Mikor beköszönt a tél... | ✔|

16.Fejezet

Sosem gondoltam, hogy ennyire nehéz megtalálni a tökéletes dalt. Már a második délutánunk töltöttük a nappaliban ülve és próbáltuk Lincolnnal kitalálni mit is énekeljünk. De tényleg egész nap ahányszor csak találkoztunk szinte már csak dalok címeit mondtuk a másiknak. Ez volt reggel délben és egész délután. Már annyira ötletünk sem volt, hogy a barátainkat is bevontuk, akik egész nap erre vártak így kedd délután mind a társalgóban ültünk nálunk én a zongoránál a fejem már szinte a zongora billentyűibe vertem mellettem az egyik fotelben Lincoln a kezében a gitárjával ugyan olyan gondterhelten és fáradtan, mint én. A kanapén pedig Aaron Kendall Amber sorakoztak Amber kezében az Ipadja és próbált ötleteket adni.

-Na és mit szóltok... – kezdte Amber.

- Ha még egy karácsonyi dal ne is fejezd be – szólt közbe Lincoln – Semmi White Christmas , All I want for Christmas, Let it snow meg ilyenek. Nem éneklek karácsonyi dalt.

- Tudod haver ez egy karácsonyi este – szólalt meg Aaron.

- Na ne! De akkor sem ezt már tegnap leszögeztük bármi jöhet – forgatta a szemét Lincoln és elkezdte pengetni a gitár húrjait.

- You are the reason? – szólalt meg hírtelen Kendall aki szinte egész végig a kanapén ült begubózva a sarokban. Mind rá néztünk majd elkezdtem leütni az első akkordokat majd énekelni. Egy idő után Linc is énekelte velem és megint teljesen magával ragadt a dal – Minden rendben? – kérdeztem a barátaim, akik tátott szájjal ültek a kanapén.

- Ez az a dal – szólalt meg Aaron Amber pedig hevesen bólogatott.

- Még egyszer – szólalt meg Amber – Annyira jó hangotok van főleg együtt.

- Ha ezt választjátok, nem lenne jobb, ha mind a ketten énekelnétek és mások játszanának? – vetette fel Aaron.

- A banda? Jó Powell már bele ment – kérdezte Lincoln.

-Na akkor Zongorista neked mi a véleményed róla? – kérdezte.

- Jó legyen, akkor rá bólintunk erre a dalra? – fordultam Lincoln felé, aki csak bólintott – Akkor már csak egy kérdésem van maradtok vacsorára? – kérdeztem mire mindenki hevesen bólogatott.

- Nat megmutatod a szobád? – kérdezte Amber – Az nem ér hogy Kennie már látta és én meg nem úgyhogy muti – fonta össze maga előtt a karjait.

- Jó, de nem értem mi bene a nagy szám – vontam vállat és magamhoz vettem a sulis táskám, amit még nem volt időm felvinni. Útközben megálltunk a konyhánál – Egy pillanat – fordultam a lányokhoz – Nagyi maradnak vacsira a barátaim jó? – mondtam.

- Jaj de jó! – ujjongott.

- Üdv Mrs. Jenkins – köszönt Amber egy hatalmas mosollyal majd Kendall is köszönt.

- Sziasztok lányok már mondtam szólítsatok csak Barbnak – mosolygott miközben valamit megkevert a tűzhelyen – Amber és Kendall igaz? – mutatott a fakanalával a lányokra, akik csak bólintottak mind a hárman csodálkozva mentünk fel az emeletre. Az már fix hogy a nagyi mindenkit ismer a városban.

- Néha félek a családomtól – mondtam aztán összenéztünk és mind a hárman felnevettünk.

- Olyan jó fej a nagyid – mondta Amber én pedig egyetértőn bólogattam – Nos akkor most beszéljünk komolyabb dolgokról – vetette le magát az ágyamra – Mi van közted és Lincoln között? – kérdezte.

- Cseles vagy – mondtam és elfeküdtem az ágyamon Kendall pedig leült az íróasztalomhoz és felvette a vázlatfüzetem, amit elkezdett átlapozni de közben figyelt ránk is – Nem tudom még nem kategorizáltuk be. Elvagyunk és jól érezzük a másikkal magunkat– vallottam be – még sosem volt ilyen azt érzem, hogy vele szeretnék lenni mindig. Azt hiszem, szerelmes vagyok belé.

