New York-i Románc

1. Rész

- Arabella Joyce Woods! - hallottam Kimberly hangját a folyosó túloldaláról, mire az összes termekből kitóduló diák rám kapta a tekintetét, majd ment tovább a dolgára. Valaki nekiütközött a vállamnak, majd egy gyors "bocsi" után már rohant is tovább a következő órájára, vagy ebédelni.

- Hányszor kértelek már, hogy ne kiabáld el magad a folyosón? - kérdeztem Kimtől, aki szokásához híven elengedte a füle mellett a megjegyzésemet, és már el is kezdett magyarázni.

- Szóval, tudod, van most megint ez a nagy őrület, hogy a fiúk hazajönnek, nem mennek turnézni, hanem több hónapig ki sem mozdulnak New Yorkból! Ami azt jelenti, hogy bármikor összefuthatunk velük az utcán, vagy esetleg a Linda's - ban is...

- Mégis miből gondolod, hogy egy csapat világhírű srác, pont abba a kávézóba tévedne be, ahova mi is járunk? - kérdeztem nevetve, de nem figyelt rám, csak folytatta az ömlengést az aktuális tinilányok kedvence fiúbandáról, ami elég fura látvány volt. Egymás mellett sétálva elég sokak figyelmét felkeltettük, mert miközben Kim hosszú szőke hajával és vidám stílusával szinte megőrült, addig én barna fürtjeimet szoros copfban tartva, full feketében sétáltam mellette, és mindketten nevettünk.

- Bella bármi megtörténhet - nézett rám komoly tekintettel, majd elővette a zsebében rezgő telefonját, és a képernyőre pillantott. - Már megint Jack az - forgatta meg a szemét, majd kinyomta a bátyja hívását.

- Miért nem veszed fel? Biztosan aggódik a hugicája biztonsága miatt! - cukkoltam Kimet, tudva, hogy Jack egyáltalán nem azért szokta őt hívni, hogy megbizonyosodjon a huga jóllétéről, hanem hogy tudassa, megint nem lesz otthon amikor Kimberly hazaér.

- Jó, nem ő a legjobb testvér, de múltkor az egyik haverja által jutottam be a koncertre, amire évek óta vártam, úgyhogy nem mindig bánom, hogy nincs otthon. Ráadásul ma péntek van, úgyhogy nincs kedved feljönni egy kicsit? Apukád azt is megengené, hogy nálunk aludj...

- Szívesen mennék, de nem lehet... - sóhajtottam fel. Pedig milyen szívesen töltöttem volna a délutánomat Kim társaságában, mint egy igaz otthonias, de kicsit rémisztő irodában, mint amilyen várt rám - Dolgom van, ne haragudj. De a jövő hét az utolsó a téli szünet előtt, akkor biztosan szabad leszek - mosolyogtam rá bíztatóan.

- De nekem meg az már nem lesz jó - húzta fejére a kapucniját amint kiértünk a suliból és megcsapott minket a hideg, téli szél. És a hó. - Miért kell megint havazni??? Szóval bocsi Bella, nem lesz már jó a jövő péntek. Utazunk síelni valahova még ennél is északabbra...

- Így jár az, aki nem figyel amikor a szülei először Floridába akarják vinni, és inkább rábólint arra, hogy menjenek fel a hegyekbe - nevettem őszintén miközben felvettem a sálamat és ellenőriztem az időt a telefonomon. 14:37. Időben vagyok. - Ne haragudj Kim, de most mennem kell, tudod, hogy nem szeretek késni...

