Mikor beköszönt a tél... | ✔|

31.Fejezet

A zeneteremben történtek után valamennyire megnyugodtam. Igazából már én is azon gondolkodom hogy ennyi sírás után mégis hogy maradtak könnyeim. Össze akartam szedni magam. Erős akartam lenni.

Blair másnap is velünk evett a légkör pedig már kevésbé volt feszült mint tegnap.

-Blair nem akarsz összeülni és együtt festeni ma a kiállításra? – kérdeztem miközben a tálcáink vittük vissza.

-Én nem indulok – mondta.

-Mért nem? – kérdeztem – A tájképeid valami csodálatosak!

-Ez nem így van de azért köszi – túrt egy tincset a füle mögé – De szívesen rajzolok veled délután – mosolygott.

-Oké a zene teremben leszünk mert Emily is készül – mosolyogtam.

Miután elváltak útjaink Emily összehúzott szemöldökkel nézett rám.

-Nem tudom miben mesterkedsz Natalie Pierce de most hagyd abba! – rázta a fejét.

-Semmiben sem mesterkedem de áruld el nekem miben kéne mesterkednem? – kérdeztem.

-Mi Blairrel sosem leszünk már barátnők – rázta a fejét.

-Tegyük fel hogy egy hatalmas félre értés van közöttetek akkor sem? – kérdeztem – Ez csak egy elméleti kérdés – emeltem fel a kezeim magam elé.

-Nem már lett volna ideje tisztázni a dolgokat de nem tette! – fonta össze a karjait – Viszont az egy nagy hülyeség hogy nem indul a kiállításért eszméletlenül rajzol – rázta a fejét.

-Ezt neki mondd ne nekem! – mondtam.

Tanítás után Blairrel sétáltunk a zeneterem felé mind a kettőnk kezében a rajzmappánk a hátunkon pedig egy-egy tornazsák tele rajzkellékekkel. A zene terem előtt pár méterrel megálltunk mert vitatkozás szűrődött ki. Összevont szemöldökkel néztünk egymásra. Egyikünk sem igazán értette hogy miről vitatkoznak és igazából hallgatózni sem tudtunk mert a következő pillanatban egy magas srác rontott ki idegesen a teremből és szinte mind a kettőnket fellökte olyan nagy hévvel ment.

-Colin – mondta Blair majd aggódva összehúzta a szemöldökeit és besietett a terembe – Emily jól vagy? – kérdezte. Én értetlenül álltam még egy percig majd követtem Blairt.

-Mit érdekel azt téged? Ja tudom biztos csak azért hogy aztán elmondhasd Jennifernek és egy jót nevessetek rajtam – mondta feldúltan Emily – Hisz eddig mindig ez volt – rázta a fejét – Biztos vagyok benne hogy Natot is csak kihasználod információkat szedsz ki róla aztán elmondod Jennifernek hisz mindig is a besúgója voltál!

-Emily kérlek had magyarázzam meg. Had magyarázzak meg mindent – mondta remegő hangon Blair.

-Mért most eddig mért nem tudtad? – kérdezte tőle.

-Mért féltem de rá jöttem már semmi veszteni valóm nincs! Ennél rosszabb a viszonyunk már úgy sem lehet – mondta én pedig csendben álltam és nem tudtam mit kellene tennem menjek vagy maradjak. Úgy döntöttem csendben megállok az ajtó mellett.

-Öt percet kapsz – mondta Emily.

-Szerelmes vagyok a bátyádba és már attól a pillanattól kezdve szeretem hogy először találkoztam vele. Nem mertem elmondani főleg azok után nem ahogy lekezelted Jennifert hogy sosem jönne össze vele a bátyád. Én jártam vele de nem tudtuk hogy mondjuk el...Sajnálom! – szipogta és kezdte a padlót nézni.

-Mért múlt idő? – kérdezte.

-Jennifer megzsarolt hogy elmondja neked és még mást is elkezd pletykálni rólam ha nem szakítok Ethannel. Én nem tudtam róla mikor elindította rólad azt a pletykát sőt próbáltam tompítani. Komolyan Em én nem akartam ezt csinálni de annyira félek tőle. Nem akarom hogy pletykák terjedjenek rólam – rázta a fejét – Annyira nagyon sajnálom kiabálj velem bármi de mondj valamit.