Mikor beköszönt a tél... | ✔|

36.Fejezet

Este értünk vissza Ambert és Kendallt már ebéd után kikísértük a vonathoz utána még visszamentünk hozzánk hogy a kép biztosan megszáradjon amint a szobánkba értünk rögtön kicsomagoltam és kiakasztottuk a falra hogy legalább egy éjszakát kinn legyen nálunk.

-Mért nem vetted fel a telefonod? – lépett be Ethan idegesen és Emilyre nézett.

-Mondtam hogy Natnál alszunk te is jártál már ott szóval mi is mentünk – nézett a bátyjára – Igen mindent tudok!

Felkapcsoltam a nagylámpát mert addig csak az íróasztali lámpáink égtek és nekem még be kellett pakolnom a következő napi dolgaim.

-Ethan minden rendben? – kérdezte Emily a bátyját aggódva.

-Sosem értettem hogy hogy lehet egy képbe belefesteni magad úgy hogy nem fested rá magad. Hiába festek nekem ez sosem ment. Ez a kép te jó ég... Ez te vagy – nézett felém – Nat erre a képre nincsenek szavak. Ha ezzel nem jutsz tovább akkor a tanáraink nem normálisak – mondta.

-Köszönöm – mosolyogtam és megdöbbentettek a szavai.

-Csak egy kérdés: jól vagy? – kérdezte és én lehunytam a szemem és összepréseltem az ajkaim és egy pillanatig csak gondolkodtam a válaszon.

-A választ rád bízom – mondtam miután kinyitottam a szemem – Amit leszűrsz a képből úgy érzem magam – mondtam ő pedig hozzám lépet és átölelt.

Nem akartam bele élni magam de Ethan közelében biztonságban éreztem magam alig ismertem egy hónapja de biztonságban éreztem magam vele. Úgy éreztem rá is számíthatok. Egy hónap alatt olyan lett számomra mintha a bátyám lett volna.

-Köszönöm – néztem rá – A te tanácsoddal lett ilyen – veregettem meg a hátát.

-Most félek egy kicsit hogy nem fogok tovább jutni Nat – rázta a fejét.

-Már annyiszor mondtam hogy pályát tévesztettél – mondta Emily – Neked a színitagozaton a helyed bátyus – veregette meg a hátát – Jól vagy?

-Aha csak intenzív a kép – mosolygott rá – Na most megyek még dolgom van – kacsintott és otthagyott minket.

-Valami nagyon érzelmekre ható képet sikerült létrehoznod ha eddig mindenki tátott szájjal nézte – mondta Emily és megveregette a saját vállát – Hát Em megnyerted a főnyereményt egy jövőbeli sztár a szobatársad – mosolygott és megölelt – Ezzel a képpel biztos hogy tovább jutsz ne izgul!

-Eljössz velem mikor a tanárok elé viszem? – kérdeztem.

-Persze – mosolygott – Amúgy mi lesz a következő? – kérdezte.

-Hála az égnek a csendéletet aztán a portré helyére pedig kitaláltak mást mivel elég sokan reklamáltak – tettem össze a kezeim – A feladat címe az hogy „személy vagy személyek" gyakorlatilag kibővítették a portrés témát. Ránk bízzák ennek a három szónak az értelmezését.

-Van már ötleted? – kérdezte.

-A csendéletre igen a személyekre nem – mondtam és ásítottam egyet.

Reggel a rajzterembe kellett mennie azoknak akik jelentkeztek a versenyre azt hittem többen leszünk de alig voltunk tizenketten. Annyira ideges voltam hogy nem volt étvágyam mikor beléptem a terembe Emilyvel és Blairrel rögtön oda léptünk két egymás melletti állványhoz és letettük a képeket szigorúan letakarva mert az is elvárás volt.

-Köszönjük a zenetagozatosoknak hogy eljöttek megnézni a versenyt de kérjük hogy majd a kirakott képeket nézzék meg két hét múlva most pedig távozzanak – mondta Mr.Morris miután letette a kiskönyvét az asztalra és nyomatékosan Emilyre nézett.