- One Right Person Is Enough - /Befejezetlen/

43.rész

Az ébresztő éles hangjára riadtam fel. A hajamat egy kicsit begöndörítettem, majd fel öltöztem. Amíg keszülődtünk, Denis egy szót sem szólt hozzám, ami kezdett nagyon rosszul esni.

- Mi a baj? - kérdeztem tőle a bíróságra menet.
- Semmi, ideges vagyok a tárgyalás miatt. - válaszolt szűkszavúan.
- Még is miért? - kérdeztem cinikusan - Úgy tudom, hogy a munkád része.
- Igen, a munkám része, de nem mindennapi, ha a barátnőd miatt mész bíróságra. - válaszolt feldúltan.
- Nem hiszek neked Adams. - bámultam az utat.
Nem szólt semmit, csak vezetett.
- Őszinte akarok lenni veled, de úgy érzem kár volt el mondanom. - szóltam.
- Nem volt kár, csak nekem sem egyszerű megemésztenem. - válaszolt.
- És az azt jelenti, hogy nem kell velem beszélgetned? Vagy azt, hogy nem kell közeledned hozzám? Szerinted nekem így könnyebb lesz túl tenni magam ezen az egészen? - emeltem fel a hangom.
- Nem akarok veszekedni, ezt hagyjuk abba, inkább beszéljük meg. - szólt rám.
- Meg akarod beszélni, de veszekedés lesz belőle. - nevettem fel idegességemben - Akkor? Hogy beszéljük meg normálisan?
- Majd a tárgyalás után, mert úgy látom,hogy mindkettőnkre hatással van. - válaszolt.
- Oké,oké. - válaszoltam ismét cinikusan.
Az autóból ki szállva rengeteg újságíró volt a bíróság előtt, mindegyik az arcunkba mászott és idiótábbnál idiótább kérdéseket tett fel.
A bíró mellett foglaltam helyet jobb kéz felől, Adam pedig velem szemben, a tömeggel háttal ült az ügyvédjével együtt. Ahogy ültem és vártam a kezdésre, alig bírtam bele nézni a szemeibe. Egyszer kétszer bele pillantottam, de úgy éreztem, hogy ha tovább nézek rá, akkor itt helyben megfojtom. Be vallom, nem tudtam még fel dolgozni a történteket, de ez normális. Más évekig szenved egy ilyen traumától.
- Figyelmet kérnék. - kezdte el a bíró.
A tárgyalás végig Adam védelméért és az én igazamért folyt, kisebb nagyobb sikerrel.
- El nézést bíró úr, de a vádlott súlyos skizofréniában szenved, így az elmeállapotára hivatkozva csökkenthető a büntetése, ami ez esetben nem 10, hanem 5 évet jelent. - szólalt fel Adam ügyvéde.
Persze a bíró először ellenkezett, de végül az ítélet az lett, hogy Adamet egy speciális börtönbe szállítják 5 évre.
- Hölgyem, mivel tudja bizonyítani, hogy a vádlott ártott magának bárhogyan is? - kérdezte a bíró.
Le fagytam. Nem tudtam hirtelen válaszolni semmilyen kérdésre, hisz lámpalázam lett és még ideges voltam nem csak az Adam ügy, hanem Denis miatt is.
- Minden rendben Hölgyem? - kérdezte a bíró másodjára.
- Igen..igen. - tértem vissza a valóságba.
- Mivel tudja bizonyítani, hogy a vádlott ártott magának? - tette fel a kérdést ismét a bíró.
- Erőszakos volt velem. Ráncigált, a földre lökött. - mondtam.
- Van erre bizonyíték? - kérdezte.
- Nincs.. - szóltam.
- Ez esetben meg kérdőjelezzük azt, hogy igazat mond e. - jelentette ki a bíró.
- Elnézést. Van egy bizonyítékom arra, hogy bántott. - álltam fel és felhúztam az ingem - Miután meg lőtt, a földre estem és belém rúgott, miközben azt kiabálta, hogy " Élsz még, te r*banc?". Ezzel tudom bizonyítani, hogy igazat mondok, bíró úr. - néztem az esküdtekre és Denisre.
