- One Right Person Is Enough - /Befejezetlen/

22.rész

Össze szedtem magam és bekopogtam.
Egy hosszú szőke hajú, gyönyörű nő nyitott ajtót. Sokkal idősebb volt, mint Denis. Olyan 30-33 évesnek tippelném.
- Üdv, segíthetek valamiben? - kérdezte mosolyogva.
- Heló. Maga Camila? - kérdeztem mogorván.
- Igen én. Valami probléma van esetleg?
Megpróbáltam meg őrizni a hidegvérem, hogy ne tépjem meg rögtön az ajtóban.
- Probléma? Van bőven. Mit képzeltél? - kezdtem bele.
- Oké,oké, most már elég lesz. - jött oda az ajtóhoz a fehér autó tulajdonosa.
- Ez meg még is mi a franc?! - kiabáltam rájuk, miközben Camila a táskájával és a kabátjával jött ki az ajtón.
- Hova mész te r*banc? - estem neki, de Denis leszedett róla.
- Be jönnél,kérlek? - nézett a szemeimbe.
- Még menjek be? - kérdeztem tőle és pofán vágtam. - Hagyj békén. - kezdtek könnybe lábadni a szemeim és a sebem is felszakadt, amiből el kezdett ömleni a vérem. - Elrángatsz ide, bele hazudsz a képembe, hogy elutazol, erre még a szemem láttára csalsz meg? Mit képzelsz te magadról? - üvöltöztem vele.
- Gyere be kérlek, mert tiszta vér vagy. - szólt rám erélyesen.
Nagynehezen rá vettem magam, hogy be menjek vele. Ahogy beléptem, a fapadlón millió virágszirom hevert, amik egy szobába vezettek. Az említett barackvirág színű függönyös szobába. Denis le vette rólam a dzsekim, majd el kezdett bekísérni. Úgy éreztem magam, mintha egy tündérmesébe léptem volna be. Rengeteg színes virág, millió fényfüzér ékeskedett a falakon és a mennyezeten. A nappaliban pihe-puha szőnyegek, selymesebbnél selymesebbek hevertek a földön, még puffok is el voltak helyezve, középen pedig egy kandalló díszítette a faházat, azzal szemben pedig egy kis asztal helyezkedett el, tele finomságokkal és borral. A levegőben szantál illat keringett, egy kis mandulával elvegyítve.
Elképesztő  látvány fogadott, nem tudtam mit reagálni és nem is tudtam mit szólni sem.
- Ugyan elég furcsán adtam elő ezt az egész helyzetet, amiért a bocsánatodat kérem...- kezdte el Denis - Az Oregon ügy nem volt hazugság, hisz tényleg úgy volt, hogy vissza kell mennem, de apád szólt, amikor be mentek hozzád el köszönni, hogy nekem kell képviselni a Lanchester ügyet, így maradtam. - mosolygott - Camila... Na igen, ő eléggé felkavart téged, amit teljesen meg értek, hisz én is rögtön azt hittem volna, hogy megcsalsz. Camila az unokatestvérem és ez az ő nyaralója. Kölcsön kértem tőle egy éjszakára, mert meglepetést szerettem volna neked okozni. - nézett rám meg bánva. - Tudom, hogy most írtó mérges vagy rám és meg tudnál ölni - nevetett - , de ne tedd. Teljes szívemből szeretlek Danielle Parker,te vagy a mindenem. - tette a kezét a szívére.
Teljesen le fagytam.
- Nem is mondasz semmit?- nézett rám félve.
- Nem tudok mit mondani. - kezdtem el sírni és mosolyogni.
- Gyere ide. - tárta szét karjait.
Percekig ölelt szorosan és rengeteg puszit adott, hogy megtudjak nyugodni, ami félig meddig sikerült is.
- Basszus, a pólód. - emeltem fel a fejem a válláról, miközben a felsőjére tekintettem és szipogtam - Átvéreztem.
- Semmi baj. Gyere, le kezelem a sebed. - puszilt homlokon.
A sebemet le ápolta, majd begubóztunk a puha szőnyegre és betakaróztunk.
Nem beszéltem sokat,mert egy az, hogy a sebem nagyon fájt, a másik pedig, hogy nem tudtam mit mondani, mert annyi gondolat kavargott bennem. A mellkasán pihentem és csak a kandalló ropogását hallgattuk. Kint eközben egyre jobban  tombolt a vihar.
- Köszönöm neked. - szóltam.
- Semmiség. Ennyit igazán megérdemelsz azok után, amin keresztül mentél.  - simogatta az arcom.
A telefonom el kezdett csengeni, anya volt az.
- Szia anya! - köszöntem bele.
- Szia kicsim! Mi újság? Hogy vagy? - érdeklődött.
- Hogy vagyok? - néztem Denisre mosolyogva - Csodásan.
- Ennek örülök. Milyen a mamáéknál? Nagyon uncsi? - nevetett.
Itt egy kicsit meglepődtem.
- A mamáéknál? Fhúh, hát... Cherylnél töltöm az időmet, amíg nem értek haza. - magyarázkodtam.
- Cherylnél? Hogy hogy? - kérdezte meglepődve.
- Hát, megengedték a szülei. - hazudtam.
- Rendben akkor.
- Veletek minden oké? Üdvözlöm Katy nénit. - szóltam.
- Minden rendben szerencsére. Át adom neki, de én most el köszönök szívem. Érezzétek jól magatokat, majd holnap beszélünk. Szeretlek, jó éjszakát. - mondta.
- Én is szeretlek titeket, jó éjszakát. - köszöntem el.

- Egyébként... kérdezni akartam valamit.- mondtam Denisnek, miközben belekortyoltam a vörösborba.
- Csak nyugodtan.
- Tudtad, hogy az apád és az anyám a középsuliba együtt voltak?
- Hogy mi van? - meredten bámult rám.
- Ja ja, jól hallod. Nekem is ez volt a reakcióm.
- Ez meglepett.. - nézett a földre, mintha valamit tudna, csak nem akarná el mondani.

Az estét enyelgéssel és egy kis extrával töltöttük. Se mobil, se internet, csak mi ketten, még pizzát is rendelünk éjfél után. Egész nap nem ettem szinte semmit az idegtől és azért valljuk be, hogy estére megkordul az ember gyomra.
Biztonságban éreztem magam abban a kis faházban Denissel. Mintha a mennyországban lettem volna és sosem akarnék kiszabadulni onnan.
Vele úgy éreztem magam, mint amit csak a romantikus filmekben látunk. Semmi rossz, semmi baj csak is a szerelem és nem akartam, hogy ennek bármi is véget vessen.