Mikor beköszönt a tél... | ✔|

26.Fejezet

Idegesen tárcsáztam Kendall számát mert tudtam hogy ő az aki nem fog köntörfalazni és elmondja az igazat miközben a szemeim megteltek könnyel. Egész hétvégén nem sírtam csak rosszul éreztem magam és olyan honvágyam volt mintha mindig is Willowvilleben éltem volna nem csak az elmúlt hónapokban. Az asztalomon kopogtam a körmeimmel még vártam hogy Kendall felvegye.

-Szia Nat! – szólt bele meglepetten – Egy órája beszéltünk minden rendben?

-Mi van Lincoln és Jasmine között? – kérdeztem és beharaptam a szám belsejét.

-Tudtommal semmi de mit láttál? Várj kihangosítalak Aaron is itt van – kérdezte.

-Nos az a szemét éppen tíz perce küldött egy képet külön nekem amin a barátommal van! Egy hete jöttem el ez mi? – kérdeztem kétségbe esve

-Mi várj ez nekem is új – hallottam Aaron hangját.

-Mi folyik otthon? – kérdeztem – Az igazat akarom hallani légyszi.

-Igazából... Hát... Nem tudom.... – kereste a szavakat Kendall.

-Kavarnak? – kérdeztem.

-Nem vagy is nem tudom. Aaron? – kérdezte a legjobb fiúbarátját.

-Nem tudom. Az elmúlt héten teljesen ki volt fordulva magából. Nem is igazán beszéltünk. Gyakorlatilag olyan mint egy időzített bomba nem tudom másképpen leírni. Amióta akkor pénteken veszekedtetek mintha kicserélték volna Nat. Szinte úgy viselkedik mintha elárultad volna és most örökre elmentél volna. Akár hányszor szóba jön a neved vagy ki megy a szobából vagy csúnyán kezdi el nézni azt aki kimondta a neved. De ez a Jasmine dolog nekem is új vagy is Powell említett valamit hogy tanítsa meg gitározni mert a színjátszósok darabjába kell de azt hittem vissza utasította – mondta Aaron.

-Ez nagyszerű – nevettem fel hisztérikusan – Alig egy hete jöttem el az a szemét meg már szövi is a hálóját. Haza akarok menni. Otthon akarok lenni újra a karácsonyi szünetben amikor minden jó és boldog volt.

-Péntek már csak öt nap minden rendben lesz lehet azon a képen nem is Lincoln van ha nem egy srác aki hasonlít rá és azért küldte Jasmine hogy idegesítsen. Az a hülye liba még most sem akar téged békén hagyni majd adok én neki – mondta Kendall idegesen.

-Úgy szeretlek Kendall – mondtam.

-Én is téged csajszi. Ígérem holnap délutánra kiderítem mi ez az egész!

Megrémített amit Aaron mondott hogy Lincoln teljesen ki volt fordulva magából. Én eddig két féle arcát ismertem a távolságtartót és a srácot akibe beleszerettem a humoros együtt értő srácot aki sosem állna le egy olyan lánnyal mint Jasmine. Nem gondolkodtam miközben tárcsáztam Lincoln számát egyszerűen annyira hiányzott már hogy beszéljünk számoltam ameddig kicsengett aztán kinyomott. A könnyeim elkezdtek megállíthatatlanul folyni. Nem értettem hogy mért ilyen hirtelen már nem fájdalmat éreztem ha nem dühöt. Dühös voltam rá és magamra és mindenkire. Újra tárcsáztam a számát.

- Legalább felvehetnéd ha már felhívlak mert te nem teszed ezt! – kezdtem mondani a hangpostájára – Két hete még állandóan beszéltünk most viszont kinyomsz mind azért mert nem mondtam el hogy fél évig Montrealban leszek. Sajnálom nem ment! Egyszerűen nem tudtam elmondani! – csuklott el a hangom - Elég képmutató alak vagy ugye tudod alig jövök el egy hete te már is találtál valakit aki megvigasztal! Legalább akkor leírnád hogy utálsz vagy most hányadán állunk de te semmit sem tettél az elmúlt hétben... Semmit vártam időt adtam neked de semmi – mondtam és felzokogtam és kicsúszott a telefon a kezemből.