New York-i Románc

26. Rész

- Ezt meg hogyan érted? - kérdeztem vissza mosolyogva. 

- Amint elmentél valami szigetre nyaralni, elhatároztam magam és felmentem a közeli könyvesbolt honlapjára, de képzeld, nem volt készleten könyvük! Utána hála a hóesésnek valami gáz történt a nettel, így nem tudtam tovább böngészni, el kellett mennem a könyvesboltba! Nekem! Aki gyűlöl oda járni, akkor is, hogyha a könyvek illatát szeretem!

- És találkoztál Josh-al? - vágtam közbe aggódva. Nem lehet azt elképzelni, hogy mekkora kárt okoznának, hogyha összefutnának és nem lenne, aki megfékezi őket...

- Szerencsére nem - sóhajtott fel - Szabadságon van, úgyhogy elég messze volt tőlem ahhoz, hogy nyugodtan nézelődhessek. És a több órás repülőútra választottam kis két könyvet. 

- És jól telt az út? - kérdeztem Kimberlyt, miközben ijedtemben ugrottam egyet. - Ez meg mégis mi a frász volt??? - ordítottam az ajtó felé a srácoknak, és eltartottam a fülemtől a telefont. Bent állt a bál, ha jól láttam, akkor fel lett borítva egy fotel, illetve kilötykölődött italok az asztalon. Valamint egy focilabda a földön... - Ezek nem normálisak - szóltam újra a telefonba. 

- Erre mot legszívesebben azt mondanám, hogy vedd fel nekem videóra, de félek nem lenne időm megnézni, ugyanis anyáék mindjárt megszerzik a kulcsot a szobákhoz, és utána már programunk van, azt meg nem tudnám elviselni, hogy tudok róla, de nem nézhetem meg - magyarázott hadarva, én pedig elmosolyodtam. - A lényeg az, hogy a könyved baromi jó! És nem tudom elképzelni, hogy hogyan tudsz ilyen sokat írni! Hiszen a beadandókat szinte sosem csináltad meg! 

- Mert nem tetszett a feladat! - kértem ki magamnak sértődötten. - De volt amit megcsináltam... 

- Jó, most nem ez a lényeg - vágta rá határozottan, majd hallottam ahogyan megborzongott. 

- Mondcsak Kimberly, milyen idő van nálatok? - kérdeztem kárörvendő vigyorral az arcomon. - Csak nem fázol? 

- Nem ér cikizni a szenvedőt - hallottam a hangját, mire felnevettem - Nem nevet! Együttérez!

- Jól van Kimberly, élvezd csak a síelést!

- Küldj majd képeket! - búcsúzott el, majd letette a telefont. 

Hatalmas mosollyal az arcomon néztem szét a tájon, ahol már nem is látszottak a tegnap esti vihar jelei. Leültem a móló szélére és a lábamat a vízbe lógattam. Megszerettem ezt a helyet, és különleges módon elkezdett sokat jelenteni nekem. Sok-sok emléket fogok tudni felidézni, és tudom, hogy mindegyiken mosolyogni fogok. 

