- One Right Person Is Enough - /Befejezetlen/

58.rész

Izgatottan siettem ki a parkolóba. Ahogy ki értem, Denist és Patricket pillantottam meg, ahogy beszélgetnek a kocsinknak támaszkodva. Rá néztem Patrickre,aki az arckifejezésével üzent, hogy inkább majd máskor találkozzunk.
Denis elég furcsa módon nézett rám, mint aki gyanúsít valamivel.
- Szia szerelmem. - húzott oda magához és arcon csókolt. Most először éreztem úgy, hogy szégyenlem őt. Nem Patrick jelenléte miatt, hanem szimplán. Mellesleg már hónapok óta nem hívott szerelmemnek, így tisztában voltam azzal, hogy csak a látszat miatt hívott így és hogy Patricket lekoptassa. Tipikus férfiak.
- Hát, akkor majd a bulin. - szólt Patrick, rám pillantott és be szállt a kocsiba, majd el hajtott.
- Miről beszélgettetek? - kérdeztem Denist.
- Csak munka,semmi extra. - válaszolt önelégülten.
- Értem. - néztem ki az ablakon - Mennyire kell puccosan kiöltözni? - nevettem.
- Kerti parti lesz, drága pezsgővel meg egyebekkel, szóval... gondolhatod.
- Akkor elég puccosan. - válaszoltam meg a kérdést magamnak.
Egy órám volt elkészülni, szóval bele kellett húznom. Scott szerencsére nem lakott vészesen messze, így nem nagyon kellett sietnem. Az egyik kedvenc ruhámat vettem fel, mert őszintén szólva kicsit nőiesen szerettem volna festeni.

