- One Right Person Is Enough - /Befejezetlen/

30.rész

Parfüm illat lepte el a szobám. Úgy készültem erre a vacsorára, mintha valami gálára mentem volna. Régóta nem voltam sehol, a suliban sem volt olyan rendezvény, amire kicsíphettem volna magam.
Annyit gondolkoztam azon, hogy hozzám mit fog szólni Denis, hogy az eszembe sem jutott, hogy ő milyen hatással lesz rám. Vajon öltönyben lesz? Csokornyakkendő vagy sima nyakkendő párti? Remélem az utóbbi, a csokortól hányni tudnék. Sosem láttam még elegánsan, leszámítva a munkája közben, de az inkább tipikus rendőri megjelenés, bár az is elég szexin áll neki. Akkor mi a helyzet egy öltönnyel és zakóval? El sem merem képzelni.
Fél hét előtt már lentről dudált apa, hogy toljam le magam, mert indulnánk. Egy utolsó csekkolást csináltam a tükörben és át adtam magam az estének. A kocsiban utazva számtalan szituációt képzeltem el, mikor először megpillantjuk egymást.
Amint oda értünk, a szám tátva maradt. Apa nem mondta, hogy egy luxusvillába érkezünk.

Alig volt parkoló hely, így a másik utca elején tudtunk csak le állni. A járdán sétálva a kocsikat pilláztam, hátha meg látom a lovagom fehér autóját, de semmi. Biztos ő talált még helyet az elején.
A ruhámban elég kényelmetlenül éreztem magam, mert folyton felcsúszott és igazgatnom kellett.
Rengetegen voltak a házban és az udvaron is egyaránt. Szinte mindenki luxusautóval érkezett, kivéve minket. Nekünk volt egy Mercink. A tömegben lehetetlen volt meg találnom Denist, így írtam neki egy üzenetet.
" Merre vagy? Mi az udvaron. "
Válasz nem érkezett.
Apám le állt beszélgetni az egyik kollégájával.
- Szia! Ő itt a lányom. Danielle, ő Mr.Smith. - nyújtotta a kezét.
- Danielle Parker. - mosolyogtam.
- Gyönyörű a lányod! Biztos sok udvarlója akad. - nevetett Mr.Smith.
- Akad bőven. - szólt apám.
A látótávolságom pezsgős tálcával rohangáló pasasok törték meg, az egyik nyomott is a kezembe egyet, amit idegességemben le is döntöttem. Hol van Denis?
Apáékkal maradtam. Sorra köszöngettek egymásnak, néha meg-meg álltak egy két szóra, és végre, el jött az a pillanat, amire vártam.
- Helló Adams! - fogott kezet apám Denissel.
- Helló. Mrs. Parker.- nézett rám és bólintott, miközben végig mért a szemeivel.
Jól sejtettem, rendes nyakkendő párti. Ami a megjelenését illeti... ott helyben el ájultam. Enyhén oldalra fésült haj, isteni parfüm és öltöny. A vonzó szó új jelentéssel bírt számomra attól a perctől fogva. A szemeiben lángolt a vágy és a meglepődöttség. Éppen ilyen reakciót vártam tőle.
- De ki csípted magad! - viccelődött apám Denissel.
- Te sem panaszkodhatsz. - nevetgéltek, én pedig csak ott álltam, mint egy szerencsétlen és meredten bámultam Denisre, már-már kissé feltűnően.
- Hogy vagy? Rendben van már a sérülésed? - szólt hozzám, mire össze rándult a gyomrom.
- Ööö... szuperül. Nagyon. - vörösödtem el, miközben végig mért ismét. Ez tett egy lapáttal az arcom színére.
- Hoztál magaddal valakit Adams? - kérdezte apám.
Rám nézett.
- Nem, nem.. senkit. - mondta halkabban és zavarban.
- Kár, pedig illene már valaki melléd. Egy szöszit mondjuk el tudnék képzelni. - nevetett apám, mert volt az agyába már.
- Nem a szőkék a gyengéim. - ismét rám pillantott, de csak röviden.
El kezdtem vigyorogni, amit anya észre is vett.
- Szívem, meg keressük a mosdót? - nézett rám anya eszelősen.
- Persze. - válaszoltam zavartan. - Ti itt maradtok? - kérdeztem apát.
- Persze, menjetek csak. Mi el leszünk. - nézett apa Denisre.
Kicsit megijedtem, mert apa nézése elég érdekes volt, de lehet csak a pia ütött be neki ennyire.
Anyával be mentünk a házba mosdót keresni.
- Te bele vagy zúgva Adamsbe! - hajolt oda - Nem csúnya, meg kell, hogy mondjam. - vigyorgott.
- Jaj anya, ne már. - védekeztem.
- Nekem el mondhatod, az anyád vagyok. - nézett mélyen a szemembe.
- Na jó... - sóhajtottam - Igen, tetszik. Így már jó? - böktem meg a vállát.
- Tudtam én, már a kórházban tudtam. - pörgött fel.
- Anya hagyd már abba. - csitítottam el.
Apáékhoz vissza érve láttam, hogy nagyon beszélgetnek valamiről, de amint közelebb értünk, abba hagyták azonnal.
- Édesem, nem ülünk le az asztalhoz? - szólt anya apának, közben pedig rám mosolygott.
- Nem, jó ez itt. - vágta rá apa, a szemeivel pedig Denist már kicsinálta.
- Gyere már, kérlek.
- Jól van, jól van. - durcázott be apám.
Ketten maradtunk. A tömeg kezdett nőni, így egy kicsit eltávolodtunk a medencéhez.

- Nincsenek szavak rád. - húzott oda magához.
- Én is ezt akartam mondani. - néztem gyönyörű sötétbarna szemeibe.
- Ugye tudod, hogy most legszívesebben az ágyamban látnálak? - puszilta meg a nyakam.
- Lehet jobban élvezném, mint hogy itt legyek. - válaszoltam.
- Annyira gyönyörű vagy ebben a ruhában. - simította az ujjait végig a melleimen.
- Köszönöm. - mosolyogtam.
A medence körül az emberek el tűntek, mindannyian elől voltak valami beszédet hallgatni, gondoltam a házigazda köszönte meg nekik a részvételt.
- Menjünk vissza mielőtt apám rá jön. - mondtam halkan a csókjaink közepette.
- Mindjárt. - csókolt tovább és tovább, amíg egyre feszültebbek nem lettünk szexuálisan.
- Mit beszélgettetek amikor vissza értünk? - próbáltam beszélni, de a csókjaival elhalmozott.
- Majd el mondom. - szólt halkan.
Csak csókolt és csókolt, nem törődve semmivel. Teljesen beindítottam, amit eszméletlenül élveztem. Azért engem sem kellett félteni, az én fejemet is elcsavarta nagyon.
Apró csókokat hintett a nyakamra és a melleimre, majd fel emelt a fenekemnél fogva, én pedig átkulcsoltam a lábaim a dereka körül.
- Ne csináljuk ezt. - szólaltam meg.
- Nem kellene, tényleg. - válaszolt, miközben el kezdte harapni a nyakamat gyengéden.
- Ne csináld tényleg, mert itt helyben elélvezek. - nevettem fel.
- Át érzem.
- Én is. - céloztam a nadrágjában keményedő dologra.
Még percekig folytattuk, mikor valaki hátulról ránk kiabált.
- Ti meg mi a francot csináltok? - kiabált a férfi.
Hirtelen ketté váltunk és csak imádkozni tudtam, hogy ne az legyen, akire gondolok.