- One Right Person Is Enough - /Befejezetlen/

4.rész

"Hogy tehettél ilyet? Balesetem lesz és te rögtön le cserélsz?"
"Nem táncolhatsz ezzel az alakkal. Főleg a mi táncunkat nem!"

Ezek a sorok kívántak "jó reggelt"-et. Nem akarom megbántani Adamet, de a bokájával az esze is kibicsaklott? Nem tilthat meg semmit, hisz nincs joga hozzá. Nem tehetek róla, hogy ez a szerencsétlenség történt vele pont akkor, amikor szükség lett volna rá. Úgy gondolom, nem fog a világ össze dőlni, mert nem vele fogok táncolni. Persze rossz érzés, hisz rengeteget készültünk együtt.
Inkább ma beszélek vele.

Suliba menet egyfolytában azon gondolkodtam, hogy J.J. nem mondott igazat tegnap. Hazudott abban, hogy honnan ismeri Davidet, ezt a meg érzéseim alapján döntöttem el.
Miközben a többiek " fesztivál lázban" égtek és az iskolát is abba öltöztették én csak keresgéltem a tömegben.
Hol van? Ha elvileg egy diák, akkor gondolom itt kéne lennie éppen az ebédlőben vagy a szekrényénél, de ő sehol nincs.

-Héj csajszi, kit keresel ennyire? - szólt Vicky az egyik osztálytársam -
- Senkit, senkit. - hadartam.
- Naa, ne nézz hülyének. Láttam a tegnapit. Jól nyomtátok együtt. - kacsintott-
- Köszi.... Amúgy... nem tudod, hogy a partnerem... hogy is hívják... - rögtönöztem
- Denis. Denis Adams. Jó pali. - vágta rá Cheryl.
- Denis? Biztos... biztos így hívják? - tágult nagyra a szemem.
- Igen, ott van a szekrénye. - mutatott a rúzsával balra a harmadik szekrényre.

Denis? Denis Adams? Nem hinném Cheryl, hogy egyre gondolunk. Vagy talán de? Akkor miért hazudott J.J? Egyáltalán Cheryl igazat mondott? Vagy ő hazudik?
Nem értem az egész helyzetet.

Meg próbáltam a próbára koncentrálni, de nehéz volt úgy, hogy még azt az Evelynt meg kell találnom és Denis vagy David, akár hogy is hívják, ott van mellettem pár centire...és őszintén szólva, eléggé vonzónak találom, akármennyire is titokzatos. Talán épp ez miatt érzek így.
A próbát át tették délután ötre, amikor már senki sincs a suliban rajtunk kívül.
Előtte haza mentem ebédelni és egy kicsit le ereszteni.

- Sziasztok.- köszöntem be a terembe.
- Csáó. - szólt vissza Dav...is semlegesen.

Nagyjából az egész idő azzal ment el, hogy finomítottunk a koreográfián miközben Davis, mostantól így hívom, le nem vette rólam egy percre sem a szemeit, amit nagyon élveztem. Izzott a levegő, na meg én is a vágytól.

- Mára vége. Menjetek haza és eresszétek ki a gőzt. - vigyorgott J.J.

Össze szedtem a cuccaim és el indultam a főbejárat felé.

-Héj, elvigyelek? - szólt utánam az ismerős hang, de ezúttal kedvesen.
- Nem kell, köszi. A bicajom nem hagyom itt. - mosolyogtam kényszerrel.
- Van csomagtartó. - nézett rám kérdően.
-Köszi, de... haza tekerek. Szia. - köszöntem el.

Lehet most szúrtam el, de még az igazi nevét sem tudom.
Ha valaki meg kérdezné, hogy Danielle Parker egy tízes skálán mennyire szerencsétlen, akkor valószínűleg tízzel felelnék. A főút kellős közepén esik le a láncom és kapja be a küllő. Szuper, vihetem haza kézben a bringám.
Dudálnak mögöttem és én automatikusan bemutatok,mert gondolom valamelyik nyomi sofőr türelmetlenkedik, akinek haza kell érnie vacsorára.

- Most se vigyelek el? - szól ki egy fehér Fordból félig le tekert ablakon keresztül egy ismerős hang miután mögém parkolt.
Bólintottam.
Életemben nem ültem ilyen feszülten egy autó anyós ülésén 15 percen keresztül.
- Köszi, hogy haza viszel. - törtem meg a kínos csendet.
- Semmiség, de máskor azért ne mutass be - mondta.
- Ja bocsi, megszokás. Egyébként... gondolom meg van a véleményed rólam,hogy mekkora egy szerencsétlen vagyok. - nevettem kínosan.
- Szerencsétlen? Mert le esett a láncod? Ugyan, jobb, mint amikor fejjel előre bele esel egy árokba és végig nézi az egész szomszédság. - nevetett.
- Basszus... - csak ennyit tudtam szólni hirtelen.
A beszélgetésünk ennyiből állt egészen hazáig.
Mikor a házunkhoz értünk, ki vette a bicajom a csomag tartóból és a betonra esett egy kisebb pisztoly.
A szemem le fagyott és ijedten néztem rá. Nem tudtam hova tenni a látottakat.
- Köszi, hogy elhoztál. Szia. - húztam be a csíkot a házba.
- Ez nem az aminek látszik. - szólt utánam. - Ne értsd félre. - mentegetőzött.

A házba beérve el kapott hirtelen egy sokk érzet. Neki dőltem a bejárati ajtónak és lehunytam a szemeim.
Be ültem egy olyan ember mellé, aki fegyvert tart az autójában. Az életem lepergett előttem.
Az egy dolog, hogy 18 éves korom óta van fegyver viselési engedélyem, de az is azért, mert apám zsaru és elintézte, csak egy pszichológiai teszten kellett át mennem, de ő... David vagy Denis.... Miért van szüksége fegyverre?

Ki ez az ember?