New York-i Románc

19. Rész

Kint voltunk a parton, mármint inkább a házak bejáratnak háttal lévő hatalmas elhúzható ablak mögötti külön teraszszerű valamin. Őszintén nem tudom mégis mi lehetett az, csak azt, hogy baromira hangulatos volt. A srácok már minden gondjukat elfelejtve lökdösték egymást a vízbe, én pedig éppen Kimberly-vel üzengettem. 

"Küldj képet" - rezgett újra a telefonom, belegondoltam, ahogyan Kim otthon, a meleg lakásban ülve, tudva hogy odakint milyen hideg van, várja azokat a nyamvadt képeket, amiken a kedvenc énekesei félmeztelenül, vizesen, és mellesleg elképesztően vidáman mulatnak a vízparton. 

"Már küldtem. Nem hiszem, hogy örülnének, hogyha folyamatosan őket fotóznám" - pötyögtem vissza gyorsan. 

"Akkor menj te is velük csobbanni"

" És ha nem akarok?"

"Te mondtad, hogy bírod őket, akkor meg nem kell félned!"

"Mégiscsak nincs egy hete, hogy ismerem őket"

"De te mondtad, hogy olyan, mintha évek óta jóban lennél velük" - jött az utolsó üzenet, majd az állapota offline-ra váltott, én pedig úgy láttam, hogyha máskor nem, de most hallgatni fogok rá. Visszamentem a szobánkba, és a bőröndömből kivettem az otthon gondosan becsomagolt bikinimet. Talán ez a darab még soha nem volt rajtam, nyár végén kaptam, de akkor már nem mentünk sehova nyaralni, így azóta a szekrényben pihent. 

Bezárkóztam a fürdőbe, levettem a ruháimat, majd felpróbáltam az egyszerű fekete ruhadarabokat. Méretben jó volt, és szerencsére nem is mutatott sokat. Mármint sokat, onnan ahonnan a legtöbben általában értik. Óvatosan végighúztam az ujjaimat az oldalamtól húzódó, szinte a hátam közepéig érő varraton, amely ott éktelenkedett. Már nem fájt, csak az emléke maradt meg. De szerintem azt sosem felejti el az ember. 

Magam köré tekertem a törülközőmet, és kiléptem a fürdőből. A hajam kontyba volt fogva a fejem tetején, csak elől egy-két tincs szabadult ki. Papucs nem volt rajtam, hiszen csak ki kellett menni a házból, és máris az óceán volt ott. 

- Meguntad a napozást? - kiáltott oda nekem Lucas, amint meglátott. Oké, tény, hogy az előző órákban nem voltam hajlandó bemenni a vízbe, de mostanra már szinte hívogatott az óceán. Mindig kötődtem a vízhez, imádtam úszni, és soha egy nyár nem telt el úgy, hogy ne tengerpartra mentünk volna. Igaz ez pár éve már nem is akkora élmény, de apa nem akarta kihagyni. Nem akarta, hogy én szomorú legyek, mert megszakítjuk a hagyományt. 

- Aha - reagáltam le, majd letekertem magamról a törülközőt. Éreztem a tekintetüket magamon, de tudtam, hogy ez még nem a sebhelyemnek szól, hiszen az szemből nem látszik. Ledobtam a törülközőt az egyik napozóágyra, és leültem a víz széléhez, annyira, hogy a lábaim már belelógjanak az óceánba. 

- Nem jössz be? - úszott a széléhez Andrew, és megtámaszkodott. Ahogyan kissé kiemelkedett a vízből láthatóvá vált mellkasának egy része, illetve izmos karjai. Na jó, hogy az életben van ezeknek ideje zenészként még edzőterembe is járni, hogy formában tartsák magunkat? Egyik kezével beletúrt vizes hajába, és hátrasimította. Arcán halvány mosoly bújkált, szemei pedig csillogtak, ahogyan tökéletes összhangot alkotott a víz színével. Ujjaival az én kézfejemet simogatta, amellyel megtámaszkodtam, így éreztem ahogyan a vízcseppek az ő kezéről az enyémre folynak át. 

- És te nem jössz ki? - kérdeztem vissza mosolyogva. Megrázta a fejét, majd rákulcsolta ujjait a csuklómra, a következő pillanatban pedig berántott maga mellé a vízbe. - Te normális vagy? - jöttem fel a felszínre prüszkölve, az arcomba ragadt tincsekkel. Mély volt a víz, nem ért le a lábam, de én kifejezetten szerettem az ilyen eseteket. - Ezt most miért kellett? 