- Olyan cukik vagytok! Látszik köztetek az összhang és hogy jó hatással vagy rá – mondta Amber az ölében az egyik díszpárnámmal.

- Az már biztos Lincolnt mintha kicserélték volna mostanában nevet is szabályosan megijedtem legutóbb mikor láttam és hallottam – nevetett Kendall.

- Szóval még nem jártok hivatalosan? – kérdezte én pedig a fejem ráztam – Öcsém két hétig vagyok, beteg erre annyi minden történik! Aztán most jön a következő nagy kérdésem: hogy csókol? – nevetett fel.

- Igazából nincs viszonyítási alapom, de szerintem nagyon jól. Mikor megcsókol elvesztem az idő érzékem és azt akarom sose érjen véget. Olyan puha a haja te jó ég! – mondtam a plüssmackóm ölelgetve.

- Gabebel nem csókolóztatok? – kérdezte Kendall.

- Nem ő próbált megcsókolni, de én nem hagytam neki. Igazából minden olyan gyorsan történik Lincolnnal is, de azt tudom vele, sokkal jobban érzem magam és biztonságban. Tudom hogy Linc nem fog semmit sem erőltetni még hát Gabeből kinéztem volna – rázott ki a hideg – Amúgy ha ma ki pletyizzük magunkat mi lesz velünk szombaton?

- Ugyan addig még annyi minden fog velünk történni – legyintett Kendall.

- A ti szerelmi életetekkel mi a helyzet? – kérdeztem, hogy ne csak rólam legyen szó.

- A minkről? Sajnos nincs olyanunk – rázta a fejét Amber.

- Csak a saját nevedben beszélj – szólalt meg sejtelmesen Kendall.

- Mesélj csajszi – fordultam felé én is.

- Nincs mit mesélni. Nagyon úgy nézz ki valami nagyon is alakulóban van, úgyhogy kérdezzétek meg pár nap múlva – vigyorodott el – Ambs nem hiszem el hogy most nem chrussolsz senkit sem. Neked mindig van valaki – mondta.

- Most senki sincs és remélem nem is lesz. Független nő vagyok, akinek nem kell pasi – mondta és felnevetett – Na jó ne vegyétek komolyan holnapra úgy is lesz valaki. Igazából csak szerencsétlen vagyok mindig a rossz srácba szeretek bele. Úgyhogy most elengedtem és hagyom, hogy a szerelem eltaláljon végre, ami nem egy oldalú – vont vállat miközben a párna címkéjével játszott.

Egy idő után a nagyi szólt, hogy vacsi úgyhogy mi mind lementünk. Grace teljesen meg volt lepődve a kisebb hadseregünkön mikor beállított nyomában Isaacel amin én lepődtem meg. Mondhatom azt, hogy az asztalunk teljesen meg volt telve és olyan jó volt a társaság mindenről beszéltünk. Aztán a vacsora után Lincolnnal lekísértük a barátainkat a dombon ahol Andrew várta a többieket gyorsan kezet fogott Lincolnnal és Aaronnal majd el is mentek.

-Nem is tudtam hogy jóban vagytok Drewal – mondtam miközben a távolodó autót néztük.

- Jó fej srác meg egy csapatban játszunk – vont vállat – Jól érezted magad ma?

- Aha kezdem úgy érezni végre megtalálom a helyem – mondtam és a kezem a nyaka köré fontam.

- És hol a helyed? – vigyorgott miközben átfogta a derekam.

- Kendall és Amber mellett – vigyorodtam el – És azt hiszem melletted – tettem hozzá és éreztem, hogy ég az arcom. Lincoln közelebb hajolt és az ajkát az enyémre nyomta. igazából még most sem éreztem azt, hogy letisztáztuk, hogy mi is van közöttünk pontosan. De abban biztos vagyok, hogy szépen lassan apró lépésekkel egyre közelebb jutunk ahhoz, hogy ki is mondjuk, hogy mi is ez.

Ott álltunk a hideg sötét estén, az út szélén miközben a fejünk felett a csillagok világítottak és nem fáztunk.