézett ki, mint aki tükörbe sem nézett reggel, hanem egyenesen hozzánk jött. Mintha áram csapta volna meg... - Nem emlékszel, hogy megállapodtunk valamiben???

- Miben is? - vontam föl a szemöldökömet, tudva, hogy ezzel még jobban kiakasztom.

- Arról volt szó, hogy semmi több nem lesz munkakapcsolatnál Ms. Winter-rel - csapott idegesen az asztalra, én pedig jobbnak láttam, hogyha inkább átülök a kanapéra, még mielőtt legközelebb engem csapna le... - Erre mit látok? Hogy szilveszterkor a koncertetek után éppen nyálcserét játszotok - fogalmazta meg a saját módján a dolgokat. - Mégis mióta tart ez?

- Nem tudom miről beszélsz - próbáltam kerülni a témát, de nem igazán sikerült. 

- Rendben, akkor máshogy tudom meg - vonta meg a vállát - Lucas, mennyi sütid van a hűtőben? - indult meg a fridzsider felé, mire a szőke azonnal előugrott.