- Mert nem tetszett, ahogyan a többiek bámultak - jelentette ki nemes egyszerűséggel. 

- És arra ez a megoldás? - vontam fel a szemöldököm kérdőn. 

- Igen - vágta rá - Egyébként meg simán megérte azért az arcért, amikor feljöttél - nevetett ki, mire közelebb úsztam hozzá, és átfontam a kezeimet a tarkójánál. Lágyan beletúrtam vizes hajába, és mélyen a szemébe néztem. - Most mégis mit csinálsz? - hajolt közelebb, azt feltételezve, hogy most fogom megcsókolni, de tévedett. 

- Hogy mit csinálok? - suttogtam halkan, alig pár centire az ajkaitól - Megmutatom, hogy ne szórakozz velem - böktem ki, és a következő pillanatban lenyomtam a fejét a víz alá. Pár pillanatig nem eszmélt fel, és nekem az pontosan elég volt ahhoz, hogy inkább a háta mögött legyek, és úgy kényszeríten továbbra is a víz alá. 

Amikor észhez tért, elkezdett kapálózni, de nem akartam engedni neki. Most megkapja, velem nem szókarozhat... Már csapkodott, és a buborékok is kezdtek fogyatkozni, így engedtem, hogy feljöjjön a felszínre. Köpködve, prüszkölve emelkedett ki a feje, és egy mérges arckifejezés. Kapkodta a levegőt, de láttam, hogy itt még nincs vége... 

Lassan kezdtem el hátrálni a vízben, ő pedig jött utánam. Gyorsabb volt, és a lábai is hosszabbak voltak, így nem kellett sok, mire utolért, megragadva a derekamat magához húzott. Még akár kellemesen megnyugtató is lett volna a közelében, ha nem érzékeny helyen érintett volna meg. 

Soha senkinek nem engedtem még meg, hogy a hegemhez hozzáérjen, és Kim is csak annyit tud, hogy volt régebben egy balesetem, és megsérültem, de hogy hol, és mennyire, azt soha nem mondtam meg neki. Apának sem engedtem meg soha, hogy bekenje valami nyugtató hatású krémmel, ami akár segített volna rajta... Nem akartam, hogy bárki hozzáérjen. Nem azért mert fájt, hanem mert érzékenyen érintett az egész. Mert annyi emléket idézett fel akár csak egy érintés is. 

- Kérlek engedj el - próbáltam eltolni magamtól Andrewt, de nem is biztos, hogy hallotta. 

- Nem mész sehova - mosolygott, és láthatólag nem érzékelte, hogy bármi egyéb bajon van azon kívül, hogy tudtam, hogy meg akarja bosszulni, hogy lenyomtam a víz alá. 

- Kérlek - néztem a szemébe, de mintha meg sem hallotta volna. Kezdtem kétségbe esni, és az emlékek csak egyre jobban idéződtek fel. Olyan emlékek, amiket már rég el kellett volna ásni olyan mélyre, hogy sehogyan se lehessen visszahozni őket. Mert fájdalmasak voltak... - Nem hallod? Engedj el! - emeltem fel a hangom, de mintha mit sem ért volna. Kezdtem egyre jobban szétesni, alig tudtam arra figyelni, hogy mi van körülöttem, csak minél hamarabb ki akartam menni a vízből, vissza a szobámba, magamra zárni az ajtót, és elhasználni párszáz zsepit. - Eressz el! - kiáltottam rá, mire megilletődöttségében karjai leszakadtak a derekamról, és hátrébb húzódott. Amilyen gyorsan csak tudtam, a ház felé vettem az irányt, és hogy minél hamarabb egyedül legyek. Nem, ennek nem szabadott volna megtörténnie! Nem lett volna szabad, olyan fürdőruhát felvennem, ami nem takarja a hegemet. 

- Bella! - kiáltott utánam, de rögtön el is hallgatott, amikor kimásztam a vízből, és láthatóvá vált a sebhely. Ami nem volt szép. Gyorsan magam köré tekertem a törölközőt, és vissza sem fordulva bementem a házba és magamra zártam a szoba ajtaját. Hátamat az ajtónak támaszta lecsúsztam a földre, és már a könnyeimet sem tudtam visszatartani...