Mikor beköszönt a tél... | ✔|

5.Fejezet

A suliban szinte futótűzként terjedt a hír miszerint „gyönyörűen" zongorázom. Így most már nem csak egy arc voltam a tömegben elég sokan megtudták a nevem hála annak a videónak, amit még a suli oldalon is megosztottak az énekóráról. Rendszerint mikor a folyosón sétáltunk vagy a szerkényemnél álltam oda jöttek más diákok hogy elmondják, milyen szépen játszom. Még egy teljes hetet sem jártam ebbe az iskolába, de már túl sok figyelmet kaptam.

-Ő Maisie Gibbons volt végzős az énekkar tagja többször is énekelt már szólót – súgta Jas miután elsétált az említett lány.

- Gondoltam abból, hogy közölte, hogy nekem a helyem az énekkarban van és nagyon szívesen várnak – mondtam. Annyi név, de tényleg annyi hangzott el.

Egy hét után újra aggódtam az ebédszünet miatt. Úgy éreztem, ha még valaki akár egy szót is szólni fog az énekkarról sikítani fogok. Idegesen szorongattam a tálcám miközben egy üres asztalhoz igyekeztem magamban imádkozva, hogy senki se kiáltsa el magát, hogy üljek oda. Leültem és vártam, hogy Jas is jöjjön, de ő még a sorban állt mert leállt vitatkozni a konyhás nénivel. Nem is ő lett volna.

-Bocsi leülhettek? – kérdezte egy számomra idegen mély hang a kezemben egy palack vízzel felnéztem a végzős srácra, aki megszólított és csak bólintottam. Lopva körbe néztem tele volt az étkező még szabad helyekkel, úgyhogy tudtam, hogy a srácnak volt valami mondani valója a számomra – Gabe Spencer vagyok – mutatkozott be egy mosoly kíséretében, amivel valószínűleg azt hitte le tud venni a lábamról.

- Natalie Pierce – mondtam majd bele ittam az üveg vizemben – mit szeretnél? – kérdeztem miközben a kupakot tekertem vissza az üvegre. Észrevettem, hogy egy csomóan bámulnak az asztalunk felé és suttognak.

- Tessék? – kérdezett vissza.

- Nos, tele van az étkező asztalokkal így biztos vagyok benne, hogy volt valami oka annak, hogy úgy döntöttél ide ülsz. Ha énekkaros vagy a válaszom az, hogy nem tudom megyek-e ha valami mást akarsz csak hajrá – mondtam ő pedig vigyorgott.

- Nem vagyok énekkaros – rázta a fejét – Csak egy srác vagyok, aki meg akar ismerni téged – mondta ás kacsintott.

- Értem, nos szerintem jobban jársz ha nem akarsz megismerni engem. Hidd el. amúgy is én, viszont nem akarlak megismerni téged – mosolyogtam rá és még a szempilláim is rebegtettem.

- Ugyan adj egy esélyt, hogy megtudjam változtatni a véleményed – kacsintott még egyet – Ma lesz egy meccsünk eljöhetnél – vigyorgott úgy hogy a fehér fogai is kilátszottak. Majd felállt és elsétált én pedig ott maradtam egyedül az ebédemmel.

- Úr Isten Nat tudod ki volt ez? – tette le a tálcáját velem szembe Jas.

- Igen Gabe – bólogattam – bemutatkozott.

- Ő a suli legjobb pasija ezzel együtt a legmenőbbek csapatát erősíti a hoki csapat kapitánya ma lesz, egy mérkőzésük el kell mennünk légyszii – nézett rám kiskutya szemekkel.

- Úgy sincs programom délutánra – mondtam a vállam megrántva.

- Amúgy mit akart? – kérdezte miközben a villájára szúrta a salátáját.

- Hát ő nem az énekkarra akart rávenni – nevettem fel – Csak bemutatkozott – mondtam el a fél igazságot. Bírtam Jasminet de azért annyira még nem voltunk jóban hogy mindent megosszak vele. Főleg miután megtudtam, hogy a nővére is egy nagy pletyka gép így inkább még várok egy kicsit.

Az utolsó óránk kémia volt ahol csoportban kellett dolgoznunk és az osztály egy kalapból húzott ki szavakat, és aki azonosat húzott az egy csapatba került. Én Amberrel, Kendallel és Andrewal (Amber ikertesója) kerültem egy csapatba.