Mikor beköszönt a tél... | ✔|

28.Fejezet

Törökülésben ültem az ágyamon a kezemben egy bögre még mindig gőzölgött mellettem Kendall aggódva tanulmányozta az arcom az ő kezében is egy bögre volt.

-Meg kell ígérned hogy nem csinálsz semmit kérlek! – néztem rá.

-Oké!? – mondta kétkedve.

-Kendall tényleg!

-Rendben esküszöm! Csak mondd már.

-Jasmine megzsarolt Lincolnnal kapcsolatban – néztem mereven a bögrém.

-Tessék? – kérdezett vissza.

-Azt mondta tönkre teszi Linc életét hogyha nem szakítok vele mert neki vele kell lennie nem egy olyan selejttel mint én is vagyok... Azért fogadtam el azt a fél évet Montrealban de annyira fáj! Annyira szeretem nagyon jó az a suli de úgy akarok haza jönni hogy minden rendben hogy ő velem van de nem lehet – ráztam a fejem – Mert ha nem engedem el akkor az élete tönkre megy szóval bele kell törődnöm hogy szakítanunk kell és nem oldhatjuk meg semmilyen módon sem – egyszerűen már nem tudtam sírni csak néztem a bögrém.

-Mindenre van lehetőség mondd el neki hogy Jasmine megzsarolt és hogy mivel meg tudnátok oldani – szorította meg a kezem – Lehet hogy az a ribanc csak hazudott

-Ez túl komoly dolog ahhoz hogy én csak úgy elmondhassam neki. Én is arra gondoltam először de nem... Én megkérdeztem Isaacet és elmondta hogy igaz... Szóval ennyi. Igazából mindenki azt mondja jobb lesz könnyebb lesz megoldjuk de nem... Nem lesz könnyebb és megoldani sem tudjuk. Nem csak azért mert nem akar beszélni velem ha nem mert nem oldhatjuk meg... Láttad még köszönni sem jött oda! – ráztam a fejem – Szóval a mai este csak egy dologban erősített meg abban hogy az egész helyzet úgy elvan cseszve ahogy van.

-De mivel tudott így megzsarolni? – kérdezte ideges hangon.

-Hogy Lincoln anyukája nem a rákba halt bele ha nem öngyilkos lett – suttogtam – Linc erről nem tud teljesen összeroppanna ha megtudná Kenny én ezt nem akarom – ráztam a fejem.

-Ez a hülye ribanc egyszerűen hihetetlen! – kiáltott fel Kendall – Nem hiszem el hogy van képe mások magánéletébe beleavatkozni.

-Azt mondta mindig megkapja amit akar és nem számít neki hogy mennyire szemét húzással szeri meg – mondtam – Ez egészben a legszarabb hogy végre boldog voltam!

-Jaj Nat annyira sajnálom – ölelt át Kendall – Erről szólnod kellene Linc szüleinek hogy tudsz róla és hogy más is tud. Ezt nem hagyhatod így – rázta a fejét.

-Nincs véletlenül egy időgéped kölcsönbe? Nagyon örülnék most neki.

-Sajnálom nincs – biggyesztette le az ajkait.

-Legalább holnap nem találkozunk. Mert hiába szervezi Aaron ő biztos nem fog eljönni... A mai után biztos vagyok benne... Gyakorlatilag átnéz rajtam – túrtam a hajamba.

-Nat... Annyira sajnálom hogy ez ennyire elcseszett – ölelt magához szorosabban.

Másnap reggel Kendall haza ment én pedig elmeséltem a nagyinak mi is történt velem az elmúlt hét hétben. Majd csak ténferegtem a házban és vártam hogy Aaron értem jöjjön mivel ragaszkodott hozzá hogy értem jön. Egy óra előtt öt perccel elindultam le a dombom miközben mint mindig elcsodálkoztam a csodálatos fehér tájon. Aaron autója pont akkor gördült be mikor leértem.

-Nagyon pontos vagy – állapítottam meg mikor beültem mellé.

