Mikor beköszönt a tél... | ✔|

4.Fejezet

Ez elmúlt hetekben teljesen megszoktam, hogy Jasmine a közelembe van, és mindenhová együtt járunk. De komolyan szinte össze nőttünk. Mikor reggelente belépek, a nagy kőkapun mintha teljesen megváltoznék. Már nem az a lány vagyok, akit mindenki piszkál csak egy arc lettem a tömegbe.

-Egyszerűen nem megy a matek tegnap vagy három órán keresztül ültem a példák felett, de nem sikerült megértenem őket – panaszolta Jas az én szekrényem mellettinek dőlve miközben én az enyémben pakoltam össze azokat a könyveimet, amikre már nem lesz szükségem a nap folyamán. A harmadik óra előtti szünetben voltunk – Te érted a matekot Nat?

- Aha, szerintem a mostani rész nem is olyan nehéz – vontam vállat – Énekre mit kell vinnünk?

- Muszáj lesz, akkor elmagyaráznod valamikor ígérd meg – nézett rám.

- Oké – bólintottam – Énekre?

- Igazából semmit az énektanár az egyik legjobb fej a suliba. Majd meglátod te is csípni fogod. Össze vagyunk vonva Mr. Baker osztályával és végig éneklünk Queent Abbat meg egy rakás nagy slágert. Ez az az óra, ami teljesen meg fogja változtatni a fel fogásod az énekórákról – mondta.

- Jasmine odébb állnál a szekrényemnek vagy dőlve és kéne az egyik füzetem – lépett mellénk Amber Jasmine nem akart mozdulni.

- Lépj már arrébb süket vagy?– szólt oda neki élesen Kendall.

- Jó, na nem kell úgy felkapni a vizet – lépett odébb magassarkú csizmájában a két kezét felemelve én éreztem magam kínosan aztán még egyszer benéztem a szekrényembe hogy nem-e hagytam benn valamit. Csendben lépkedtem Jas mellett, aki folyamatosan nem szép jelzőkkel illette Kendallt és Ambert.

- Azért mert egyesek ikertestvérre a suli legmenőbb srácai közé tartozik, kurvára visszavehetne az arcából.

- Jas csak megkért, hogy lépj, arrébb mert nem fér a szekrényéhez. Igazából egy kicsit igazuk volt. Mindjárt csöngetnek – védtem meg őket.

- De akkor is! – mondta én pedig rá hagytam.

Az énekterem valami csodálatos volt tényleg nem olyan, mint amihez szokva vagyok. A teremben olyan padok voltak egymás mögött, mint a templomokban és két oszlop volt belőle. Volt egy kisebb színpad, amin egy fehér versenyzongora volt.

Mi Jasminenel a második sor szélére ültünk miközben a terem lassan megtelt a mi osztálytársainkkal és a másik osztály diákjaival. Aztán belépett a tanár is, aki a nagymamámmal lehetett egyidős aztán elmondott egy viccet, amin mindenki nevetett majd neki álltunk énekelni. Kiosztatta a kinyomtatott kottákat és énekeltünk aztán tíz perccel a csengő előtt abba hagyta. Többen is összesúgtak a teremben.

-Úgy hallottam Msr. Devis osztályába érkezett egy új tanuló tudom nem éppen a leggyorsabban jutott hozzám a hír – kezdte én pedig lesápadtam miközben páran felnevettek – kérem, azt a tanulót álljon fel – mondta én pedig kavargó gyomorral, de felálltam a tanár nyugtatóan rám mosolygott – Nos, úgy hallottam játszol, hangszeren megtudhatnám milyenen? – kérdezte a teremben pedig még azt is meglehetett volna hallani, ha valaki leejt egy tűt.

- Több hangszeren is tudok Tanár úr. A legjobban a cselló és a zongora megy – mondtam miközben szinte a saját hangom nem is hallottam, mert elnyomta a fülemben dobogó vér hangja.

