- One Right Person Is Enough - /Befejezetlen/

20.rész

Lassacskán jobban lettem és Mr.Adams be indította az autót. Körülbelül tíz percet kocsikáztunk majd hozzájuk értünk.
- Nem tudtam, hogy erre is ide lyukadunk ki. - szóltam csodálkozva.
- Ezen az úton csak akkor jövök, ha nincs kedvem a forgalomba keveredni. - szólt.
A csomagjaimat fel vitte Denis szobájába, amíg én lent maradtam a ház előtt.
- Gyere nyugodtan. Nem eszünk meg a feleségemmel.- nevetett.
- Persze, tudom, csak egy pillanat. - mosolyogtam.
- Ahogy szeretnéd. - és be indult.
A házuk előtt állva azon kattogott az agyam, hogy nem is akarok én itt lakni egy darabig se, hisz már az első nap megcsalt az a paraszt. A szüleire nem haragudtam, hisz nem tehetnek róla, hogy el cseszett a fiuk, mert nem tud hűséges maradni egy lányhoz. Fel merültek bennem olyan gondolatok is, hogy mi van, ha túldramatizálom a helyzetet és tényleg nem lenne okom féltékenynek lenni?
A házba nagy nehezen be léptem, miközben a telefonom szétrobbant a sok nem fogadott hívástól, amit mondanom sem kell, hogy Denistől volt.
Nem vettem fel. Úgy voltam vele, majd este ha hív akkor fel veszem, ha nem hív akkor meg én sem hívom. Ügy le zárva.
Vacsorához készülődve, míg Mrs. Adams a konyhában volt, én Denis szobájában pihentem. Mit sem kell mondanom, mi nők ha alkalmunk adódik kutakodni, rögtön meg ragadjuk az alkalmat és bumm. Mindent feltúrunk. Én is így tettem. Persze nem szó szerint kell érteni, hogy fel forgattam minden egyes kis sarkot, csak alaposan szét néztem, hisz időm volt, mint a tenger.
A szobája még mindig patyolat tiszta volt, mintha csak ma takarítottak volna ki, még a fertőtlenítő szernek az illata is érződött a levegőben. Valószínű, hogy csak az anyja lehetett, hisz kétlem, hogy apuci fel mossa a fia parkettáját.
Le ültem az íróasztalához és néztem a fali újságát. A helyszíni fotók lekerültek róla, helyettük csak egy telefonszám volt feltűzve és egy név. "Camila". Mondanom sem kell, el borult az agyam. Ilyen nyilvánvalóan tartja a szeretője nevét és számát? Ezt most komolyan gondolta?
Tovább néztem az újságot és memorizáltam. Az említett néven kívül más érdekeset nem találtam, gondoltam én. A telefonszám alatt egy cím is szerepelt, még hozzá a gazdag negyedben, egy tó parti háznak a címe. Váó, már a gazdag picsák jönnek be neki.
Le mentem vacsorázni feldúlt állapotban.
- Mr. és Mrs. Adams... - kezdtem bele.
- Csak szólíts Lydianak.- szólt Mrs.Adams.
- Oké. Szóval... Nagyon hálás vagyok, amiért itt lehetek egy kis ideig. Kedves önöktől.
- Ugyan drágám, ennyit meg érdemelsz egy ilyen trauma után. - mondta Lydia.
Denis apja nem volt valami beszédes a vacsora közben.
- Mesélj egy kicsit magadról. Olyan keveset mesélt rólad Denis. - mosolygott Lydia.
- Denis... - sóhajtottam - Hát mit mondjak... 19 éves vagyok, a Seattle Highba járok és szeretek táncolni. - kezdtem bele, majd el gondolkodtam, hogy mit tudnék magamról mondani. Na itt volt a probléma. Semmi különöset, vagy is.. semmi jót nagyon.
- Fiatal koromban én is táncoltam.- törte meg a csendet Mr. Adams.
- Komolyan? - nevettem csodálkozva.
- Na mi az, ilyen nehéz elhinni egy vén szatyortól, hogy fénykorában a parkettek istene volt? - nevetett.
- Ez tök szuper. - szóltam.
- A szüleid mivel foglalkoznak? - kérdezte az apuka.
- Apám szintén nyomozó, anya pedig ápolónő.
- Ápolónő? Hol? - kérdezte meglepődve Mr. Adams.
- A helyi idősek otthonában. Talán ismeri? - vigyorogtam.
- Hogy is hívják anyukád?
- Alice Parker. A leánykori neve Smith. - magyaráztam.
Nem válaszolt, ami azt jelentette,hogy ismeri őt. De honnan?