Mikor beköszönt a tél... | ✔|

17.Fejezet

Rohamosan közeledett a szombat én pedig napról napra idegesebb lettem. Megfogadtam magamban, hogy legközelebb nem hagyom ennyire későre az ajándékvásárlást vagy mindenkinek kézzel készítem majd. Egyszerűen lehetetlen feladatnak éreztem azt, hogy elmenjek Gracel ajándékokat venni majd elmenjek próbálni a bandával.

Apropó banda amennyire féltem, hogy milyen lesz annyira jól ment igaz eddig egyetlen nap volt mikor próbáltunk, de mindenki felkészült volt és összehoztunk egy olyat, ami után Mr.Powell azt akarta, hogy én is csatlakozzak a bandához. Nos, ezt visszautasítottam, de nem zárkóztam el a jövőbeli közös együttműködéstől a Snowdrop-al. Közben azt is megtudtam, hogy Aaron gitározik még Lincoln tanította meg rá és legalább olyan jól megy neki, mint Lincnek.

Épp egy üzletben álltunk Gracel és próbáltuk kitalálni mit is vegyünk a nagyinak. Egyszerűen semmi ötletünk nem volt. Aztán végül megtaláltuk a tökéletes robotgépet a számára. Aztán jött a rokonok ajándéka.

-Nem tudom, mit vegyek Isaacnek – mondta elhúzott szájjal Grace miközben egy gyors kajaszünetet tartottunk.

-Na látod én ebben nem tudok segíteni – néztem rá együttérzőn.

-Te mit adsz Lincnek? – kérdezte.

-Nem tudom – ráztam a fejem – Már napok óta gondolkodom, rajta de nincs ötletem. Nem tudom, mit vegyek a srácnak, aki még nem a barátom, de már több mint egy haver – turkáltam a villámmal a tányéromon levő ételben.

-Indulj, ki abból mit szeret és miben jó – vont vállat.

-Ezt saját magadnak is tanácsolhatod – nevettem fel.

-Isaac szereti, a könyveket ezt tudom róla de van egy könyvesboltja így könyvet nem akarok venni neki – sóhajtott.

-Lincoln szereti, a zenét a könyveket sportol – soroltam – A suli majdnem legjobb tanulója.

-Elég sok mindent tudnál venni neki – mosolygott Grace miközben a kávéját kevergette.

- Nos – néztem az órámra – el kellene indulnunk már csak fél órám van – mondtam.

Sosem gondoltam volna, hogy ennyi idő alatt mindenkinek megtaláljuk a megfelelő ajándékot, de sikerült és én mosolyogva ültem be Lincoln autójába, aki a pláza előtt várt minket.

-Szia pontos vagy! – mosolygott.

-Szia én mindig - mosolyogtam vissza.

Amíg kiértem a plázából teljesen átfagytam pedig alig kellett sétálnom a kezem dörzsölgettem miközben közelebb tettem a fűtéshez mikor már nem fáztam annyira hátra dőltem és vártam, hogy induljunk. Meglepetésemre Lincoln hirtelen átnyúlt felettem arccal felém az ajka alig volt pár centire az enyémtől én szinte rögtön elvörösödtem miközben megfogta a biztonsági övem és áthúztam előttem. Egy kicsit csalódott voltam, de aztán hirtelen az ajakit az arcomra nyomta én pedig mosolyogva fordítottam a fejem az ablak felé és néztem ki a sötétbe.

A próba nagyon jó volt nagyon élveztem annyit nevettünk és senki sem hurrogta le a másikat, ha rontott vagy sietett. A próbák egyébként Aaronék pincéjében zajlanak, ami eléggé hangulatos nem csak a banda tagjai szoktak ott lenni, hanem pár felsőbb éves haverjuk vagy éppen Aaron tesói is. Aaronnek van három fiú tesója két bátyja és egy öccse az anyukája azt mondta meg vannak áldva velük. Mind a négyen teljesen mások Jordan a legidősebb, aki amúgy a Harvardra jár és nagyon okos céltudatos srác az elmondottak alapján sajnos vele még nem beszéltem, de a karácsonyi szünetre haza jön. Ő hasonlít a legjobban Aaronre a képek alapján. Majd jön Calum aki autószerelő és ügyes kezű, nos Aaron jelleme az övére hasonlít a legjobban. Aztán jön ugye Aaron, akit a sportok érdekelnek és eléggé bajkeverő, de nagy szíve van. Végül pedig a tíz éves öccsük Chris, aki eléggé félénk, de ha felenged akkor egy nagyon jó fej kis srác. Irigyeltem Aaront hogy ilyen nagy családja van én mindig is szerettem volna testvéreket csak a szüleim nem osztották a véleményem. Vagy is apa, de ő is szeretett volna még egy gyereket, de anya nem és azért megértettem őt mikor már idősebb lettem. Szerettem az apukámat, de attól, még amit az anyukámmal tett azért gyűlöltem. Igen fájt a hiánya, de egy bizonyos részem örült neki hogy többé nem bánthatja anyát még akkor is, ha most ilyen a helyzet...