- Bella vigyázz!!! - hallottam egy hangot, mire megfordultam a ház felé, de már nem láttam sokat, csak egy felém közeledő fekete-fehér labdát, ami pár pillanattal később el is talált. 

~~~

- Biztosan jól vagy? Nem szédülsz? - nyomta a fejemhez Lucas a kendőbe csomagolt jeget, amit a recepcióról szerzett.

- Nyugi, minden rendben - néztem a szemébe és eltolva a kezét én szorítottam a homlokomhoz a nyugtató hatású jeget. - De mégis mit csináltatok?

- Csak fociztunk - vonta meg a vállát Mason. 

- Akkor nem tudtok focizni - forgattam meg a szemem idegesen, és rimánkodtam, hogy ne legyen púp a fejemen. 

- Biztosan nem szédülsz? - ült le a fotel karfájára Andrew, és aggódva nézett a homlokomra. Oké, nagyon is fájt, amikor eltalált az a nyomorult labda, de ezért a pillanatért, amikor Andrew Carter aggódva nézett végig rajtam, és egy pillanatra elfeledkezett a nagyképűségéről, ezért megérte. De még mennyire, hogy megérte...

- Semmi bajom - ráztam meg a fejem gyorsan, ami nem biztos, hogy jó ötlet volt. Kissé sötétedni kezdett minden, de sikeresen nem ájultam el. 

- Akkor mai program lefújva - jelentette ki Eric, mire szinte egyből fölpattantam. 

- Nincs semmi bajom! Nem fújjuk le a mai programot! - jelentettem ki magabiztosan, és Lucas kezébe adtam a jeget. 

- Most talált fejbe egy focilabda - rázta meg a fejét Andrew - Biztos, hogy nem megyünk be a városba!

- Ne már! Kérlek - ültem vissza, és mélykék szemeibe néztem. 

- Nem győzöl meg. Nem megyünk a városba, mert nem akarom, hogy az utcán összeess!

- Nem halálos beteg vagyok, csak eltalált egy labda - értetlenkedtem. Azért nem kéne túlgondolni az egészet, nem olyan nagy dolog ez...

- Nem baj, maradunk! - jelentette ki.

 ~~~

Oldaltáskámat a vállamra kaptam, a kapucnit a fejemre tettem, és igyekeztem minél láthatatlanabbul felsettenkedni a buszra. A srácok ebédelni mentek, én pedig annyit mondtam nekik, hogy pár perc és utánuk megyek. 

A busz elméletileg az üdülőhelyé, így nem kellett fizetni, és sokkal gyorsabban bejutottam a városba, mint pár nappal ezelőtt a srácokkal. Igazából egy városnéző túra résztvevői ültek a buszon, de én az első lehetőségnél leszálltam. Andrew pulcsijának a kapucniját levettem a fejemről, és érdeklődve néztem körbe az emberekkel teli utcákon. 

Alig pár óra alatt szinte az egész városnegyedet felfedeztem, láttam utcai artistákat, táncosokat, és sok-sok butikot. Talán az egyik ami a legjobban tetszett, az az utcák sokszínűsége volt, hogy sehol sem áll az élet, és mindenhol emberek tömegei lézengenek. A telefonomat repülő üzetmmódba tettem, így ha a srácok akartak is, nem tudtak elérni. Nem tűntem el minden nyom nélkül, hagytam nekik egy cetlit az asztalon. 

A kis üzlettel szemben, ahonnan kiléptem, egy utcai zenész éppen befejezett egy számot, és pihenőt tartott, így nem szólt semmilyen zene. Mégis a sok turista miatt nem lehetett azt mondani, hogy el is csendesedett az utca. Három nagy szatyorral a kezemben sétáltam a buszmegálló felé, csakhogy ritka alkalom történt. A jármű nem hogy késett, hanem hamarabb érkezett a megállóba, így nekem rohannom kellett, hogy ne csak az egy óra múlvaival tudjak visszamenni a szállásra.

A tüdőmet kiköpve léptem föl az utolsó pillanatban a buszra, így is a mogorva sofőr már majdnem rámcsukta az ajtót. Levágtam magam az első szabad helyre, és miután biztonságosan elhelyezkedtem, visszaállítottam a telefonomat normál üzemmódba. Hirtelen villant fel az összes értesítés, amik között volt a srácoktól fejenként vagy húsz nem fogadott hívás, és milliónyi üzenet. Meg sem nézve őket, egyszerűen kilökdöstem az értesítések közül, és már készültem elrakni a telefont, amikor újra megrezdült, ezúttal hívást jelezve, én pedig ösztönösen vettem fel, és emeltem a fülemhez.

- MÉGIS HOL A JÓ ISTEN NYILÁBAN VAGY?