Mikor beköszönt a tél... | ✔|

39.Fejezet

Péntek este mikor leszálltam a vonatról Grace a peronon várt rám.

- Levágattad a hajad!– nézett rám meglepődve – Teljesen deja vu érzésem van – vallotta be.

-Változásra volt szükségem. Tudom hogy a héten vagy százszor elmondtam már de kiállítják a képeim Grace és még mindig nem hiszem el az én képeim – mondtam büszkén.

-Hát igen már elég sokszor elmondtad de nagyon büszke vagyok rád ahányszor újra elmondod. Ez nagyszerű Natalie! – lelkesedett velem.

Miután beültünk az autóba komolyan fordult felém.

-Figyelj Nat valamiről beszélnünk kell még mielőtt haza érünk – kezdte és idegesen összepréselte az ajkait.

-Terhes vagy? – kérdeztem.

-Mi? Nem dehogy – rázta a fejét – Natalie a nagyi kórházban van – mondta ideges reszkető hangon.

-Tessék? – néztem rá és a kezem remegni kezdett az ölemben.

-Szerdán elesett és azóta bent tartják ő mondta hogy ne szóljunk neked mert azonnal haza akarnál jönni. Jól van a keze eltőrt de azon kívül jól van – mondta és megszorította a kezem.

-Nincs jól ha el van törve a keze! Mért nem szóltál? Az egész az én hibám ha nem mentem volna el és nem mondtam volna hogy költözz Isaachez akkor ez most nem lenne – ráztam a fejem miközben a szemeim megteltek könnyekkel.

-Nat egyáltalán nem a te hibád. Ez csak egy szerencsétlen balleset volt – szorította meg a kezem.

-Menjünk be hozzá – néztem rá és úgy éreztem a mellkasomon egy hatalmas súly van – Légyszíves!

-Majd reggel megígérem – szorította meg a kezem megint – Már nincs látogató fogadás. Ígérem reggel oda megyünk!

Csendben autóztunk hazafelé Grace velem maradt éjszakára. Én egyszerűen nem voltam képes elaludni nem jött álom a szememre ezért csendben lesétáltam a konyhába hogy melegítsek magamnak egy bögre tejet. Miközben a bögrét emeltem le a polcról meglöktem egy másikat ami hangon csattanással ért földet több darabban. Egy percig csak néztem a széttört bögrét a földön. Majd lehajoltam hogy elkezdjem összeszedni a darabjait.

-Bocsi hogyha felkeltettelek véletlenül levertem – suttogtam mikor velem szemben leguggolt Grace hogy segítsen.

-Csak a bögre bánta? – kérdezte én pedig bólintottam és hirtelen eleredtek a könnyeim – Mi a baj? – kérdezte aggódva.

-Nem szeretnék visszamenni Montrealba Grace – néztem a szemeibe miközben az ajkaim remegtek – Félek mi lesz ha a nagyival lesz valami. Nem veszíthetem el őt is nem – ráztam a fejem.

-Natalie neked az a legjobb ha ott vagy – ölelt magához.

-Nem tudok vissza menni hogy fogsz tudni egyedül figyelni a szállóra és a nagyira is? Láttam a naptárt jövőhéten vendégek jönnek Grace. A nagyinak meg biztos pihennie kell de nem fog. Egyedül nem fogsz bírni velem. Emlékezz vissza három éve anya egy egész hónapot töltött itt veletek mert egyedül nem bírtál vele miután eltörte a lábát – ráztam a fejem – Nem megyek vissza nem bírnám ki ha őt is elveszíteném most nem – szorítottam magamhoz – Kérlek – suttogtam.

-Natalie de mi lesz ha vissza mész le vagy maradva nem? – kérdezte elkínzottan.

-A lányok mindig küldték az aktuális anyagokat amikor volt időm tanultam. Nem megyek vissza beszélj a sulival kérlek nem zavar ha végül a képeim sem állítják ki. De így nem tudok vissza menni – ráztam a fejem és megremegtem.