- Köszönöm,kisasszony. Az ítélet tehát, Adam Lanchestert 5 év szabadság vesztésre ítélem a Seattlei Speciális Börtönintézetbe, ahonnan 2026.04.28-án szabadulhat. Jó magaviselet esetében pedig a büntetés csökkenthető 4 év 5 hónapra. A tárgyalást berekesztem.
A lelkem és a szívem meg könnyebült, hisz egy gondom le volt tudva, meg kapta a büntetését az a mocsok, de viszont ott volt a kapcsolatom, amit elszúrtam azzal, hogy őszinte voltam és fogalmam sincs, hogyan hozzam helyre. A családom romokban, Denissel egy jéghegy van köztünk, Natasha a kórházban van vérmérgezéssel és a gyereke elvesztésével,  én pedig kezdek be kattanni. 
A hátsó padban megláttam anyáékat, mosolyogtak rám.
- Annyira büszkék vagyunk rád. - ölelt meg anya.
- Erős voltál. - mondta apa.
- Muszáj annak lennem, bármit is hoz az élet. Igaz,anya? - néztem rá.
- Most már nincs miért aggódnod drágám, a mocsok meg kapta amit érdemelt. - mondta apa magabiztosan.
Nem válaszoltam, csak Denist néztem anyáék mögött,ahogyan rám várt. Nem idegeskedett, nem siettetett, csak neki dőlt az ajtónak és türelmesen várt.
- Minden oké? - kérdezte anya.
- Ez most komoly? - kérdeztem vissza - Semmi nem oké anya, semmi az égvilágon. - borultam ki.
- Gyere ide. - ölelt át apa - Attól még, hogy ez történt, a szüleid vagyunk és bármiben számíthatsz ránk. - mosolygott.
- Köszönöm. - pusziltam meg az arcát - Most megyek, majd úgy is beszélünk. Egy időre Denisnél maradok. - szóltam feszülten.
- Szia kicsim. - köszöntek el.
- Sziasztok.
A haragom egyre csak nőtt és nőtt anya iránt, amit már lassan nem tudtam kezelni.
- Minden rendben? - kérdezte Denis az autóban.
- Te is ezzel jössz? - kérdeztem vissza - Te vagy az egyetlen, aki tudja, hogy semmi sincs rendben az életemben. Megoldunk mindent, mi? Nem úgy látom.- néztem rá könnyes szemekkel.
- Ne gondold, hogy ami neked nehéz, az nekem nem. Nem tudok úgy kezelni egy olyan dolgot, ami szörnyű, hogy csak simán meghallgatom és ennyi. Nem, ugyanúgy át érzem és meg próbálok segíteni. Az, amit el mondtál, nem egy mindennapi dolog,így el kellett fogadnom, és sikerült. Az már a múlté, már nem olyan vagy, és amúgy is kényszerből tetted. Igaz? - kérdezte.
- Igen. - válaszoltam.
- Na látod, hogy sikerül meg beszélni. - simogatott meg.
- Köszönök mindent. - szóltam meg könnyebbülve.
Haza felé az úton meg láttam a tavaszi fesztivál plakátját a városban, és fel merült bennem a kérdés, hogy el kellene menni, körbe nézni és egy kicsit le ereszteni. Imádom a körhintákat és a hullámvasútakat, bár az utóbbit csak nézni. 
- Holnap lesz a fesztivál. - szólaltam meg, míg a zöldre vártunk.
- El szeretnél menni?
- Szerintem mindkettőnknek jót tenne egy kis kikapcsolódás.
- Az biztos. - fújtatott egyet - Menjünk.
  A napunk hátra lévő részét szokásosan töltöttük el, azzal a különbséggel, hogy azt a bizonyos tesztlapot kerestem, de mintha felszívódott volna. Itt kezdett gyanús lenni a helyzet.