Mikor beköszönt a tél... | ✔|

47.Fejezet

Pénteki hokimeccs mindenkit lázba hozott nem véletlenül hiszen ez volt a tanévben az utolsó mérkőzés. Még olyan diákok is lázban égtek akik amúgy nem is szoktak évközben csak a szezonkezdő és záró alkalmakon csápolni. Amber elmondta hogy általában az ilyen tagok szoktak a leghangosabbak lenni.

A szokásos helyünkre ültünk le és vártunk.

-Emlékszel az első hokimeccsedre itt? – kérdezte Amber hirtelen.

-Igen olyan furcsa hogy már nyolc hónapja volt – ráztam a fejem.

-Akkor modult rád Gabe – emlékezett vissza Kendall.

-Most pedig ez az utolsó mérkőzése ezen a pályán – bólogattam.

-Akkor tudtuk meg hogy szemüveges vagy hogy beszólt Jasmine – mondta Amber – Azt hittem betörőm az orrát – emlékezett vissza.

-Szerintetek ide meri tolni a képét? – kérdezte hirtelen a mögénk leülő Mimi akinek a barátnői valahol még elmaradtak.

-Tudsz valamit amit mi nem? – kérdezte Kendall.

-Már felhagytam a pletykálással – vigyorgott.

-Az arcodból ítélve majd megveszel azért hogy elmondd amit tudsz nos? – nézett rá Kendall.

-Az a baj hogy ez nem diák pletyka – mondta.

-Őszintén kinek mondanánk tovább? Natalie a legnagyobb pletyka ütköző – mutatott rám Kendall.

-Anya azt mesélte hogy az apja kitagadta otthonról – mondta.

-Tessék mért? – kérdeztem.

-Tönkre tette az üzletét a Henderson családdal. Állítólag Lincoln apja hirtelen felbontotta a szerződést és még a telefont sem hajlandó felvenni neki. Jasmine amint nagykorú lesz ki lesz dobva otthonról – mondta.

-Uhh... Mit csinálhatott? – kérdezte Amber de igazából mind a hárman jól tudjuk.

-Nem tudom Lincoln a másik pletyka ütköző szóval onnan nem is fogok megtudni többet de anya azt mondta hogy Porterék csődbementek. Mert Lincoln apukája valami nagy befektetőjük volt. Gyakorlatilag az üzlet már egy ideje nem is ment nekik olyan jól és Lincoln apukája segített nekik barátságuk miatt de most vége. Ezt hívják talán úgy hogy karma? – zárta le a mondandóját.

- Szóval ezért húzza meg magát napok óta? – kérdezte Kendall.

-Minden bizonnyal – bólogatott – De csak emlegetni kellett – mutatott a szemben levő lelátó sor felé.

A hokimérkőzés igazán szoros volt de végül a mi csapatunk nyert Lincolnnak hála aki szinte az összes gólt szerezte. Fantasztikusan játszott de elég agresszív is volt féltem hogy ki fogják állítani amikor vagy háromszor felkent embert az üvegfalra. A mérkőzés után szokás szerint megvártuk hogy a lelátók kiürüljenek és akkor pillantottam meg Lincoln apukáját aki kifelé sétált. Lincoln még régebben mesélte hogy hiába nem volt sohasem közeli a kapcsolata az apukájával ő mindig minden mérkőzésére elment hiába mondta neki Lincoln hogy nem kell most is ott volt. Hiába éreztette vele Lincoln most azt hogy utálja még ilyenkor is ott volt.

Szomorúan fordítottam a fejem a jégpálya felé és elengedtem egy szomorú sóhajt.

-Minden rendben? – fogta át a vállam Amber.

-Igen – töröltem meg az arcom – Mehetünk – álltam fel – Hol találkozol Aaronnel? – kérdeztem tőle.

-Kinn azt mondta haza dob mind a hármunkat – mosolygott.