- One Right Person Is Enough - /Befejezetlen/

55.rész

Reggel 5 órakor ébredtünk a harsogó ébresztőóra hangjára.
-Indulhatunk? - kiabált be a fürdőbe Denis.
- Egy pillanat és kész vagyok. - fogtam copfba a hajam.
Munkába menet szinte alig szóltunk egymáshoz.
- Mi a baj, szívem?
- Semmi, nincs olyan jó kedvem ma reggel. - szólt szűkszavúan.
- Tegnap óta vagy ilyen, amióta Patrick szóba került. - érveltem.
- Nincs semmi bajom Patrickkel, le zárhatnánk? - emelte fel a hangját.
- Chh... persze. - válaszoltam flegmán,hisz fel idegesített azzal,hogy ideges lett.
- Még valami. - parkolt le - Többet ne gyere vele haza, jó? - nézett rám, mint egy őrült.
- Mié....- kezdtem el, miközben összeszűkültek a szemeim, erre ki szállt a kocsiból és ott hagyott.
- Mi a franc van vele?
Tettem fel a kérdést egymagamnak.
Feldúltan viharoztam be az irodába, ahol már mindenki rám várt. Értetlen tekintetek tömkelege neheztelt rám, amitől még kellemetlenebbül éreztem magam.
- Danielle,erre ugye nem fogsz rá szokni? - kérdezte Scott.
- Elnézést, nem.. persze,hogy nem. - ültem le zavarodottan.
Patrickre tévedt a szemem, aki egy félmosollyal köszöntött, mire én automatikusan reagáltam egy mosollyal. Szimplán csak kedves vagyok és közvetlen. Ennyire zavarja ez a vőlegényem? Sajnálom, ilyennek születtem.
A mai projekt egy helyszínelés volt, kint a város szélén egy lakatlan farmon. Egy farmer arra hajtotta a teheneit, mikor az egyik marha elkezdett valamit a földből ki túrni. Egy emberi lábszár csont volt, amit követett egy egész alsó test csontozata.
- És hányan megyünk? - tette fel a kérdést Denis.
- Most csak ketten mennek tőlünk, mert két részhez tartozik az a terület. - válaszolt a főnök - Patrick, Danielle ti mentek. Carla, Denis ti pedig a városba, volt egy kis lövöldözés a bankba.
Az arcomra egyszerre ki ült az izgatottság és a zavarodottság, ahogyan Denis nézett Patrickre és rám. Az oké, hogy féltékeny valamennyire, de basszus. Jegyben járunk, minden oké a kapcsolatunkkal.
Az utóbbi mondatot nem éreztem teljesen igaznak. Nem volt mostanság valami fényes a kapcsolatunk. Egyre többet fel kapta a vizet, vitázott velem abszurd dolgok miatt és néha a szenvedély sem volt az igazi köztünk. Talán eddig tartott a nagy szerelme felém? Remélem nem. Szeretem őt, de... nem tudom. Furcsa érzések kavarognak bennem egy ideje, amikre nem találok választ.
- Nos, megyünk a dili farmra. - szólalt meg Patrick út közben.
El nevettem magam. - Mitől olyan dili ez a farm?
- Nem hallottad? - lepődött meg - 20 éve ott gyilkoltak meg egy családot egyetlen fejszével.
- Jézusom... - szörnyedtem el.
- Talán még a fejszét is meg találjuk. - bökte meg a combom viccelődve.
Tényleg jó fej Patrick. Mindig megnevettet, akár milyen rossz is a kedvem.
A telefonom csengett.
- Halló?
- Üdvözlöm, Sue Williams doktornő vagyok a kórházból, Danielle Parkert keresem.
- Én vagyok. - válaszoltam értetlenül.
- Az édesanyjának romlott az állapota. - csendben maradt.
- Köszönöm... - nyeltem a könnyeim - Hamarosan be megyek. Viszont hallásra. - nyomtam ki - Soká érünk oda? - kérdeztem Patricket, majd le töröltem a könnyeim.
- 5 perc. Rossz hírt kaptál? - érdeklődött.
- Lényegtelen. - csak folytak a könnyeim egyre szaporábban.
- Ha szeretnéd, ki öntheted a szíved. Mindenki ezt teszi velem. - mondta lágy hangon.
- Köszi. - pillantottam rá - Talán majd máskor. Most nem szeretnék róla beszélni.
- Rendben. - válaszolt.
Egy kis ideig még vezetett, majd oda értünk a helyszínre.
Délután 5-re értünk vissza az irodába, ezidő alatt vagy száz sms-t kaptam Denistől, hogy mikor érünk vissza, jól vagyok-e és hasonlók. Értem, hogy aggódik, de ez a munkánk. Tudja mivel jár.
Nagyon jó volt szakmailag a délután, rengeteg mindent tanultam Patricktől és a többiektől is. Ahhoz képest , hogy rossz kedvem volt anya miatt, egész jól éreztem magam. Nagyon szuper volt. A csontokat el küldtük az antropológus csapatnak(az antropológus az, aki a csontokat tanulmányozza, magyarul csonttan), az eredmények majd a hét vége felé érkeznek meg, addig pedig folytatjuk a munkánkat.
- Carla és Denis? - kérdeztem Jacksont a kávé automata mellett.
- Már vagy két órája el mentek. Hamar vissza értek a városból. - kortyolgatta a tejeskávéját.
- Mikor értek vissza? - kérdezősködtem.
- Fél három környékén. Még leadták a lantot itt, aztán el mentek. - válaszolt Jackson.
- Együtt? - meredtem rá.
- Igggeen....- nyújtotta el - Mivel egy kijárat van... - nézett rám furán.
- Ja, persze... - nevettem kínomban - Köszi. Jó pihenést. - majd el indultam a kijárat felé.
Kissé rám tört a féltékenység, de gyorsan el is múlt. Valahogy mostanság nem törődök az ilyen dolgokkal. Azon az elven élek, aki akar, úgy is megy. Nem fogok senkinek könyörögni, főleg férfinak nem. Nélkülük is tudok boldog életet élni.
- Szia. El tudnál értem jönni? - tárcsáztam Dent.
- Szia. Épp hogy haza tudtam jönni, nem voltam tankolni. - kapkodott.
- Oké. Akkor majd megyek,szia. - nyomtam ki mérgemben.
Tudtam, hogy hazudik, mert reggel láttam az üzemanyag jelzőt és háromnegyedig volt.