Mikor beköszönt a tél... | ✔|

49.Fejezet

Mivel két hét volt hátra az Öregdiákok Éjszakájáig már mindenki erről beszélt. Még én magam sem tudom hogyan de valahogyan bekerültem a műsorlista véglegesítő csapatba szóval gyakorlatilag egész héten amiatt szaladgáltam Amberrel (Kendall közölte hogy őt hagyják ki mindenből inkább a büfébe segédkezik aznap este). A másik nagy feladat amit ránk vállalt Amber az az iskola feldíszítése volt szinte minden féle középiskolás képpel az elmúlt ötven évből.

-El sem hiszem hogy valaki szívesen hordott ilyen egyenruhát nézd meg olyan rusnya – nézett egy képet.

-Nekem tetszik a maga módján akkor menő lehetett – mondtam és felé nyújtottam a kezem – Add a következőt - utaltam az egyik számára színpatikus képre – És közben támasztd is a létrát Amber légyszi nem akarom eltörni a kezem jövőhéten szereplek! – mondtam.

Lefele jövet a létráról nem Amber hibájából csúszott meg a lábam. Már elkönyveltem magamban hogy valószínűleg most valamimet nagyon be fogom verni de hírtelen két kar kapott el.

-Rendben vagy? – kérdezte Lincoln rekedt hangon.

-Ig..igen – mondtam zakatoló szívvel és eltoltam magamtól – Köszönöm! – néztem a szemeibe.

-Még mindig semmi? – kérdezte suttogva Amber miután Lincoln elsétált.

-Semmi – ráztam a fejem.

-Szerinted mennyit aludhat mostanában? – kérdezte.

-Fogalmam sincs. De abból ítélve hogy jók a reflexei alszik csak nem eleget... Megöl az hogy nem tehetek semmit – dobbantottam a lábammal – Egyszerűen már nem bírom – néztem elkínzottan Amberre.

-Nem lehet hogy arra vár hogy te nyiss felé? Legutóbb ő nyitott feléd mikor hosszú ideig nem beszéltetek – húzta el a száját gondolkodva.

-Én próbálkoztam! Gyakorlatilag naponta kétszer kiviszem sétálni Happyt hátha veszi a lapot és kijönne beszélgetni – vallottam be Amber pedig átölelte a vállam és próbált megvígasztalni.

A nagyinak be kellett mennie délután egy vizsgálatra amire anya kísérte el teljesen egyedül voltam otthon de egyszerűen nem tudtam egy helyben maradni így elmentem sétálni Happyvel és a kellemes tavaszi időt élveztem de nem éreztem magam igazán boldognak most hogy beköszöntött a tartós jó idő.

Anyáék még nem értek vissza a városból mikor én visszaértem a házba. Az viszont eléggé meglepett mikor a recepciós pultnak dőlve megláttam Lincolnt.

Ott állt előttem a haja összekócolva a szemei tompák voltak és sütött róla a megtörtség. Nem érdekelt hogy mért jött hogy mit akart mondani vagy mit nem. A délelőtt után egyszerűen csak meg akartam ölelni. Nem foglalkoztam semmivel csak odaléptem hozzá és szorosan átöleltem. Ő a fejét a nyakamba temette és olyan szorosan ölelt át hogy azt hittem megfojt de nem érdekelt. Az egyik kezemmel a haját simogattam.

-Annyira hiányzol – suttogta – Fáj.

-Tudom – mondtam miközben a könnyeim végig folytak az arcomon – Te is hiányzol.

-Ne hagyj el – szorította a pulóverem hátulját – Te ne hagyj el kérlek! – mondta megtört hangon.

-Nem megyek sehová ígérem.

Megfogtam a kezét és magam után húztam a szobámba. A haját simogattam amíg elaludt. Mikor már biztos voltam benne hogy nem fog felkelni akkor lesétáltam hogy csináljak egy teát.

-Lincoln itt van? – rontott be a nagyi.

-Honnan tudod? – kérdeztem meglepetten.

-Gracetől – mondta de nem részletezte tovább– Jól van akkor neki látok valami vacsorát készíteni amit szeret – csapta össze a tenyereit.