Mikor beköszönt a tél... | ✔|

42.Fejezet

Miután hazaértünk meglepetten néztem a konyhában álló Isaacre aki mellett egy doboz volt ő pedig összehúzott szemöldökkel tanulmányozta a dobozt.

-Szia – köszöntem – Fel viszem a táskám egy perc és jövök! – néztem a hátra a nagyiékra. Fent gyorsan átöltöztem és kivettem a kontaktlencsém majd lesétáltam. Isaac még mindig a dobot méregette – Mi van a dobozban? – kérdeztem suttogva Gracet – És Isaac mért néz rá így?

-Nyisd ki – mondta Grace mosolyogva miközben összefonta a karjait.

Érdeklődve léptem közelebb a dobozhoz közelebbről már látszódott hogy a tetején lyukak vannak összepréselt ajkakkal lassan felemeltem a doboz fedelét. Majd tátott szájjal néztem felváltva Gracere a nagyira és a doboz tartalmára.

-Az enyém? – kérdeztem és megsimogattam a megszeppent kiskutya fejét.

-Ki másé lenne neked van ma születésnapod – mosolygott a nagyi.

-Köszönöm – ugrottam a nyakukba majd kiemeltem az apró szőrgombócot a dobozból – Hogy hívják?

-Még nincs neve – mondta Isaac.

-Olyan cuki – néztem a kutyust miközben letettem a parkettára ő pedig azonnal rohanni kezdet – Köszönöm – nevettem.

-Mondtam már hogy karácsonyra kellett volna a kutya! – suttogta a nagyi Gracenek.

-Te ellenezted – emelte fel a kezeit Grace – Én mondtam.

-Mindent hallok – mondtam – Fel kell hívnom a lányokat el kell mondanom nekik!

-Először adj neki nevet és együnk – mondta a nagyi – Nem fog eltűnni.

Miután ettünk a nappaliban a földön ültem és elneveztem a kutyust. A neve Happy lett a nagy kreativitásom hátterében az állt hogy szerettem volna egy kis maradandó boldogságot csempészni az életembe. Miközben a földön ültem törökülésben Happy kényelmesen elhelyezkedett az ölemben és elaludt. A nagyi kitalálta hogy nézzünk régi képeket amikor még kicsi voltam szóval mind a négyünk kezében képek jártak körbe.

-Natalie olyan gyorsan felnőttél – mondta a nagyi – Mintha csak tegnap lett volna hogy először fogtalak a kezembe - sóhajtotta – Kéne egy kicsi a házba nem gondolod Grace? – nézett rá a nagyi. Grace és Isaac falfehéren és idegesen néztek össze.

-Anya majd... – köszörülte meg a torkát – Egyenlőre még csak pár hónapja járunk – mondta Grace és a mondandója végére teljesen elhalkult.

-Pár hónapja de még is összeköltöztetek egy hónap után – mondta a nagyi.

-Még el sem jegyeztem Gracet – mondta Isaac.

-A mai világban már nem kell házasoknak lennetek ahhoz hogy gyereketek legyen Isaacek ezt te is tudod – mondta a nagyi és látszott rajta hogy nagyon jól szórakozik.

-Ezen a képen ki az a kisfiú? – kérdeztem témát váltva.

-Hol? – kérdezte Grace és mellé csúszott.

-Aki melletted ül – nyújtottam át a képet.

-Nem ismered fel? – kérdezte mosolyogva Grace – Ez a kisfiú Lincoln.

-Én már találkoztam Lincolnnal mikor kicsik voltunk? – kérdeztem és visszavettem a képet – Ezen a képen öt éves voltam.

-Ez volt az első alkalom mikor hosszabb ideig nálunk volt – mondta Isaac és elmosolyodott az emléken – Állandóan itt voltunk a nagyszüleinknél mert anya nem tudta hogyan is viszonyuljon Lincolnhoz a nagyi viszont imádta.