- Szerintem ne ebbe gyere. - sétált mögém Denis.
- Miért? - néztem magam a tükörben.
- Túl sokat mutat. Így mindenkinek rád fog tapadni a szeme. - magyarázta.
- És az mit számít, ha a menyasszonyod vagyok?
- Engem érdekel. Vedd le. - kezdett erőszakos lenni.
- Nem fogom le venni csak azért, mert neked nem tetszik. Én jól érzem magam benne. - léptem fel határozottan.
- Azonnal vedd le. - szorította meg a karomat erősen.
Nem bírtam meg szólalni az ijedtségtől. Csak néztem rá, mint egy idióta. Úgy megragadta a karomat, hogy ott maradt a nyoma.
- Ne haragudj. Én... - eresztette el a karom.
- Hagyj. - hátráltam és ki siettem a ház elé.
- Danielle,várj! - kiabált utánam - Ne haragudj, nem akartalak bántani. - közeledett felém, de hátra léptem tőle.
- Csak, hagyj most... Hagyj békén, kérlek. - mondtam neki könnyes szemekkel - Indulhatunk? - tereltem témát, bólintott.
Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz. Én az elkeseredettségtől voltam csendben, ő pedig fogalmam sincs, hogy mitől, de nem is érdekelt. Csak arra vártam,hogy ki szálljak a kocsiból és emberek között legyek.
- Hát itt a szerelmes pár is! - üdvözölt minket Scott, miközben két pezsgős pohárral közeledett felénk. Mit ne mondjak, gyönyörű udvara van. Pázsit, egy kisebb medence és a kemence, előtte pedig padok. Nagyon jó hangulatú kis udvar, telis-tele fényekkel. Felvettem a pókerarcom és a kényszermosolyom, majd meg próbáltam elnyomni a gondolataimat pezsgővel.
- Nincs még itt mindenki? - kérdeztem Scottot.
- Carlara és Patrickre várjunk, nem tudom hol vannak eddig. - kortyolta az italát.
Féltékenységet éreztem hirtelen, amit én sem tudtam meg magyarázni. Denis konkrétan a létezésemről se tudott, úgy ott hagyott. Mindenkivel beszélt csak velem nem, de nem is nagyon bántam. Persze rosszul esett, de mit tudtam tenni. Mindennek meg van az oka.
Kicsit el sétáltam a ház felé, a teraszra pontosabban. Ott kicsit távolabb voltam mindenkitől, és valahol Patrick közelségére vágytam, ahogy épp itt ül mellettem és beszélgetünk, de ő valószínű Carlaval van.
"Mivel a parkolóban vészhelyzet alakult ki,így gyere ki az utcára most" Jött egy sms az emlegetett szamártól. A szívem kalapálni kezdett és izgatott lettem. Meg próbáltam nem olyan feltűnően el tűnni, és kisiettem az utcára. A fekete Chevrolet motorháztetőjének támaszkodva várt rám.
- Szia Danielle. - köszönt mosolyogva.
- Szia. - mosolyogtam zavaromban. Vetett rám egy pillantást, egy elég hosszút, majd így szólt:
- Nagyon csini vagy ma este.
- Köszi, de én nem érzem magam annak. Főleg ma nem.. - sütöttem le a szemeim - Különben miért akartál találkozni ma a parkolóban? - tettem fel a kérdést.
- Mert láttam, hogy valami baj van és szerettem volna meg kérdezni, hogy jól vagy e. - csúszott közelebb hozzám.
Zavarba jöttem, így hirtelen nem tudtam reagálni semmit.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Persze, bocsi... csak el gondolkodtam. - hadartam,miközben az arcom a piros szín ezer árnyalatát játszotta - Mit szeretnél tudni? Hol kezdjem? - támaszkodtam mellé és a combomra tettem a kezeim.
- Például azt, hogy hogy van az, hogy menyasszonya vagy valakinek és nem vagy boldog.
- Váó.. - csak ennyit tudtam hirtelen mondani. Patrick átlátott rajtam.
- Valami rosszat mondtam? - kérdezte.
- Nem, csak meglepődtem. Ennyire nyilvánvaló? - bámultam a csillagos eget.
- Igen. Vagy is... nem. - nyelt egyet - De annak , aki figyel rád feltűnik, hogy valami nem stimmel veled mostanában. - nézett rám. Végig mértem csokoládébarna szemeit és haját, majd vissza tértem a valóságba.
- Nincs rendben velem semmi mostanság. - sóhajtottam és tovább bámultam az eget - Anyám rákos, a vőlegényem csal, mi kellhet még? Még jó, hogy nincsen háziállatom, mert tuti, hogy az is most dobná fel a pacskert.
Patrick elnevette magát, mire én is. Élveztem, hogy egy apró kis hülyeségen nevetünk, de legalább kicsit elfeledtette velem a valóságot.
- Miért van az, hogy egyszerre történik minden rossz velem?
- Mert tudja az élet, hogy mindent kibírunk. Legyen az egy családtag elvesztése vagy egy házikedvenccé. - mosolygott - Mi emberek mindent kibírunk, csak van amit nehezebben, van amit könnyebben. Lehet azt érezzük néha, hogy feladjuk, nem szenvedünk tovább, de akkor történik valami az életedben ami okot ad arra, hogy harcolj még, hisz minden a helyére kerül. Csak türelmesnek kell lenni és engedni, hagy fájjon. Fájjon, ameddig kell, amennyire kell. A többit az idő begyógyítja. Aminek meg kell történnie, az meg fog. Aminek nem kell, az nem. Nincs középút.
Patrick szavait csak úgy ittam, annyira mélyen megérintettek. Igaza volt minden egyes szóval. Talán nekem is hagynom kellene, hagy történjen minden úgy, ahogyan meg van írva. Sodródnom kell és türelmesnek lennem. Ez az, amit jelenleg tehetek.
- Várjunk, azt az előbb komolyan mondtad, hogy csal Denis? - akadt ki.
- Hát, nem tudom, hogy te mire gondolnál, ha a menyasszonyod fiókjában találnál egyet. Sőt, olyat, amilyet nem is szoktatok használni soha. - bámultam magam elé.
- Furcsán viselkedik veled? - kérdezte.
- Igen. Mintha nem is ő lenne. Folyton ellenőrizget és agresszív velem. - fogtam a karom automatikusan, ahol megszorított.
- Mi történt a karoddal? - érintette meg.
Nem szóltam semmit, csak rá néztem.
- Az a mocsok....- pattant fel a motorháztetőről.
- Kérlek nyugodj meg. Hagyd, ne törődj vele. - nyugtattam.
Patricket hirtelen elöntötte a düh és az adrenalin. Úgy láttam valóban aggódik értem és ez eszméletlen módon jól esett.