- Értem, nos most nincs elől csellónk de a zongorán szívesen meghallgatnánk Miss Pierce – mosolygott én vettem egy mély lélegzetet majd bólintottam és miután lenéztem Jasminere aki egy bátorító mosolyt küldött felém kisétáltam a zongorához. A teremben még mindig akkora volt a csend, hogy minden egyes lépésem visszhangzott.

Leültem a zongorához és egy pillanatig csak a fekete és fehér billentyűket néztem. Majd becsuktam a szemem és csukott szemmel lassan a fehér billentyűk felé irányítottam a kezeim. Mikor kinyitottam a szemem már nem izgultam aztán leütöttem az első akkordot majd a másodikat és nem figyeltem másra csak a játékomra, ami szívből jött. Figyeltem, ahogyan az ujjaim egyik hangról a másikra ugranak. Aztán már csak azt vettem észre, hogy a darab utolsó pár hangja van hátra és nem akartam hogy véget érjen a darab. De még is elérkezett az utolsó akkord pillanata amely után a teremben ha lehet még nagyobb volt a csend. Aztán elkezdtek tapsolni én felálltam és visszasétáltam a helyemre miközben éreztem, hogy minden szempár rám szegeződik. Majd megszólalt a csengő. Feltett szándékom volt, hogy az elsők között lépek ki a teremből, de Mr. Powell mintha megérezte volna utánam szólt.

-Miss Pierce kérem, maradjon még – mondta én pedig csalódottan ültem vissza a helyemre.

- Kinn megvárlak – mondta Jasmine.

- Nos Miss Pierce szeretettel várjuk az énekkarba, ha csak fele ilyen szépen csellózik, mint zongorán játszik akkor ön a mi emberünk. Miután tavaly elballagott a csellistánk még nem találtunk a helyére senkit – mondta.

- Köszönöm, de az énekkar nem nekem való – mondtam elhúzott szájjal.

- Kár pedig a szülei is tagjai voltak. Az édesapja csellózott miközben az édesanyja énekelt. Kérem, gondolja, át ne döntsön ilyen elhamarkodottan. A próbáink minden hétfőn kettőtől zajlanak – mondta.

- Mr. Powell miből gondolja, hogy a csellózás is ilyen szépen megy? – kérdeztem.

- Ismertem az apukáját, aki nem is kicsit volt maximalista. Biztos profit faragott önből – mosolygott.

- Értem – engedtem meg egy gyenge mosolyt – gondolkodni fogok rajta – mondtam és kiléptem a teremből.

-Nat ez egy nagyszerű hír! – örömködött a nagyi miután elmeséltem neki az énekórán történteket.

- Hát nem is tudom – mondtam miközben beleharaptam egy almába – Én és az énekkar?

- Anyukád is így állt hozzá aztán addig a tagja volt még el nem ballagott nagyon megszerette – mondta miközben megkeverte a tűzhelyen levő vacsorát – Sőt lehet nem tudtad, de apáddal is az énekkarban találkozott. Szerintem menj, el hétfőn nézd, meg hogy milyen, ha nem ragad magával, akkor ne menj, többet fel is hívom Michaelt – mondta.

- Álljunk meg egy percre – tettem fel a mutató ujjam – Mi az, hogy neked csak Michael? Nagyi te voltál te mondtad neki, hogy hívjon ki a zongorához igaz? – hüledeztem.

- Most mért nagyon szépen játszol Natalie! Ez volt a lehetőséged, hogy mindenki megjegyezze a neved. Amúgy meg már ősidők óta Michael szokta a zongorát a társalgóban hangolni lehet elszóltam magam, hogy ide költözöl – mondta és felnevetett.

- Nagyi! Ez nem volt szép – ráztam a fejem tetetett durcáskodással.

- Na, nekem is lejátszod azt a darabot, amit az osztálytársaidnak? – kérdezte miután elzárta a tűzhelyet .

- Persze de attól még most nagyon is mérges vagyok rád! – mondtam miközben elindultam a társalgó felé a fejem csóválva. Az már fix hogy nekem egy eléggé rafinált nagymamám van.