- One Right Person Is Enough - /Befejezetlen/

1. rész / Első fejezet/

-MS.PARKER!
Szólított egy mély hang.
El aludtam ismét az óra kellős közepén.
Délután fél egy van és az utolsó órára "ülök be", ami tánc. Persze nem meglepő, ebből a tantárgyból áll a háromnegyed hetem. Napi hét óra, ami egy héten harmincöt, ebből huszonöt tánc. Ezt ne úgy képzeljétek el, hogy egész nap pörögtök a táncparketten, hanem kicsit lazábban. A mi iskolánk készül a városi rendezvényekre, esetleg a megyei rendezvényekre is egyaránt vagy akármire, ami tánccal kapcsolatos és valamilyen eseménnyel. Az oktatónkkal le ülünk és meg beszéljük az új lépéseket, bemutatót tart stb. Kb, mint egy egyetemen. Ülsz majdnem egész nap. Memorizálsz és tanulsz,na meg persze mozogsz.
Táncra tizenöten járunk az egész suliból, mások inkább a művészetet vagy a színészetet választották, köztük a volt legjobb barátnőmet, Natashát.
Vele tizenkilenc éve elszakíthatatlanok voltunk, amíg bele nem szeretett egy balekba és a szülei szét nem váltak.
Nos...igen. A családi balhék rengeteg mindenre ki hatnak az életünk folyamán. Valakinek traumát okoz, másnak valamilyen kezelhetetlen betegséget idéz elő, de Natashával nem ez történt. Ő belülről változott meg, meg azért picit külsőre is. Elkezdett csupa feketében járni, kiszúratta az orrát, amiről azt mondta nekem, hogy sosem fog megtörténni, mert hogy ő "nem olyan lány", akinek az ilyen jól állna. Persze ezt meg változtatta az élete. Sokkal mogorvább és bunkóbb lett a körülötte lévő emberekkel, bele értve engem is. Már nem volt kedve hétvégente együtt lógni...konkrétan szépen lassan legurított a lejtőn. A felejtőn.

Március van és minden gőzzel készülünk a tavaszi fesztiválra. Ez az egyik kedvenc programom amit a város rendez, mert itt minden évben új embereket ismerek meg..és persze új fiúkat.
Tény és való, hogy a koromhoz képest elég sok fiúm volt már. Összesen tíz.
Igen, tudom... most mindenki lesokkolt, hogy "úristen, mekkora egy r**nc" stb.
Nem, emberek. Nem vagyok r**nc és sosem voltam az, csak szimplán kerestem a boldogságot és azt az embert, aki mellett önmagamat tudom adni. Aki el fogad olyannak, amilyen vagyok és nem akar megváltoztatni. Ehhez kellett tíz kapcsolat, hogy rá jöjjek, egyik sem volt az igazi. Valakinek az volt a gondja, hogy miért járok táncra. Azért mert szeretem és ebben tudok kiteljesedni. Valakinek az szúrt szemet, hogy miért van ennyi fiú haverom. Azért, mert világ életemben ki jöttem a srácokkal és kedvelem a társaságukat. Sorolhatnám egészen sokáig az indokokat, amikért nem feleltem meg az akkor aktuális partneremnek, de a lényeg annyi, hogy egyikük sem fogadott el annak, aki vagyok. Plusz még egy vicces sztori, volt, aki félt attól, hogy apám le lövi. Kész vicc volt,de már mosolyogva gondolok ezekre az emlékekre vissza.
Amíg az egész tánctagozatot és a sulit elárasztja egy olyan hír, miszerint egy új diák jön a suliba, még hozzá táncra, addig mi Adammel, az aktuális táncpartneremmel egy elég pörgős, bulis számra készülünk. Nem mi választottuk, hanem J.J (akit csak "Dzsídzsí"-nek szólítunk), a felkészítő tanárunk.
Adammel régi barátok vagyunk. Vele sosem volt az, hogy többet éreztem volna, mint barátság, szerencsére... mert ha én el kezdek valaki iránt érzelmeket táplálni, abból vagy nagyon szarul mászok ki vagy nagyon jól. Ez a két választás van, nincs arany középút.
- Dani, gyere ide. - hív J.J.
- Igen?
- Van egy kis problémánk.- néz rám aggodalmasan.
Fel vonom a szemöldököm és várom,hogy kibökje.
-Bökd már ki!!!
- Khm.. Nos, Adam nem fog tudni veled táncolni. - süti le a szemét, miközben zavarban érzi magát.
- Hogy micsoda?! Még is mi a francért?! - akadtam ki.
- Reggel iskolába jövet kificamodott a bokája és két hétig még a parkett közelébe sem jöhet.
- Szuper... nagggyon szuper.
Teljes mértékben kiakadtam. Itt van mindjárt a fesztivál és nincs párom.
-De... van egy jó hírem.- mosolyog.
- Még is mi? - kérdeztem elkeseredve.
- Gondolom hallottad a pletykákat, miszerint egy új diák jön a suliba ma...?
- Mivel még a wc-n is erről beszélnek, igen, hallottam.
- Dobpregés............ Ő az új partnered. - vigyorog J.J.
- És ennek örülnöm kellene? Hogy egy idegen botlábúval kell táncolnom, sőt...újra megtanulnom vele az egész koreográfiát?
- Nem olyan bot lábú. Higgy nekem. - és kacsintott egyet.
Miközben próbáltam nem felrobbanni az idegtől, meg szólalt a suli rádió.
"Figyelem, figyelem diákok. Itt Mr. Weatherbee igazgató beszél. Szeretném, ha tudnátok, hogy ma egy új diáktársatok érkezett az iskolába, bár ez főleg a táncosokat illeti. Szeretnélek titeket arra kérni, hogy fogadjátok kedvesen és legyetek tisztelettudók. Az iskolánkban nem toleráljuk az erőszakot, ezt ti is tudjátok.
És még valami...Danielle Parkernek szeretnék üzenni, hogy sajnálatos módon Adam Lanchester nem fog tudni a fesztiválon Önnel táncolni, mert balesetet szenvedett.
További szép napot mindenkinek!"
Három hónapnyi próba és felkészülés után ilyen hír ér.
Semmi kedvem azzal az új valakivel táncolni. Egyáltalán fiú? Vagy esetleg elmondaná valaki, hogy kire vagy mire számítsak?
Kicsengetnek és rohanok a szekrényem irányába, és útközben neki koccanok valakinek. Még azt sem láttam, hogy fiú e vagy lány, hanem csak annyit löktem oda, hogy "Jaj, bocs. Nem láttalak."
Ezután változott meg minden.