Mikor beköszönt a tél... | ✔|

12.Fejezet

Mindig is szerettem, amikor mások is vacsoráztak velünk, mert akkor nem az én vallatásom volt a fő dolog. A nagyi nem kérdezte, meg hogy milyen volt a suli és nem faggatott, miután vagy ha igen ilyenkor sosem faggatott, ha azt a választ adtam, hogy semmi. Inkább azzal volt elfoglalva, hogy Isaacet és Lincolnt faggassa, mivel nem sűrűn találkozik velük. Legalább is ezzel indokolta. Mi csak sokat mondó pillantással néztünk össze Gracel mert tudtuk, hogy a nagyi legalább egy héten egyszer beugrott Isaachez egy kávéra, amiről azt hitte mi nem tudunk. Kétségtelen hogy Barbara Jenkins a fejébe vette, hogy már pedig ő akkor is kerítőnőt akar játszani.

-Köszönöm a vacsorát Barb – mosolygott Isaac a nagyira. A nagymamám próbál haladni a korral mindig azt, mondja, ő egy modern nagyi akar lenni ezért mindenkinek, akit ismer, megengedi, hogy tegezze, és ha nem így van, akkor nagyon nagyon mérges tud lenni az emberre, ami nála abból áll, hogy az a személy bizony nem kap desszertet.

- Nincs, mit Isaac bármikor szívesen látunk – mosolygott rá ezek a Henderson fiúk tényleg behálózták a családom az már biztos.

- Jaj, mielőtt elfelejtem! Natalie mikor szeretnél nekiállni a kép festésének? – kérdezte.

- Tényleg festhetek? – kérdeztem felcsillanó szemmel miközben a tányérokat pakoltam össze – hát azért szerintem még Karácsony előtt el kellene kezdenem, hogy tudjam mennyi idő is lesz - mondtam

- Rendben – bólintott – írd össze, ami kelleni fog és add oda Lincnek majd ő oda adja nekem.

- Majd még most összeírom aztán szerintem Grace leszalad vele hozzád – vigyorogtam a nagynénémre – az a legjobb holnap már péntek – bólogattam ártatlanul.

- Ez nagyszerű! – tapsikolt a nagyi miközben Grace csúnyán nézett rám én csak rá mosolyogtam – Ha már szóba jött a karácsony Natalie ki kellen választani a fát is és a házat is fel kellene díszíteni. Isaac szerintem befogom az öcsédet az elkövetkezendő napokban – mosolygott a nagyi felváltva a fiúkra.

- Csak nyugodtan nem fog neki ártani – nevetett fel.

Miután Isaac elment és én segítettem a nagyinak elmosogatni felmentem a szobámba hogy összeírjam a listát azokról a dolgokról amikre szükségem lesz.

-Néha meg tudnálak folytani Nat – mosolygott.

- Hajrá menj beszélned, kell vele! – lökdöstem a bejárati ajtó felé.

Az ő délutánja nem úgy telt, mint az enyém. Grace bezárkózott a szobájába miután minket ott hagyott Lincolnnal. A fejemet ráztam miközben az ajtóban állva néztem a távolodó alakját.

- Szerintem csak ők ilyen vakok hogy nem veszik észre, hogy bejönnek a másiknak – mondta nevetve Lincoln az ajtófélfának támaszkodva, ami a társalgó felé vezetett. A szívemhez kaptam, mert megijesztett majd becsuktam az ajtót és álltam a tekintetét. Teljesen más volt. Nem az a kimért hűvös távolságtartó srác, mint általában ha nem mosolygott és nevetett, ami nagyon jól állt neki.

- Az a vicc hogy ez nem vicc. De tudod mit szoktak mondani.

- A szerelem vak? – kérdezte.

- Nem ebből házasság lesz – nevettem fel ő pedig a fejét rázta mosolyogva – Mért van rajtad kabát? – kérdeztem.

- A nagymamád kiküldött, hogy vágjak fát, mert már fogyóban van – mondta – Imádok a nagyidnál lakni egy hétig mindig jobban kondiban tart, mint egy heti edzés vagy edző tábor – nevetett – Ki jössz velem?

- Mehetek – bólogattam majd magamhoz vettem a kabátom és kimentem utána.

Beszélgettünk, arról hogy mi a kedvenc filmünk, előadónk, zene stílusunk, könyvünk semmi komoly dologról, de annyira élveztem. Ő fát vágott én pedig ugráltam egyik lábamról a másikra, hogy ne fagyjak szét és a kezem fújkáltam. Olyan jó volt vele lenni még akkor sem mentem volna be, ha kényszerítenek.