-Látod néha tudok meglepetéseket okozni – kacsintott én pedig a szemeim forgattam miközben becsatoltam az övem.

Hiába nyaggattam hogy kik lesznek még nem akarta elmondani. Míg Kendallékhez nem értünk. Bent az egyik boxban Kendall és Jade ültek és valamin nagyon vitatkoztak de mikor oda értem abba hagyták.

-Natalie! Hogy vagy? – mosolygott rám Jade.

-Nagyszerűen kicsit sajnálom hogy holnap már vissza kell mennem – vallottam be – Olyan rövid volt ez a hétvége. A suli nagyon király de tényleg. Te hogy vagy? – kérdeztem.

-Nagyon jól és Caleb üdvözöl sajnos nem tudott ma jönni de azt mondta ezt minden képpen adjam át – mosolygott.

-Aaron hol van már? – kérdeztem és hátra néztem a bejárat felé majd inkább az előttem levő étlapot kezdtem tanulmányozni. Kendall hirtelen át ült mellém és abban a pillanatban hallottam a bejárati ajtónál levő csengő hangját.

-Sziasztok – szólalt meg Lincoln.

-Szia – mondtam és le sem vettem a tekintetem az előttem levő étlapról – Kenny kienged el kell mennem mosdóba – mondtam.

-Hogy van képed ide jönni azok után amit tegnap is és úgy amblokk az elmúlt két hétben csináltál? – kérdezte Kendall Lincolntól amiközben én vissza sétáltam az asztalhoz. Megálltam két asztallal arrébb Lincoln nem is látta hogy ott vagyok egyedül Aaron és Kendall.

-Mit csináltam az elmúlt két hétben? – kérdezte Linc.

-Nos gyakorlatilag tettél a legjobb barátnőmre! Tegnap is még annyit sem tudtál tenni hogy oda jössz köszönni mért vagy itt? – kérdezte újra.

-Azért Nat sem törte magát hogy beszéljen velem! – mondta Lincoln.

-Érdekes ő felhívott téged te pedig kinyomtad. Ő próbált veled beszélni te még is ilyen bunkó voltál vele! – szórt szikrákat Kendall szeme.

-Nem csak hívtalak hangpostát is hagytam – ültem le Kendall mellé és bele néztem Lincoln szemeibe amikben értetlenség csillant – Mit eszünk? – néztem Kendallre terelve a témát.

-Nos anya egy külön specialitással készül a számunkra. Szóval én sem tudom mi az – mondta Kendall.

-Akkor minek nézettél velünk étlapot? – kérdezte Jade nevetve.

-Mert mért ne plusz az innivalókat ki kell választani.

Lincoln tekintete szinte végig rám szegeződött de én próbáltam ezt figyelmen kívül hagyni és az ebédemre koncentrálni ami mellesleg nagyon finom volt. A desszert után Kendallel egymás mellett sétáltunk ki.

-Nagyon profin csináltad – dicsért meg.

-Igazából már annyit sírtam az elmúlt héten hogy nem jönnek a könnyek csak az a rossz érzés van bennem – ráztam a fejem.

-Bocs Nat nem tudlak hazavinni anya most hívott el kell mennem az öcsémért mert nem ér haza – mondta elhúzott szájjal.

-Nem baj haza megyek busszal. Jó volt látni Aaron két hét múlva találkozunk.

-Két hét? – kérdezte.

-Igen rá jöttem gyorsabban telik az idő ha két hetente jövök csak haza. Lehet kevés időt töltök itthon de az idő telik már február van – mondtam és megöleltem.

-Vigyázz magadra!

-Natalie haza viszlek – lépett mellénk Lincoln a kezeit a kabátjába süllyesztve.

-Nem kell – mondtam a fejem rázva.

-Isaachez megyek szóval útba is esik – mondta.

Igent mondtam neki mert tudtam hogy ha nem megyek el vele akkor elmondja Gracenek aki aztán faggatni kezd. Azzal is tisztában voltam hogy életem leghosszabb haza felé tartó útja lesz. De amit még jobban éreztem hogy beszélgetni is akar majd...