Mikor beköszönt a tél... | ✔|

38.Fejezet

A hétvége véget ért és nekem vissza kellett mennem Montrealba. Végeztem Isaac falával és titkon reménykedtem abban hogy Lincoln egyszer csak betoppan Isaachez de sajnos nem így volt. Egész hétvégén nem találkoztam vele. Vagy is nem voltam benne biztos szombat este valaki ott volt és betakart. Nem kérdeztem rá Gracenél hogy ő volt-e nem akartam csalódni. Inkább képzeltem azt hogy Lincoln eljött és ott volt nem akartam a rideg valóságban élni. Vasárnap este Emily boldogan borult a nyakamba.

-Mizu? – kérdezte.

-Egész hétvégén festettem – vallottam be – A nagynéném barátjánál kikapcsolt – mosolyogtam rá – Te hogy vagy? – kérdeztem.

-Gyakorlatilag végig zongoráztam a hétvégét Colinnal. Teljesen megváltozott mintha kicserélték volna és ez elég fura – mondta.

Másnap bemutattuk a csendéleteinket. Ami után már csak hatan voltunk versenybe köztük Blair és Ethan is. A mostani képem miatt nem akart beszélni velem Mr.Morris nem kavart akkora port mint az előző. Számomra tovább folytatódott az agyalás a személy miatt.

-Srácok van programotok három hét múlva hétvégére? –kérdeztem a barátaim vacsora közben.

-Attól függ mit akarsz mondani? – mondta Ethan.

-A nagyi kitalálta hogy csináljak egy szülinapi bulit és ezt az egész család pártolta arra gondoltam ti is jöhetnétek – mosolyogtam – Te is Miles ha szeretnél – néztem felváltva mindenkire.

-Ez tök jó persze hogy megyünk – mosolygott Blair.

-Beöltözős lesz de valószínűleg Amber majd küldi az infókat nagyon bele élte magát a szervezésbe – nevettem fel.

Szerdára már kétségbe voltam esve mert nem volt ötletem. Ez teljesen más volt mint a tájkép ott volt ötletem de nem tudtam hogy fessem meg most viszont semmim sincs.

-Egyszerűen semmi ötletem és már kétségbe vagyok esve! Azt akarom hogy az én képeim is kitegyék de egyszerűen – túrtam a hajamba a szabad kezemmel a másikkal a telefont tartottam a fülemhez.

-Mind a ketten tudjuk hogy kit szeretnél a vászonra Natalie. Egy olyan személyt akit még álmodban is simán meg tudsz festeni annyiszor rajzoltad már le – mondta a telefonba Kendall.

-Nem tudom Kennie! Tényleg én csak próbálok tovább lépni de nem megy – ráztam a fejem – Biztos vagyok benne hogy szombaton ott volt este. Már jobb volt de most újra csak Lincolnon kattog az agyam mióta beszéltem Isaackel – sóhajtottam – Újra és újra.

-Fesd meg őt ott úgy sem tudja senki sem hogy ki van a képen nem muszáj hogy látszódjon az arca. Nem muszáj magyarázatot adnod hozzá. Csináld azt mint kéthete ülj le a vászon elé és csak fess és lesz ami lesz. Menni fog és benne leszel a három emberben akinek a képeit kiteszik!

-Tényleg nem tudom Kendall – túrtam a hajamba gondterhelten.

-Csak ülj le a vászon elé Nat menni fog – mondta – Szurkolunk Amberrel!

Miután elköszöntünk elkértem Emilytől a rajzterem kulcsát és levonultam majd magamra zártam a terem ajtaját. Egyedül akartam lenni. Leültem az üres vászon elé és csak bámultam a fehér felületet. Majd becsuktam a szemem és összepréseltem az ajkaim.

Van az a mondás ha a szerettedről készítesz bármit akkor százszor jobban sikerül mintha egy számodra semleges emberről készítenéd. A lehunyt szemhéjam mögött felidéztem az első pillanatot mikor találkoztam Lincolnnal aztán szépen lassan az egész történetünk egészen a végéig. Közvetlenül nem szerettem volna Lincoln festeni a vászonra. Lassan körvonalazódott bennem hogy mi az ami Lincolnról eszembe jut és ceruzát ragadva halványan elkezdtem felrajzolni a vonalakat amelyeket majd megtöltök színekkel.