New York-i Románc

Különkiadás

- Biztosan megleszel velük? - kérdeztem gyanakodva Olíviát, aki a két gyerekágy mellett állt. 

- Persze - bólintott boldogan - Alszanak, addig nincs sok dolgom, majd ha felébrednek, akkor van nekik vacsora a hűtőben, és játszani kell velük - ismételte el, amit pár perccel ezelőtt mondtam neki - A kertbe nem mehetnek ki, és ha este nem tudnak elaludni, akkor csak be kell tennem valamilyen zenét, vagy bekapcsolni a rádiót. 

- Oké - sóhajtottam fel. Nem gyakran szoktam itthonhagyni az ikreket, de Olívia már többször is bizonyította, hogy felelősségteljesen vigyáz rájuk, és Andrew-nak meg nekem már nagyon kellett egy este, amikor csak ketten vagyunk...

- És mi van, hogyha felőletek érdeklődnek? - kérdezte, majd a mondat közepén halkított a hangján, nehogy felébressze az ikreket.

- Hidd el, örülni fognak neked - igazítottam meg a ruhámat magamon - Szeretnek téged, főleg mert megengedted nekik, hogy az egyik játékukat kivigyék a kertbe, ami nem véletlenül volt megtiltva.

- Bocsánat, azt nem tudtam! - emelte fel a kezét védekezően. 

- Csak most ne engedd ki őket - forgattam meg a szemem - Már hűvös lesz...

- Nyugi, minden rendben lesz, menjetek, érezzétek jól magatokat - terelt az ajtó felé, én pedig még egy aggódó pillantást vetettem az ikrekre. 

- Ha bármi baj van, akkor hívj! Rögtön jövünk!

- Nem lesz semmi baj, megérdemlitek a kikapcsolódást - mosolyodott el, én pedig mély levegőt vettem. 

- Rendben. Éjfél előtt itthon leszünk.

Mezítláb lépkedtem le a lépcsőn, egészen az előszobáig, majd elkezdtem keresni az egyik szandálomat. Nyár volt, illetve már majdnem nyár vége, és ha jól tudtam, akkor Andrew egy egészen jó hírű étterembe foglalt asztalt az estére. 

- Látod, mondtam, hogy jól jársz ha megveszed a ruhát, mert fogod tudni hordani - hallottam magam mögül egy ismerős hangot, mire megfordultam. 

- Hogy-hogy nem az öltönyöd van rajtad? - vontam fel a szemöldököm - Pólóban és bőrdzsekiben akarsz jönni? 

- Az étterem bezárt, így máshova megyünk - közölte, és zsebre tette a kezét. 

- Hogy érted, hogy máshova? Hiszen péntek este van, egy szabad helyet sem fogsz találni sehol! Főleg olyat nem, ahova beengednek ebben - néztem végig rajta feltűnően elidőzve a kopott sportcipőn. 

- Nem is olyan étterembe megyünk, ahova ki kell öltözni- lépett közelebb, és átkarolta a derekamat - Te viszont tökéletes vagy - suttogta a fülembe, majd egy szatyrot vette elő a háta mögül - Nosztalgiázzunk egyet!

Kíváncsian néztem meg, hogy mit hozott, és rögtön meg is értettem, hogy mire gondolt. Nem akarta hogy felismerjenek bennünket, csak hogy ketten legyünk. 

- És neked mi az álcád? - kérdeztem érdeklődve, tekintve, hogy ugyanúgy nézett ki, mint általában. 

- Napszemüveg - vette elő a tárgyat a zsebéből, és feltette. Nem sokat javított. 

- Mégis mi értelme ennek? - kérdeztem, miközben összekötöttem egy lapos kontyba a hajamat, és kivettem a parókát a szatyorból. 

- Csak el szeretnék menni egy randira egy bizonyos Bella Winterrel - nyomott egy puszit az arcomra, majd figyelte, ahogyan eligazítom a fejemen a lila parókát. - Semmit sem változtál, még mindig ugyan olyannak látlak, mint amikor először találkoztunk.