Mikor beköszönt a tél... | ✔|

32.Fejezet

A tenyerem izzadt miközben a rajzterem felé sétáltunk. Minimum olyan ideges voltam mintha csak az én életem készültünk volna megváltoztatni. Igazából arra Emily nem nagyon akart gondolni hogy mi lesz ha a terv fordítva sül el mint az ő tervezte. Nekem sem hagyta hogy arra gondoljak. Egész úton Blair mesélt arról hogy a rajztanár mindenképpen azt akarja hogy nevezzen a versenyre sőt hogy már be is nevezte a tanár ő pedig ezen mennyire kikészült mert nem akart indulni és hogy most nem tudja mi legyen mert cikinek érezte hogyha csak megfutamodik és visszalép.

-Blair egyszer élünk meg kell próbálnod a műveid csodálatosak Mr.Morris nem véletlenül nevezett be! – mondtam – Nagy tehetség vagy nem lehetsz ennyire láthatatlan ilyen tehetséggel.

-Pedig hidd el nekem nagyon örülnék ha eltűnhetnék néha – mondta halkan.

-Ismerős érzés – vallottam be – De valahogy ez után mindig szokott történni ami miatt ezt az érzést elfelejtem – mosolyogtam rá bátorítón.

-Nem tudom mit rajzoljak – rázta meg a fejét.

-Tájat – nevettem.

-Igazán segítő kész vagy Nat – nevetett ő is miközben bementünk a terembe.

-Nekem is sokat kellett törnöm a fejem. Én a kedvenc helyem festem meg – mondtam – Fesd te is a kedvenc helyed – mondtam – A helyet ami sokat jelent számodra – mondtam.

-Ha kész a képed mindenképpen látni szeretném – mondta.

-Oké az elsők között mutatom meg neked – ígértem meg.

Küldtem egy üzenetet Emilynek hogy már a teremben vagyunk és hogy indulhatnak. Majd rajzolni kezdtem. Direkt az ajtóhoz legközelebb levő helyre ültem le. Mellettem Blair olyan gyilkos tekintettel nézte a papírját mintha eltökélte volna hogy a szemeivel gyújtja fel. Pont az első vonalat készültem meghúzni a papíron mikor a terem ajtaja kinyílt és Ethan lépett be nyomában Emilyvel. Ethan meglepetten nézett rám és Blairre miközben én felpattantam és egyikőjüknek sem volt ideje bármit is kinyögnie vagy tennie mert Emily már rájuk is csukta az ajtót a kulcsot pedig rá fordította.

-Emily Marshall! Még is mit csinálsz? Engedj ki minket – hallatszott Ethan ideges hangja.

-Beszélgessetek csak rátok fér – mondta.

-Ne már komolyan engedj már ki minket! – hallatszódott Blair hangja is – Natalie légyszi legalább te!

-Nem tehetem – mondtam – Emily mindjárt megöl a tekintetével – mondtam – Jó beszélgetést! – tettem hozzá.

Emilyvel a teremmel szemben levő padra telepedtünk le én a rajzfüzetemmel amit lehozott nekem ő pedig a beadandójával foglalta le magát amit amúgy már ma le kellett volna adnia. Fél órával később unottan néztünk össze.

-Nem akarod megnézni a balettosok próbáját? – kérdezte lecsukva a notebookja tetejét.

-Nem mondod komolyan – nevettem fel.

-De ők minden nap gyakorolnak – bólogatott.

-Itt akarod hagyni őket? – kérdeztem.

-Vacsiig van még két óra szóval annál előbb úgy sem engedem ki őket – mondta – Menjünk! Semmi bajuk nem történhet egy teremben. Főleg úgy hogy a rajzterem a természetes élőhelyük – nevetett – Csak tíz percig.

-Rendben. A pokolra fogunk jutni – suttogtam.

-Te nem biztos én lehet – tette el a laptopját.

A suli balett tagozatának legjobbjai az előadó teremben gyakoroltak ami gyakorlatilag úgy nézett ki mint egy kisebb színház. Hiába terveztük hogy csak tíz percig maradunk a látvány lenyűgözött minket. Nem véletlenül voltak a legjobbak. Még három hét volt a nagybemutatóig de a koreográfiájuk már most tökéletesnek hatott nekünk amatőröknek.

-Olyan szép ha nem lennének ennyire kötöttek az izmaim és megbírnám enni a nassolást én is ott lehetnék – sóhajtotta mellettem Emily.

