New York-i Románc

Epilógus

- Készen állsz? - fúrta mélykék tekintetét az enyémbe, egy egy utolsó gyors csókot adott a számra, mielőtt kinyitotta volna a limuzin ajtaját. 

- Csak ígérd meg, hogy végig mellettem maradsz - sóhajtottam halkan, mosolyogva. 

- Nyugi, nem lesz semmi baj - nézett hátra, miután kiszállt, majd a kezét nyújtotta, amit meg is fogtam. 

Vakuk százai villantak a szemembe, ahogyan óvatosan kiszálltam az autóból. Egy fekete, elegáns overál volt rajtam, ami egy kissé kihangsúlyozta gömbölyödő hasamat. Andrew ezt választotta ki nekem talán hetekkel ezelőtt, hogy így jelentsük be a dolgot. És akármennyire is nem akartam, hogy az egész világ tudjon róla, tudtam, hogy ezt most kell megtennem, hogy ne véletlenül derüljön ki, mert akkor hatalmas galiba lett volna belőle. De abban biztos voltam, hogyha megszületik a pici, akkor ő biztos hogy nem rivaldafényben fog nevelkedni. 

Ujjaimat összekulcsoltam Andrew-éval, aki biztatólagosan rám mosolygott, és egy apró csókot csomott a szám sarkába.

- Minden rendben - suttogta halkan, miközben elindultunk a bejárat felé. 

Éreztem ahogyan fotóznak minket, páran még akkor is, amikor a következő autó is megérkezett. Remegő lábakkal haladtam Andrew mellett, egyenesen a számunkra kijelölt asztalig, ahol még a másik három bandatagnak és kisérőiknek volt foglalva hely. 

Andrew kihúzta nekem a széket, majd leült mellém és ujjaival az asztalra tett kézfejemet cirógatta.

- Miután vége a díjátadónak mennünk kell az interjúkra - nézett a szemembe aggódva.

- Tudom - bólintottam kelletlenül. Semmi kedvem nem volt ott lenni, szívesebben lette volna otthon, a szobánkban, az ölelésében, miközben valami filmet nézünk. 

- Csinálok neked palacsintát, hogyha hazaértünk, jó? - vonta fel a szemöldökét apró mosollyal az arcán. 

- Jó - hajoltam közelebb hozzá, és nem foglalkozva azzal, hogy egyre többen vannak a teremben, egyszerűen megcsókoltam. 

Puha ajkai mosolyra húzódtak, és azonnal visszacsókolt. Abban a pillanatban nem számított hogy hol vagyunk, úgy éreztem magam, mint amikor először csókoltam meg a pláza mélygarázsában, hogy bizonyítsam neki, hogy nem dőlök be a trükkjeinek.

- Bocsássatok meg, de lehet nem itt kellene egymásnak esnetek - hallottam meg Kimberly hangját, aki visszafolytot mosollyal figyelt minket. - Tudjátok már, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e?

- Holnap megyünk a dokihoz - ráztam meg a fejem, és a fülem mögé simítottam az egyik tincsemet. 

~~~

- Andrew! - kiabáltam keresztül a lakáson, ahogyan a nappaliban a fotelben ülve próbáltam levenni a cipőmet.   

- Igen? - jelent meg kócos göndör feje a szobánk ajtajában. 

- Segítenél? - haraptam be az ajkaimat kissé szégyenlősen. 

- Na mi az? Csak nem megtörtént, hogy nem tudsz lehajolni? - húzta mindentudó vigyorra a száját. 

- Csak attól vagy feldobva, hogy két hete nem engedtem, mert akkor még meg tudtam csinálni a dolgokat magamtól is - nyújtottam rá a nyelvemet, mire felnevetett. Egy itthoni pólóban és mackónadrágban sétált hozzám, majd hajolt le elém, hogy kikösse a cipőfűzőt, és levegye a lábamról a vászoncipőt. 

- Hogy vagytok? - simította meg a hasamat, ami hétről hétre nagyobb lett.

- Jól - sóhajtottam fel - Én is, és ők is. Legtöbbször olyan, mintha verekednének odabent - forgattam meg a szemem, miközben felálltam.