- Persze, inkább ott vagy órákkal hamarabb, nehogy a forgalom betegyen neked - forgatta meg a szemét, majd magához ölelt, és elindult a felénk közeledő taxi irányába, hogy leintse, míg én a metro felé fordultam, és kezdtem el lépkedni a frissen leesett hóban.

~~~

- Biztos, hogy nem fogom ezt csinálni - emeltem fel a hangomat még jobban, de nem annyira, hogy üvöltsek, elvégre az ember nem kiabál a főnökével.

- Bella kérlek - nézett a szemembe, de a legkevésbé sem kéres volt, ez már kifejezetten utasításnak hangzott. - Senki más nem megfelelőbb erre a munkára, mint te. Fiatal vagy és van önbizalmad. Pont ez kell!

- Szerinted őszintén mégis hogy tudnék együtt dolgozni négy nálam idősebb fiúval? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet - Te el tudod képzelni a fejedben ezt a jelenetet?

- Hidd el, ismerem őket, nem lesz gond - erősködött - Nem olyan rosszak, csak még nem nőttek fel teljesen... De te érett vagy a korodhoz képest, és nagyon kellene az az összefoglaló!

- Mégis miért én, amikor én regényeket írok? Nem jegyzetet!

- De a menedzserük azt akarja, hogy könyvet is írjanak róluk, amiben igaz nem név szerint lesznek megemlítve, de reklámozni lehet azzal, hogy ők voltak az ihletői, ami a könyvkiadónak, és a bandának is több sikert és hírnevet hozna! És mivel nekem ajánlották fel, hogyha találok valakit a kiadónál, akit alkalmasnak találok, akkor ő írja meg a könyvet is, amibe beleszövi a srácok tulajdonságait. És írtak egy listát, hogy a választottamnak milyennek kell lennie - nyújtott felém egy lapot, amire pontokba(!) szedve szerepelt vagy húsz dolog, amivel rendelkenem kell. Köztük, hogy ne legyek több 19 évesnél, ami a kiadónál egyből csak rám szűkítette le a kört, majd szerepelt benne, hogy tudjak főzni...

- Mit hisznek, hogy majd Hófehérkét játszok és ellátom őket? - néztem Mr. Adams-re, aki a hasonlat hallatán halványan elmosolyodott. - És a másik? Mit jelentsen az, hogy tudnom kell masszírozni? Mit akarnak ezek, luxus kényeztetést? - háborogtam, miközben az utolsó ponthoz értem és a szemöldököm a plafonig szaladhatott - Na ebbe biztos, hogy nem megyek bele! Hogy lehet olyat leírni, hogy legyenek "formás adottságai"? Most komolyan, hány évesek ezek, 15?

- Pont ezért kellesz te, hogy gatyába rázd őket! - csillant valami főnököm szemében - Régóta jóban vagyok Will Blye-al, a menedzserükkel, és ő is úgy látja, hogy ezzel nagyon messze mentek, ezért kellenél te. Pár emberen kívül senki nem tudja a valódi kilétedet, titokzatos vagy, de erős jellemű, nem úgy mint a többi veled egykorú lány, akik rögtön elájulnának ha meglátnák a srácokat! Ezért egyezett bele Will is abba, hogy te legyél az aki megírja a könyvet, mert más vagy! És így abban reménykedünk, hogy igazibb, és normálisabb oldalunkat fogják adni, és nem a nőcsábászt - avatott be a tervébe büszkén kihúzva a magát.

- Nincs választásom, ugye? - sóhajtottam fáradtan. Túl sok volt ez mára. Matek dolgozat és még meghatározatlan idő egy bandával, akiknek azok az elvárásaik, hogy tudjak csokis-narancsos muffint sütni. Ez volt minden álmom 10 nappal Karácsony előtt.

- Nincs - dőlt hátra a főnököm a széken, és karórájára pillantott - Mindjárt itt lesznek érted.

- MA?

- Igen, ma. Felhívtam apukádat, és a hétvégét a srácoknál töltöd. - piszkálta ujjával az asztalán lévő jegyzettömböt - Nem könnyen, de belement, úgyhogy Mason és Lucas nemsokára megjön érted. Apukád pedig összepakolt neked mindent, azt mondta. - ebben a pillanatban egy fekete autó kanyarodott be a parkolóba, ahova pont le lehetett látni az ablakból. Próbálta kifogni a legközelebbi helyet a bejárathoz, majd beparkolt egy látszólag elég szűkös helyre, ezzel végigkarcolva Mr. Adams kocsiját, majd kiszállva még neki is csapták az ajtót. - Jobban átgondolva - mormogott az orra alatt - Szívasd meg őket, de rendesen!

- Na, így már sokkal jobb az ajánlat - mosolyodtam el magamban, majd mielőtt a két srác felért volna a lépcsőn, gyorsan kontyba kötöttem a hajamat és ráhúztam a lila parókámat, amely tökéletesen illeszkedett, hiszen már több, mint egy éve hozzám tartozott. Nem változtatta meg teljesen az arcomat, de mivel eddig senki nem ismert fel, így hatásosnak bizonyult a viselete.

Kopogás hallatszott az ajtó felől, én pedig ösztönösen fordultam arra, így az üvegen keresztül tekintetem két, kb velem egyidős srácra irányult...