Mikor beköszönt a tél... | ✔|

44.Fejezet

Csak csendben álltunk a szoba közepén egymást átölelve miközben lentről felszűrődött a zene. Nem akartam elengedni csak álltam ott a kezeimmel a dereka körül és hallgattam a szívverését.

-Mért jöttetek Aaronnel később? – kérdezte hirtelen és felemeltem a fejem hogy a szemébe nézzek.

-Nem akartam jönni – vallotta be és kifésülte a hajam az arcomból majd két kezébe fogta az arcom.

-Mért változott a véleményed? – kérdeztem.

-A Montreáli srác – morogta – Le kéne mennünk – hajolt egyre közelebb hozzám.

-Lehet – érintettem az ajkamaz övéhez.

Egymás kezét fogtuk miközben lementünk a lépcsőn majd a kezünkbe vettünk két poharat. Ambert nem láttam sehol Kendall pedig Emilyvel beszélgetett valamiről felnéztem Lincolnra aki mosolyogva tanulmányozta az arcom és eldöntöttem hogy mostmár tényleg itt az ideje annak hogy jól érezzem magam. Nem akartam a következményekre vagy csak a másnapra gondolni abban a pillanatban akartam élni. Ez járt csak a fejemben.

Másnap reggel viszont már csak az járt a fejemben hogy mennyire fájt a fejem. Csukott szemmel fordultam a másik oldalamra miközben elkezdtem visszaidézni hogy mi is történhetett tegnap. Arra egyáltalán nem emlékeztem hogy még is mikor és hogyan kerültem az ágyamba. Aztán mikor hirtelen egy kar ölelt át biztos voltam benne hogy nem a saját ágyamban aludtam. Csak töredékesen emlékeztem arra ami éjszaka történt így magamban imádkoztam azért hogy semmi hülyeséget nem csináltam éjszaka. Lassan az arcomhoz emeltem az egyik kezem és megdörzsöltem a szemeimet.

-Mért nem alszol még? – kérdezte Lincoln rekedt hangon és közelebb bújt hozzám és lassan minden elkezdett derengeni.

-Te sem alszol – suttogtam vörös arccal és felé fordultam.

-De én tervezek visszaaludni – mondta csukott szemmel.

-Hogy kerültem az ágyadba? – kérdeztem és éreztem hogy szabályosan ég az arcom.

-Nem emlékszel? – kérdezte. megemelve a szemöldökét és még mindig csukott szemmel – Várj azért arra emlékszel mikor megcsókoltál? – kérdezte.

-Te csókoltál meg engem – mondtam és a tenyerem az arcára fektettem majd a hüvelykujjaim végig húztam a szeme alatt.

-Határozottan úgy emlékszem hogy te voltál aki megcsókolt – nevetett.

-Haza kéne mennem – állapítottam meg miközben az ujjaim a hajába kalandoztak.

-Majd hazaviszlek – mondta és közelebb húzott magához – Nehogy eltévedj a hosszú úton!

-Igazán nagylelkű vagy Linc – adtam egy puszit az arcára majd felültem és nyújtózkodtam egyet – Tényleg nem vagy hajlandó felkelni? – kérdeztem.

-Még csak kilenc óra van Nat alig aludtunk négy órát hogy tudsz pörögni? – kérdezte.

-Nem pörgök csak éhes vagyok – mondtam.

Öt perccel később már a lépcsőn sétáltunk le. A nappaliban aludtak a barátaink. A többek valószínűleg mind haza lettek küldve. Leesett állal álltam meg a kanapé felett és néztem Lincre.

-Te tudtad? – kérdeztem suttogva.

-Nem – rázta a fejét – Ezek szerint te se?

-Ezek ketten még is mióta? – kérdeztem és néztem az egymást átölelő Ambert és Aaront.

-A legjobb barátnődnek nagyon jó ízlése van – fogta meg a kezem és behúzott a konyhába.

-Igazából a te legjobb barátodnak van nagyon jó ízlése. Amber mellett garantáltan nem fog unatkozni – öleltem át a nyakát nevetve aztán a szemeibe néztem – Lincoln – szólaltam meg komolyan.