-Tényleg szép – bólintottam – Nekem két ballábam van – mondtam majd a telefonomra pillantottam – Em már másfél órája itt vagyunk! – kaptam fel a fejem.

-Induljunk – kapta fel a táskáját – Szerinted már megbeszélték a dolgokat? – kérdezte.

-Most komolyan tőlem kérdezed? A te testvéred és a régi új barátnőd neked kéne tudnod a választ és nekem kéne kérdeznem – ráztam a fejem – Mi van ha nem úgy sülnek el a dolgok ahogy tervezted? – kérdeztem.

-Az kínos lenne – sóhajtotta – Igazából Blairrel nem változna semmi. Ethan pedig a legrosszabb esetben egy hónapig nem állna szóba velem.

-És szerinted ha jól sülnek el a dolgok? – tettem fel a kérdés megfordítva.

-Na azt még úgy sem tudom. A dolgok nem lennének olyanok mint régen az fix – mondta – Csak azt szeretném hogy mind a ketten boldogok legyenek és Ethan ne csak rám figyeljen – vallotta be – Nem mondja ki de teljesen ki van attól hogy ennyire magamba fordultam láttam rajta. Aztán jöttél te és nem tudom miért de veled megjött a kedvem a barátkozáshoz pedig tudom hogy te sem maradsz itt és a félév végén elmész de akkor is barátkozni akartam veled – mondta.

-Köszönöm – mosolyogtam rá – Attól még mert visszamegyek a sulimba maradhatunk barátok ugyan úgy – mondtam – Eljöhetnél majd és majd én is jövök ide – ígértem meg.

-Tetszik az ötlet. Mindenképpen el kell vinned a helyre amiről a tájképet fested – emelte fel a kisujját.

-Rendben – bólintottam.

Igazából nem tudom mire számítottunk Emilyvel mikor kinyitotta a terem ajtaját. Szerintem arra egyikünk sem hogy Blair és Ethan két pad tetején ülnek egymással szemben és csak bámulják egymást. Emily idegesen állt az ajtóban mint aki az oroszlán barlangjába készül belépni és nem is mert bemenni.

Nem is kellett bemennie ugyan is Ethan hirtelen felpattant a padról.

-Szerintem én most futok Nat ezt felvinnéd a szobámba – nyújtja át a táskáját sietve – Ha nem térnék vissza akkor küld el légyszíves a beadandóm köszi! – hadarta.

-Emily Marshall azonnal állj meg! – ordította utána a bátyja és futni kezdett.

-Na látod hülye azért nem vagyok! – szólt vissza neki.

Én vettem egy mély lélegzetet és beléptem a terembe.

-Blair? – léptem hozzá közelebb.

-Natalie – mondta lehajtott fejjel – Emily ötlete volt igaz? – kérdezte.

-Igen – bólintottam – Mi történt?

-Nos igazából – emelte fel a fejét – Elég jót beszélgettünk – mosolygott rám.

-Tényleg? – kérdeztem és leesett egy hatalmas kő a szívemről.

-Igen. Megbeszéltünk dolgokat elég sok dolgot tisztáztunk és hogy lassan fogunk haladni – mondta.

-De akkor mért kergette meg most Emilyt? – kérdeztem.

-Az abszurd ötletei miatt – nevettet – Megyünk? – kérdezte.

-Aha – bólintottam.

-Amúgy mit csináltatok amíg mi itt voltunk? – kérdezte miután bezártuk a termet és egymás mellett sétáltunk.

-Én rajzoltam Em beadandót írt majd elmentünk megnézni a balettosok próbáját – mondtam – Bocsi de egyszerűen nem tudtam lebeszélni az ötletről.

-Emily már csak ilyen amit a fejébe vesz megvalósítja – nevetett – Nem haragszom. Mikor bezártatok és nem tudtunk kijönni akkor egy kicsit ideges voltam aztán viszont Ethan kifakadt és beszélgetni kezdtünk – mondta és elpirult.

-Szóval beszélgetettek – nevettem.

-Igen – tűrt egy tincset a füle mögé.

Mikor felértünk a szobámba meglepetten vettem észre hogy Emily még sehol sincs. Letettem a táskám és Emily táskáját majd követtem Blairt a saját szobájába. Épp arról beszélgettünk hogy alig várjuk már a vacsorát mikor hirtelen megtorpant az ajtóban és a jókedve azonnal eltűnt az arcáról.