New York-i Románc

9. Rész

- És ha én vissza szeretnék jönni? - vonta fel a szemöldökét, majd lejjebb hajolt egészen annyira, hogy már éreztem lehelletét az ajkaimon - Ha vissza akarok jönni, és meg akarlak csókolni? Hm? Akkor mit teszel? - már csak alig pár centi választotta el az ajkainkat, amikor újra megállt, és tekintetét az enyémbe fúrta - Visszacsókolnál?

Teljesen lesokkoltam, az agyamat elöntötte minden, csak az nem, hogy válaszolnom kéne. Fölöttem támaszkodott, mélykék szemei engem pásztáztak, ajkai enyhén elnyíltak. Csak egy pillanatra gondoltam bele milyen lenne, ha megcsókolna, de rögtön paradicsommá vörösödtem, miközben ő még mindig engem nézett. Nem! Ez nem én vagyok! Én nem szoktam arról álmodozni, hogy valami tinibálvány megcsókoljon! 

Hirtelen tisztult ki előttem minden, mélyen belenéztem a mélykék szempárba, majd gúnyos mosolyra húztam a számat. Nem fogok bedőlni neki, csak ugratni akar. 

- Nem - súgtam vigyorogva. 

- Az igened eléggé furcsán hangzott - villantotta meg hófehér, reklámba illő mosolyát. 

- Mert nem igen volt - vágtam rá.

- Mindenki visszacsókolna - nézett jelentőségteljesen a szemembe. - Nincs olyan lány a világon, aki kihagyna egy ilyen alkalmat. 

- Sajnálom, de én elutasítanám - vigyorogtam a képébe. - A nagyképű, önimádó tinisztárok nem az eseteim!

- Volt már dolgod valaha tinisztárral? 

- Nem. De elárulom, hogy nem is lesz - próbáltam odébbmászni, de nem engedett. - Ne csanáld már! Nem csókolnálak vissza! Értsd meg, és engedj el!

- Miért nem? - vonta fel a szemöldökét. Eléggé értetlen arccal bámult, mintha soha nem találkozott volna még ezzel a válasszal. Pedig tőlem nem fog más választ kapni, akkor sem, ha valójában mást gondolok. 

- Mert nem. És kész! - löktem le magamról. 

- Gyerekek, ha befejeztétek a fetrengést, akkor esetleg megcsinálhatnánk a képeket? - szólt bele a fotós, mire én és Andrew is felkeltünk, Lucas pedig elrakta a telefonját, amivel eddig minket videózott. Fölkaptam a telefonomat a földről, amin Kim szerintem megunta, hogy nem ért semmit, így letette a telefont. Gyorsan küldtem neki egy üzenetet, hogy találkozzunk fél óra múlva, ha lehet, akkor náluk. 

- Ne haragudj Nick - suttogtam magam elé, és kiengedtem a felkontyolt hajamat, ami így kissé hullámosan omlott a vállamra. Ujjaimmal beletúrtam, majd figyeltem a kivilágosodó kijelzőt, miszerint Kim annyit írt vissza, hogy rendben. 

A kép, ami végül tényleg elnyerte a tetszésemet, és tényleg szeretném majd, ha ez lenne a könyv borítója, eléggé egyértelművé tette, hogy kikkel és hogyan dolgozom együtt. Egyszerű, kiengedett hajjal ültem háttal a kamérának, mellettem egy füzet és egy toll, miközben velem szemben a srácok egy-egy hangszert fogtak a kezükbe, mintha zenélnének. Igazán élethű kép lett. Nagyon élveztem. 

Fél óra múlva már Kimberly-ék lakása előtt ácsorogtam, várva arra, hogy beengedjen. Úgy tudtam, hogy a szülei nincsenek itthon, így tudtam hogy pár másodperc múlva Kim fog megjelenni az ajtóban. És ez így is lett. 

- Szia - nyitotta ki az ajtót, és beinvitált. Látszott rajta, hogy valamit nagyon meg akar kérdezni, de egyenlőre magában tartotta. - Ülj le nyugodtan - mutatott a kanapéra. Leültem, és csak némán néztem rá, várva hogy megszólaljon. De nem tette. 

- Nem szeretnél kérdezni valamit? - kérdeztem halkan, és a széthúztam a kabátom cipzárját. Eléggé meleg volt bent a szobában, de a kapucnit nem vettem le a fejemről. Talán túlságosan féltem a reakciójától.