Mikor beköszönt a tél... | ✔|

37.Fejezet

A második kép már nem okozott akkora fejfájást mint az első. Szerda estére már el is készültem vele így a hetem hátra levő részében teljesen nyugodtan sétálgattam. Minden nap Emilyvel voltam amíg ő gyakorolt Colinnal addig én rajzoltam. Gyakorlatilag egy gardedámnak éreztem magam végig.

A hét közepére egyre több embernek tűnt fel hogy Jennifer nincs suliban és szárnyra keltek miatta a pletykák amikkel mi nem igazán akartuk foglalkozni Blair elmondta hogy sok mentek oda hozzá hogy mondja már el nekik hogy mi van Jenniferrel de ő nem mondott nekik semmit. Nem akart segíteni a pletykagyártásban kiélvezte hogy végre foghatja Ethan kezét a folyosón és hogy egy asztalhoz ülhet vele és Emilyvel. Nem mondták ki de igazából mind a hármuknak volt egy minimális bűntudata még ha tudták is hogy helyesen cselekedtek. Nekem is volt pedig én semmit sem tettem.

Már nagyon vártam hogy végre a vonaton ülhessek és haza menjek már nagyon hiányzott a nagyi és Grace is. Amint kicsöngettek az utolsó órámról siettem hogy magamhoz vegyem a táskáim és még gyorsan elköszöntem Blairtől és Emilytől. A vonaton ülve pedig küldtem egy SMS-t Gracenek hogy elindultunk.

Mire Willowvillebe értük már sötét volt és csípős hideg Grace várt rám és miután jól megölelgetett elindultunk haza. Hiába beszéltünk szinte minden nap még is a kocsiban ülve elkezdtem neki újra összefoglalni azt ami velem történt az elmúlt kéthétben mindent onnantól hogy visszamentem. Amint haza értük folytattam részletesen elmeséltem a versenyt és hogy még az a tanár is megdícsért aki senkit sem szokott. Elmondtam hogy mennyire jóba lettek az ottani barátaim Kendallel és Amberrel. A nagyi és Grace pedig készségesen és mosolyogva hallgatta végig. Este tíz volt mire végeztem a hétösszefoglalómmal Grace elköszönt és lesétált Isaachez mi pedig ketten maradtunk a nagyival.

-Olyan jó hallani Nat hogy jól érzed magad ott – mosolygott a nagyi és magához ölelt.

-Jól érzem magam de ti is nagyon hiányoztok. Vannak napok amikor nagyon kiüt rajtam a honvágy – vallottam be – Emily erről nagyon sokat tudna mesélni – mondtam és ásítottam egyet – Na de megyek aludni nagyon hosszú volt a nap – nyújtózkodtam – Jó éjt nagyi! – adtam neki egy puszit majd felmentem a szobámba.

Másnap délelőtt egyedül voltam otthon mert a nagyinak fontos elintézni valója volt. Úgy döntöttem megfőzök mire haza ér szóval a konyhába mentem tizenegyóra körül. Folyamatosan a következő feladaton gondolkodtam. Nem tudtam mi legyen a harmadik képem ha tovább jutok. Blair elmesélte hogy a családjáról készít egy képet nekem pedig nem volt ötletem. Annyira belemerültem a gondolkodásba hogy észre sem vettem amikor Isaac bejött és meglepetten kaptam a szívemhez.

-Szia. Megijesztettél – néztem rá.

-Pedig kopogtam és köszöntem is – nevetett – Szia ismét.

-Szia Grace nincs itt gondolom miatta jöttél elvitte a nagyit – magyaráztam.

-Tudom igazából hozzád jöttem – mondta és leült az egyik bárszékre.

- Miben segíthetek? – kérdeztem és a gyomrom görcsbeugrott.

- Figyelj Nat nem szeretném játszani a nagy testvért aki most neked esik hogy még is miért szakítottál a testvérével – túrt a hajába – Ismerlek már kiskorod úgyhogy tudom hogy semmit sem teszel megfontolatlanul lehet nem találkoztunk pár évig de ennyit nem változtál. Olyan jól megvoltatok mért szakítottál vele?

- Isaac én erről nem akarok beszélgetni – ráztam a fejem – Igazad van semmit sem teszek megfontolatlanul. Van egy má... – kezdtem.

-Nincs másik srác ezt tudom ha lenne akkor meséltél volna róla Gracnek ő pedig elmondta volna nekem – szakított félbe.