- One Right Person Is Enough - /Befejezetlen/

40.rész

A kocsiból ki szállva, úgy éreztem, mintha haza érkeztem volna. Nem sokat voltam náluk, de elég volt ahhoz, hogy ezt is otthonomnak érezzem. Anya nagyon ideges volt, szinte verte már a víz, de próbálta palástolni.
- Talán voltál már itt? Vagy miért mosolyogsz ennyire? - kérdezte apa.
- A-a. - hazudtam.
Lydia nyitott ajtót.
- Helló! - köszönt mosolyogva - Szia Danielle! Itt hagytad múltkor az egyik pólódat, de ki mostam neked. - magyarázta jó kedvűen.
Anyáék dühösen néztek rám.
- Hú, köszönöm. - vettem át a ruha darabot kellemetlenül.
- Sziasztok! - jött le az emeletről Denis.
- Szia. - mosolyogtam rá, majd megcsókoltam.
- Rég találkoztunk. - ment oda Lydia anyámhoz, mire ő csak egy kínos bólintással értett egyet.
- Apukád hol van? - kérdeztem az asztalhoz ülve Denist.
- Mindjárt jön, fent van. - szólt.
A szülők beszélgettek egy darabig, majd Denis fel állt és arrébb hívott, mindeközben anya szeretője is fel bukkant.
- Mi az? - kérdeztem tőle a nappaliba suttogva.
- Anyának el felejtettem mondani, hogy csináljon úgy, mintha nem találkoztatok volna még. - nézett rám kínosan.
- Igen, tapasztaltam. - nevettem el magam.
- Annyi a lényeg, hogy beszéltesd őket. Mindig legyen valami témában, majd bízd rám. - mondta és meg fogta a derekam és a hasam. Az utóbbit néha meg szokta tapizni, nem tudom miért. Biztos szereti a hasam.
- Oké. - bólintottam.
- Még valami. - adott oda a kezembe egy papírt - Holnap lesz a tárgyalás.
Sóhajtottam egyet.
- Csak éljem túl. - mondtam idegesen.
- Ott leszek veled, nyugi. - puszilt meg.
Vissza mentünk a családhoz, majd el kezdtem a terv első szakaszát. Fel hoztam egy csomó hétköznapi dolgot, amiről mindenkinek van egy véleménye, csak hogy húzzam az időt. Témába jött a suli, az Adam incidens, a tánc, na meg a tavaszi fesztivál.
- És kicsim, mikor kell menned a tárgyalásra? - kérdezte anya.
- Holnap. - mondtam szűkszavúan.
Épp őket néztem, hogy milyen zavarban vannak. Nem is néztek egymásra, de még csak nem is beszélgettek. Én ha ilyet tennék, biztos, hogy az ellenkezőjét tenném; beszélgetnék ugyanúgy, mintha nem lenne semmi gáz, és akkor talán nem jönne rá senki, hogy valamit el titkolok. Persze ez csak az én meglátásom.
- És nem izgulsz? - kérdezte John.
- Őszintén... nem. Inkább csak ideges vagyok. Nem tudom mit vált ki belőlem, ha meg látom újra. - szóltam lehangolva.
- Képzeljétek. - kezdte Denis - Az egyik közös ismerősünket most hagyta ott a barátnője - találta ki.
- Kicsodát? - kérdezte Lyidia érdeklődve.
- Marcust. - rögtönöztem.
- Igen, Marcust. - erősítette meg - Akkora egy szemét volt a csaj vele. - mondta.
- Miért? - kérdezte anya feszülten.
- Marcust át verte, plusz nem volt vele őszinte. Basszus, annak a csajnak családja volt és úgy kezdett ki vele. Mekkora szemétség már az ilyen.- mesélte Denis "fellázadva".
- Én azért nem tettem volna ilyet. - mondtam.
- Ez tényleg szemétség volt tőle. - értett egyet apa és Lydia, anyáék pedig meg sem szólaltak.
Még egy darabig kivesézték a témát, majd egyszer csak így szólt John:
- Nem akartok valamit el mondani? - kérdezte szúrós tekintettel, miközben végig nézett rajtunk.
- Mit kellene? - kérdezte Denis.
- Hát, ha nem tartjátok fontosnak, hogy terhes a barátnőd, akkor hagyjuk is. - szólt idegesen.
- Micsoda?- hangzott el a kérdés mindenkitől és el uralkodott a feszültség.
- Elnézést kérek, de nem vagyok terhes. - szóltam meg megdöbbenve.
- Láttam, hogy simogatja a hasad. - jelzett a fejével a fiára.
- Kislányom, hogy gondoltátok ezt? - vontak kérdőre a szüleim.
- Anya, apa, nem vagyok terhes. - idegesedtem be.
- Akkor honnan szedte Mr.Adams? Gondolom nem találta ki. - érvelt anya.
- Nem tudom miből gondolta, de nem vagyok az. - néztem rá, de kezdtem ki borulni.
- Jól van, szerintem ebből elég lesz. - vágott közbe Denis - Nem terhes Danielle, ezt szögezzük le. Apa, ha arra akarsz kilyukadni, hogy védekezünk e, megnyugtatlak, igen. Ha meg csak egy viccnek szántad, akkor szerintem kérj bocsánatot Danielletől. - nézett az apjára mérgesen.
- Elég. - csaptam az asztalra. Abban a pillanatban be telt a pohár végleg anyámékkal.
- Kérdezek én valamit tőletek. - mutattam rájuk - Ti nem akartok valamit el mondani így mindenki előtt? Meddig akarjátok még a párotokat hülyének nézni? - kezdtem el kiabálni.
- Miről beszélsz? - kérdezte anya.
- Óh, nagyon jól tudod, hogy miről beszélek én. Igaz, Mr.Adams? - vetettem be a vigyoromat.
- Miről van szó? - állt fel Lydia megrémülve, majd követte apám.
- Na? - kérdeztem cinikusan tőlük.
- Ha ti nem, akkor majd én. - mondta Denis - Anya, Matthew. Sajnálom, hogy így kell meg tudnotok, de apa és Alice kavarnak a hátatok mögött. - mondta kellemetlenül.
Lydia lesúlytott volt, apa pedig mérges, amit ki is mutatott. Neki ment Johnnak, amiből egy kaotikus állapot tört ki az Adams házban. Apát alig bírtuk le nyugtatni és leszedni róla. 
Nem kell mondanom, hamar haza mentünk. Lydia alig szólt valamit, csak fel vonult a szobájába. A szívem  megszakadt ő és apa miatt is egyaránt, de muszáj volt meg tudniuk. Joguk volt hozzá.
- Később beszélünk, oké? - kísért ki Denis, miközben apám rá feküdt a dudára.
- Jó. - válaszoltam szűkszavúan - Találkozzunk ma este hétkor a parkban, jó?
- Rendben. - puszilta meg a homlokom, és be szálltam a kocsiba.
Haza felé úton a veszekedésüket hallgattam, ami már az őrületbe kergetett. Komolyan mondom, a szüleim fognak egyszer a sírba kergetni, nem a drogok vagy a repkedő golyók.