New York-i Románc

29. Rész

- Hogy mit tettél? - hallottam magam mögül a hangját. Tudtam, hogyha megfordulok, akkor ott fog állni, és hogy biztosan hallotta az egészet. Vagy ha nem is az egészet, akkor csak Lucas utolsó mondatát. 

Nagy levegőt vettem, és igaz úgy éreztem, mint aki menten elájul, de megfordultam a széken. Csak egy mackónadrág volt rajta, göndör haja pedig mindenfelé állt. Szemeivel engem pásztázott és tekintetemet kereste, mintha azt akarná, hogy mondjak ellent az előbbieknek. 

- Bella - kezdte halkan, és közelebb lépett. Éreztem ahogyan a vér kifut az arcomból, és szinte teljesen lesápadok - Ugye megint berúgott és nem tudja miket beszél! Mondd, hogy amit hallottam, azt csak a képzelete mondatja vele, és nem ez az igazság! 

- De ha egyszer igaz - emeltem fel a fejem és mélykék szemeibe néztem. - Ha igaz amit mond? Mert nem hazudik... 

Egy pillanatig csak a szemembe nézett, majd mély levegőt vett.

- Azt hiszem jobb lenne, hogyha négyszemközt beszélnénk - tekintetét elvezette rólam, és csak a padlót pásztázta. Megfordult, és a közös szobánk felé vette az irányt, én pedig egy szó nélkül követtem. 

Mielőtt beléptem volna a szobába, még hallottam ahogyan nyílt a bejárati ajtó, és Eric lépett be rajta. Lucast kérdezte, hogy mi a mai program, mire a szőke csak hümmögött egyet. 

Bezártam magam mögött az ajtót, és felültem törökülésben az ágyra. Andrew folyamatosan járkált fel-alá, nem bírt nyugton maradni. 

- Miért van az, hogy téged jobban megviselt az egész, mint engem? - kérdeztem pár perc néma csend után. 

- Tényleg én voltam neked az első? - kérdezett vissza, figyelembe sem véve, hogy én előtte már feltettem egy kérdést. 

- Igen - bólintottam. 

- Miért nem mondtad el? - állt meg egy pillanatra és a szemembe nézett. Mintha féltett volna engem...

- Nem volt alkalmam rá - vontam meg a vállam, miközben magamhoz szorítottam egy párnát - Hiszen félbeszakítottál, és azt mondtad, hogy vigyázni fogsz rám, és nem csinálsz semmi olyat, ami nekem nem lesz jó. És ezek után már nem láttam olyan fontosnak, hogy elmondjam. Akkor teljesen másképpen viszonyultál volna hozzám, ami nem biztos, hogy jobb lett volna. Ezt láttam jónak...

- Bella, akkor is - rázta meg a fejét értetlenül - Nem gondoltad volna, hogy esetleg szólnod kéne? Sokkal óvatosabb lettem volna... 

- Őszintén, voltál már valaha olyannal, aki előtted senkivel sem feküdt le? - kérdeztem, mire elgondolkodott. Szinte hallottam a fogaskerekeket, ahogyan kattognak az agyában.

- Nem - rázta meg végül a fejét. 

- És feltételezem velük nem éppen voltál óvatos - álltam fel az ágyról és felé sétáltam. Megint megrázta a fejét - Velem óvatos voltál, pedig nem tudtad, hogy te vagy az első. És nekem ez többet jelent, mintha tudtad volna és úgy leszel óvatos. - léptem még egyet, így már szinte teljesen mellette voltam. Hála a hozzá képest kicsi termetemnek, így a nyakamat kitörve néztem föl a szemébe. Göndör fürtjei homlokába lógtak, mélykék szemeiben pedig láttam magamat tükröződni - Mert így bizonyítottad, hogy több vagyok neked egy futó kalandnál, és tényleg vigyázol rám - kulcsoltam át a kezeimet a tarkójánál. 

- Biztos, hogy nem okoztam neked fájdalmat? - nézett a szemembe aggódva. Soha nem láttam még ilyennek, de kifejezetten tetszett ez az Andrew Carter, aki ilyen aranyosan mutatja ki, hogy törődik velem. 

- Biztos - nyugtattam meg apró mosollyal a szám sarkában, majd tarkójánál fogva lejjebb húztam. - És nagyon szeretném, hogy ezt a témát ejtenénk, mert nincs semmi bajom. Tényleg. és nem akarom, hogy ezen emészd magad - suttogtam az ajkaira.