Gyorsan elrepült az a két óra, amit próbával töltöttünk. Már este nyolc óra volt kinn pedig esett a hó. Lincolnnal együtt léptünk ki a melegházból és indultunk meg az ő feljárójuk felé. Aaron és Lincoln szomszédok voltak, ami miatt már értettem mért is ilyen jó barátok. Idegesen lépkedtem fel Linc mellett a tornácra. Az elmúlt napokban annyira elfoglalt voltam, hogy el is felejtettem, hogy Lincoln a mai éjszakét már nem nálunk tölti. Miután ez szóba jött az este folyamán a kedvem látványosan elromlott vagy is én ezt vettem észre magamon és volt egy olyan érzésem hogy ő is látta rajtam. Őrülten jól éreztem magam vele az elmúlt napokban és az idő csak úgy rohant.

A kezemnél fogva húzott be a bejárati ajtón és megcsapott a jóleső meleg, ami miatt a szemüvegem azonnal bepárásodott.

-Beth megjöttünk! – szólt be egy ajtón majd levette a cipőjét. Kicsit ideges voltam már nagyon régen találkoztam Bethel és Jacobal most is csak azért ugrottunk be, mert valamit oda kell adnom a nagyinak, amit már korábban megbeszéltek Bethel.

-Sziasztok! – lépett ki mosolyogva miközben a kezét törölgette egy konyharuhába – Natalie mennyit nőttél te jó ég öregszem mikor legutóbb találkoztunk még csak eddig értél – mutatott a vállára majd gyorsan megölelt – Sajnálom, ami a családoddal történt! De nézzenek, oda nagyon jól viseled szívem. Mindig is ilyen erős természetű voltál – szorított magához - Bármi van, nyugodtan szólj jó? – veregette meg a hátam.

-Köszönöm – öleltem én is át és beszívtam az ismerős levendula illatot, amit árasztott – Mit kell elvinni a nagyinak? – kérdeztem.

-Teljesen kiment a fejemből hogy Linc azt mondta beugrotok, úgyhogy felvittem már a szobájába hogy majd holnap iskolába odaadja neked – engedett el – Menjetek, fel érte Lincoln ugye hazaviszed Nataliet? – kérdezte Linc pedig bólintott nekem pedig visszatért a rosszkedvem.

Némán követtem Lincolnt miközben magamban nyugtáztam, hogy semmit sem változott ez a ház amióta itt jártam maximum több kép lógott a falon. Miután beléptem Lincoln szobájába megálltam az ajtó mellett és onnan néztem körbe. Az ablak alatt két babzsákfotel volt a sarokban két gitár egy elektromos és egy akusztikus mellette egy íróasztal, ami mellett egy szekrény, amin volt egy TV a másik oldalon egy ágy volt, ami szépen be volt vetve az ágy mellett egy éjjeli szekrény, amin egy kislámpa és egy képkeret volt ezen kívül pedig a szobában volt még egy könyvespolc, ami tele volt könyvekkel és díjjakkal. Összefont karral álltam miközben Lincoln tekintetét kerültem. Sóhajtott egyet majd beljebb húzott és becsukta az ajtót átölelt a homlokát az enyémnek támasztotta.

-Holnap is látjuk egymást – mondta és nyomott egy puszit a homlokomra.

-Te is tudod, hogy az nem ugyan az – morogtam miközben átöleltem és a fejem a mellkasának nyomtam – Már hozzászoktam, hogy nálunk vagy – sóhajtottam.

-Ígérem minden olyan lesz, mint eddig jó?

-Amúgy tök furi úgy beszélünk róla mintha már olyan régóta tartana pedig az egész csak egy hét volt – ingattam a fejem.

-Még – mondta és rám mosolygott én nem mosolyogtam vissza. Mind a ketten tisztában voltunk vele hogy az nem lett volna őszinte.

Miután magunkhoz vettük a dobozt Lincoln hazavitt végig fogta a kezem azon a rövid úton. A hó még mindig esett miközben kiszálltam az autóból és a fejemre húztam a kapucnim. Elnéztem az autó mellett Isaac házára ahol csak az emeleten égett a villany. Lincoln is kiszállt.

-Nem kell felkísérned, hazatalálok magam is – mondtam.

-De felszeretnélek – mondta miközben mellém sétált és az ujjait szorosan az összefűzte az enyémekkel.

-Köszönöm – mondtam és lábujjhegyre emelkedve adtam egy puszit az arcára.

Csendben sétáltunk egyszerűen nem tudtam mit mondjak és valószínűleg ő is így volt vele. A bejárati ajtó előtt megálltunk én átvettem Lincolntól a dobozt majd letettem és még egyszer átöleltem szorosan.

-Tényleg úgy viselkedsz mintha többet nem is látnál – nevetett majd az államnál fogva maga felé fordította az arcom. A szívem hevesebben kezdett verni miközben ő az ajkát az enyémre nyomta. Az egyik kezem a nyaka köré kulcsoltam a másikat a mellkasára támasztottam.

-Reggel találkozunk – suttogta majd adott még egy csókot aztán megfordult és elindult lefelé a dombon. Én egy sóhajjal felvettem a dobozt majd beléptem az ajtón. A hátam az ajtónak vetettem és a kezemmel megérintettem az ajkam. A mosolyom levakarhatatlan volt.