- One Right Person Is Enough - /Befejezetlen/

42.rész

A vacsora már készen volt,mikor haza értünk. Denis apján virított az én apám kézlenyomata, de velem normálisan viselkedett, amit furcsáltam, így kénytelen voltam vele beszélni.
- Tudnánk beszélni? - léptem oda hozzá, míg ő a kanapén tévézett.
- Ülj csak le. - ütögette meg a kanapét.
- Ez nagyon kellemetlen...- kezdtem bele egy nagy sóhajjal.
- Ne is folytasd. Nem haragszok rád, mielőtt azt hinnéd. - bámulta a tévét.
- Őhm.... ennek örülök. - izzadt a tenyerem - De még is kellemetlen ez az egész. Az, hogy itt vagyok, együtt vacsorázunk és hogy a fiával járok. - mondtam.
- Tegezz nyugodtan. Ne legyen kellemetlen, nem te tehetsz a hibánkról. Különben is, én érzem magam kellemetlenül előtted, hisz én vágtam tönkre a családod. - nevetett kínosan.
- Hát, nem csak te, mert ha anyám egy kicsit is tisztelné és szeretné annyira apámat, akkor nem tett volna ilyet. Legalább is szerintem. - húztam félmosolyra a szám.
- Te vagy az eddigi legértelmesebb lány a fiam életében.
Itt egy kicsit le fagytam.
- Ezt hogy érted? - dobbant be a szívem.
- Nem sok lányt hozott haza, azt hiszem egyet, de... fhúh - legyintett - egy kis hülye picsa volt. - nevetett mire én is elnevettem magam.
- Hogy hívták? - kíváncsiskodtam.
- Nem emlékszem rá, ez volt vagy hat éve. - mondta.
Nem jött rám a féltékenységi roham, hisz egyértelmű, hogy volt előttem barátnője, de sosem beszélt róla.
A csevegést be fejeztük, majd fel mentem Denishez.
- Le szedte a fejed? - fordult oda, miközben gyorsan valami papírt félre tolt és lefektetett.
- Nem... - válaszoltam - Nem is mondtad, hogy haza hoztál egy csajt még régebben. - ültem az asztalára vele átlósan.
- Miről is beszélgettetek pontosan? - nevetett - Viccelek. Nem mondtam, mert nem volt jelentősége. - tette a kezét a combomra.
- Valamennyi csak volt, ha haza hoztad.
Nem szólt semmit, csendben volt.
- Ugyan már, nincs baj azzal,ha csak azért hoztad haza, mert egy menetre kellett. - nevettem - Én is ezt csináltam sokáig. - hadartam el.
- Sokáig? - kérdezett vissza meglepődve.
- Meséltem... Nem?
- Nem meséltél semmi ilyenről. - mondta feszülten.
-Mindegy, hagyjuk akkor. - óvakodtam.
- Tudni akarom. - húzott vissza az asztalhoz.
- Én meg nem akarok szakítani. - válaszoltam idegesen.
- Bármit el mondhatsz, nem foglak el ítélni.
- Oké. - vágtam rá és el hallgattam egy percre - Pénzért szexeltem. Így meg felel? - idegesedtem be.
Nem válaszolt csak hátra dőlt a székben és egy hosszú pillantást mért rám.
- Mi miatt kellett így lealacsonyodnod? - vetette fel a kérdést.
- Azt már tényleg hagyjuk, jó?
- Nem. Ha már ezt el mondtad, el várom, hogy az okát is meg tudjam. - szigorított be.
- Nem. - válaszoltam és ki mentem.
Erről az egy dologról nem meséltem életemben senkinek, még Natashának sem. Sokszor annyira el fog a bűntudat és a szégyen, hogy napokig tükörbe sem tudok nézni, mert undorodom magamtól.
Le mentem, és kiültem a hintaágyra az udvaron. Igaz,hogy sosem dohányoztam, de most igazán jól esett volna egy szál cigaretta idegességemben.
- Meddig akarod magadat ostromolni és nem meg könnyebbülni? - ült le mellém.
- Ha annyira ragaszkodsz hozzá, el mondom. - ültem törökülésben - Anyám miatt.
- Hogy mi? - akadt ki - Anyád hogy jön a pénzhez és a szexhez?
- Anya és apa nem azóta laknak együtt, mióta én meg születtem. - kezdtem bele - 18 voltam, mikor apa vissza költözött hozzánk, előtte nem  tudom hol volt, csak annyit, hogy itt Seattleben. Akkoriban nem volt munkahelye anyámnak, csak alkalmi munkákat vállalt el. Mosogatás, takarítás és társai. Ki jelentette, ha a házában akarok élni, akkor nekem is pénzt kell hoznom, de azt én döntöm el,hogy milyen áron és.... én ezt az utat választottam. Vissza éltem azzal, hogy nem vagyok túl csúnya és még a testem sem rossz, plusz rengeteg fiút ismertem, így....- csordult ki a könnyem- ezt tettem, pedig csak 17 voltam. Most már fel tudod fogni, hogy miért nem akartam, hogy tudj erről?
- Húhh... - sóhajtott.
- Tudtam, hogy ez lesz. - csaptam a combomra.
- Nem, nem... - ellenkezett.
- Hagyjuk, jó? - kezdtem el sírni - Haza vinnél? - kérdeztem tőle.
- Nem. Azért, hogy végig sírd az éjszakát? - kérdezte.
- Így is egy roncshalmaz vagyok. - dőltem vissza a hintaágyra.
- És tudta, hogy miből lesz pénzed? - kérdezte.
- Nem. Senki nem tudott erről egészen idáig.
- Egy dolgot szeretnék kérdezni. - fordult felém - Miért pont a szex?
- Mert.... - hajtottam le a fejem - Mert törődésre vágytam. Senkitől nem kaptam egy cseppet sem belőle. - magyaráztam.
- Jól van. Menjünk fel, jó? - kérdezte.
- Nem akadsz ki?  Nem küldesz el? Mert én ezt tenném. - kaptam fel a vizet.
- Egyik sem. Most csak egy dolgot szeretnék. Fel menni és le feküdni. Oké? - nézett a szemembe.
Bólintottam.
Tudom, most azt gondoljátok, hogy mekkora egy k*rva vagyok, de ne. Ne ítélkezzetek felettem ilyen gyorsan. Akkoriban össze voltam törve és egyetlen egy kiutat sem láttam a boldogságra és arra, hogy egyszer rendeződjön az életem, ezért tettem. Óriásit hibáztam, ha tehetném ki törölném azt a pár hónapot az életemből, de a múltunk velünk marad egy életen át, így kénytelenek vagyunk vagy megbékélni vele és el fogadni, vagy tovább rágódni rajta és tönkre tenni magunkat. Én inkább az első opciót választom, és meg próbálom el fogadni és túl lépni rajta.
Az estének kicsit más hangulata volt, mint a többinek. Nem beszélgettünk annyit, de annál többet bújtam hozzá és ölelkeztünk.
Másnap reggel korábban ébredtünk, mert a tárgyalás napja volt. A hangulat egyre idegesítőbb volt számomra, hisz Denis mintha némasági fogadalmat tett volna, de megértettem teljes mértékben és fel készültem a legrosszabbakra, amik történhettek kettőnkkel kapcsolatban.