- One Right Person Is Enough - /Befejezetlen/

28.rész

- Hát te? Mit keresel itt?- nyújtotta a kezét apám a lehúzott ablakon át.
- Helló. Épp erre jártam. Milyen volt a kiruccanás?- kérdezte Denis.
- Ugyanolyan, mint szokott. Unalmas. - nevetett.
- Értem. - szólt kínosan Denis.
- Még valami. Nem tudsz semmit a lányomról?
- Még is mit tudnék? - szólt feszülten.
- Hát te voltál bent nála kikérdezni. - tért a lényegre apa.
- Ja, persze igen. Kikérdeztem és ennyi. Nem jártam be hozzá virágokat hordani.- próbálta palástolni egy kínos viccelődéssel Denis az idegességét.
-Persze, egyértelmű. Ki is nyírnálak. - ütötte meg a vállát viccből vigyorogva.
- Akkor én megyek is. - mondta Denis - Majd találkozunk bent.
- Jól van. Helló. - fogtak kezet.

Apám a sarki kis boltba ment, addig én gyorsan ki szálltam az autóból.
- Hallottad? Kinyírna. - szóltam Denisnek miközben adtam egy csókot neki. - Ezért félek. Mi lenne, ha meg tudná, hogy szexelünk?- csaptam be az ajtót és sietve a járdáról mutattam neki, hogy majd hívom.
A járdán sétálva azon gondolkodtam, hogy mi vár rám, ha belépek a házunkba. Hogy nézzek majd anya szemeibe? Nem tudok rá haragudni nagyon, mert szeretem, de ki kell derítenem, hogy miért teszi ezt. Ha rossz a házasságuk, azt aláírom. Apámmal együtt élni egy kihívás lehet.

-Sziasztok! - köszöntem, ahogy beléptem a bejárati ajtón.
- Szia kicsim. - jött oda anya megölelni.
- Milyen volt az út? - érdeklődtem.
- Hosszú és fárasztó. Meg tudtál valamit az iskolával kapcsolatban? - kérdezte.
"Az iskolával kapcsolatban nem, inkább veled és a jövőbeli apósommal kapcsolatban igen." Hangzott el ez a mondat a fejemben.
- Kész vicc az egész. - csaptam a homlokomra a kezem és leültem - Azért rúgott ki, mert félnek attól, hogy befolyásolna engem a trauma, és kitölteném minden olyan emberen a haragom, akivel Adam kapcsolatban állt. Nem tudom, hogy minek néz engem az a buzi... az igazgató. Bocs. - hadartam.
- Ezért rúgott ki? Ez most komoly Danielle? Nem is bánom így, hogy ezt csinálta. Nem kell egy ilyen elmebeteg iskolájába járnod. - idegeskedett.
Jobb esetben anya ezért szobafogságot adott volna, de most úgy látom rajta, hogy kiegyensúlyozott és boldog, persze nem apám miatt.
- Apa hol van?
- Át szaladt kávéért a sarki boltba. - mondta - Katy nénikéd ezt küldi. - adott át egy csomagot.
- Hűha, mi is ez pontosan? - érdeklődtem.
- Mivel ő abban a hitben van, hogy nem sokára lesz a banketted, ezt a ruhát küldi. Szerintünk gyönyörű. Próbáld fel. - mosolygott.
Ahogy a csomagolást lefejtettem az említett tárgyról, alig hittem a szememnek. Egy rövidebb fazonú, májva színű spagetti pántos ruha tárult elém.

- Istenem... - tapogattam - Ez... valami gyönyörű szép. - ámultam.
- Próbáld fel! - szólt rám anya.
- Mi lenne, ha majd egy olyan eseményre venném fel, ahová szépen kell kiöltözni? - mosolyogtam.
- Na jó... - egyezett bele anya.

A ruhát elemeztem, mikor apa haza ért.
- Szia Danielle. - jött oda puszit adni.
- Szia. Hogy vagy?
- Jól. És te? A sebed? - érdeklődött.
- Jól vagyok én is. Azzal minden oké. Egyszer fel szakadt, de gyorsan orvosoltuk. - kaptam észhez, hogy ezt nem kellett volna el mondanom.
- Hogy szakadt fel? - húzta össze a szemöldökét.
- Cheryl ágya elég keskeny... le estem éjszaka. - rögtönöztem.
- Érdekes.. - szólt, mintha kételkedett volna bennem apa - Meg nézhetem?
- Persze.
Apám kb 5 percen keresztül tanulmányozta a kötést.
- Cheryl orvosnak tanul? Esetleg a szülei? - kérdezősködött.
- Nem.... - szóltam értetlenül - Miért?
- Ez sebészi pontosággal van újra kötözve. - nézett a szemembe.
- Hát, nagyrészt én csináltam...- habogtam - Tőled tanultam. - néztem rá vigyorogva.

Miután majdnem lebuktam, fel mentem a szobámba egy kicsit leereszteni.
A ruháról alig bírtam le venni a szememet és furdalt a kíváncsiság, hogy hogyan nézhetek ki benne. Persze első sorban arra gondoltam, hogy Denis mit szólna, ha meg látna ebben a gyönyörűségben. Tuti, hogy valami olyasmit, hogy "Váó, gyönyörű vagy. Fel jössz velem a szobámba?"

- Szia! - köszöntem bele.
- Szia. Nincs semmi baj? Ugye nem szóltad el magad? - kérdezősködött.
- Majdnem. - nevettem.
- Baszki, Danielle. Figyelj oda.. - mondta szigorúan.
- Jó, jó, figyelni fogok. - válaszoltam - Majd beszélünk. Szeretlek.
- Én is téged. Szia. - köszönt el.

Még csak fél órája ment el, de már hiányzik nagyon. Mi lesz velem, ha napokig nem látom, mert nem tudok vele találkozni? Meg fogok őrülni.
Nagy nyomás alatt voltam, így kénytelen voltam anyával beszélni.
Le mentem a nappaliba, de nem arra számítottam, amit elképzeltem. A levegőt is alig tudtam venni.