- One Right Person Is Enough - /Befejezetlen/

24.rész

"Segítened kell. Nagy a baj"

Jött az üzenet Natashától. Gondolkodnom sem kellett rajta, hogy vajon mi lehet a baj. Egyértelmű; Will.
Először nem is akartam válaszolni, de valahol éreztem, hogy muszáj segítenem. Ilyenkor mindig azok az emlékek villantak be, mikor jól éreztük magunkat együtt, de ott voltak a rosszabbak is. Amikor rám se hederített vagy amikor össze veszett velem a kórházban.
Nagy dilemmám közepette végül arra jutottam, hogy segítek, de most utoljára.
Denis elfuvarozott Natasha házáig.
- Meg várjalak?- kérdezte.
- Menj csak a dolgodra, majd csörgök. - nyomtam egy puszit a szájára.
- Bármi van csak szólj. - nézett rám.
- Oké. - suttogtam.
Becsengettem, de nem jött ki senki. Bentről kiabálást és sikoltozást hallottam, így tennem kellett valamit, de tanácstalan voltam. Soha életemben nem törtem még be ablakot, de most el jött ennek is az ideje. A dzsekimet a könyököm köré tekertem és egy nagy lendülettel be törtem. Nagyon fájt, azt nem tagadom, de elsőre egyáltalán nem sikerült, míg mielőtt bárki is elhinné a filmekben látottakat, nem, nem lehet rögtön egy rúgással vagy ütéssel be törni dolgokat, másodszorra már más.
Az ablakra terítettem a dzsekit és be másztam. Natasha hangját hallottam a fürdő felől és Will ordibálását.

" Büdös k*rva vagy. Hogy tudtalak egyáltalán megb*szni?" és hasonlók.

- Itt meg mi folyik? - léptem be a fürdőszobába, ahol Nat feküdt a kádban véresen.
- Te meg mi a f*szt keresel itt? - ordított rám Will totál begyógyszerezve.
- Mit műveltél vele? Hm? Válaszolj! - keltem ki magamból.
- Takarodj ki a házamból te mocskos k*rva! - kiabált.
- Mi a baj kincsem? - hajoltam le hozzá a kádba. - Jézusom, ugye nem.... - szóltam halkan.
- A baba.... A kisbabám...- sírt.
- Azonnal hívjuk a mentőt. Hallottad te idióta? - orditottam Willre.
- Dehogy hívok mentőt. Ezt is csak meg játssza, mint mindent. - nevetgélt.
Eszembe jutott, hogy a pisztolyom még mindig a táskámban volt, így nem tétováztam.
- Most azonnal tárcsázod a mentőket, vagy különben szétloccsantom a fejedet. - böktem a pisztollyal a fejére - Meg értetted? - kiabáltam -  Vagy esetleg el kell magyaráznom még egyszer? - szóltam határozottan miközben a tág pupilláiba merengtem.
Will szót fogadott és tárcsázta a mentőt, de én beszéltem. Olyan állapotban nem lehetett normálisan és összefüggően kommunikálni, mint amilyenben ő volt.
Natasha állapota egyre csak romlott, ahogy láttam a kádban fekve, meg tudtam állapítani, hogy szúrt sebe van, még hozzá a hasa alján. Nem tudom, hogy mit művelt ez az állat, azt sem,hogy a baba túl éli e, de azt tudtam,  hogyha Adamet sikerült rács mögé juttatnom, akkor ezt a rohadékot is sikerül. Addig nem nyugszom bele, amíg nem lesz össze zárva veszélyes gyilkosokkal és heti egyszer örülhet, ha valaki egyáltalán meglátogatja.
Míg a mentők érkezésére vártam, valahogy muszáj volt el zárni a sebét. A dzsekimet feláldoztam, szorosan rá nyomtam a hasára és csak imádkozni tudtam, hogy minél hamarabb ide érjenek. Will a látottak alapján össze esett és elájult, amit meg mondok őszintén nem is nagyon bántam. Hogy tudtam én ezzel a féreggel kavarni egyáltalán? Akkor még nem volt ilyen veszélyes, csak egy két pirulát szedett, de nem viselkedett ilyen agresszívan egyiktől sem. Mi történik a körülöttem élő emberekkel? Mindenki megőrül? Mindenki gyilkos vagy bűnöző lesz? Komolyan, el dobom az agyam.
A mentők megérkeztek, de Natasha elájult a sok vér veszteségtől.
El kezdtem agyalni, hogy hanyadik hónapban vagy hétben járhat a terhességében. Willel lassan 2 hónapja nem vagyok együtt, ők pedig nem tudom, hogy mióta vannak együtt.
Denisnek telefonáltam, hogy akadt egy kis probléma a Natasha háznál.
- Mi az isten történt itt? - szállt ki az autóból Denis.
- Egy kis családi balhé, ami egy terhes nő élet-halál közötti állapotához vezetett.
- Natasha terhes? - lepődött meg, bár nem is ismerte.
- Az. - bólintottam miközben figyeltem, ahogyan hordágyra teszik a volt legjobb barátnőmet.
- Mondtam, hogy megvárlak ide kint. - mérgelődött.
- Nem tudtam, hogy ez lesz. Különben is, be dobtam a filmbe illő jelenetemet. - vigyorogtam.
- Ugye tudod, hogy attól még hogy van fegyvered, nem kell villogtatni mindenkinek? - szigorúan rám szólt.
- Már ne haragudj, de máshogy nem tudtam rá venni azt a parasztot, hogy hívja a mentőket. - lázadtam fel.
- Akkor hívtad volna te. - vágta rá.
- Oké, akkor máskor, ha egy elmebeteg begyógyszerezett idióta van előttem egy kis késsel a kezében, akkor megijedek és nem csinálok semmit. Valószínű ez jobb lesz. - emeltem fel a hangom.
- Nem ezt mondtam.....- sóhajtott.
Az első kis civakodásunkat egy mentő orvos szakította meg.
- Elnézést hölgyem, maga hívta a mentőket, igaz? - kérdezte.
- Igen én. Danielle Parker. - válaszoltam.
- El tudná mondani, mi történt pontosan?
- Húhh.... - sóhajtottam egy nagyot - Nem tudtam be menni a főbejáraton, így az ablakot betörtem. Kiabálást hallottam a fürdő szobából, oda mentem és láttam, hogy Natasha ott fekszik a kádban a saját vérében, ami a hasából ömlött. A párja szúrta meg. Ez biztos. - meséltem.
- Honnan tudja biztosan? - kérdezte.
- Ahogy beléptem a helységbe, a kezében tartotta a kést, amin valószínűleg Natasha vére volt.
- Az áldozat 5 hetes terhes, a magzatnak nem tudjuk,hogy esett e baja. A kórházban kiderül. El kíséri? - kérdezte.
- A mentőautó mögött leszünk. - szólt Denis.
A kórházba menet azon gondolkodtam, hogy mikor csesződött el ennyire az életem. Vagy talán ez az az élet amire vágytam? Ez az, amit kívántam azalatt, hogy ne legyen unalmas? Itt vagyok 19 évesen egy 25 éves férfival, amíg más tini lányok a legújabb csöpögős romantikus filmet készülnek megnézni a barátnőjükkel a moziban. A kórházból ki-be járok, mintha haza mennék és elmebeteg bűnözőket, gyilkosokat "kapok" el.
Azt hiszem ez az az élet, amit elképzeltem magamnak és nem is akarok más milyet.