You are the one i love

28. Viszlát, szerelmem!

Chrisnek kb. másfél hónapja volt amíg Sydneybe kell mennie. A megszokott idilli, nyugodt, harmonikus kapcsolatukat felváltotta a veszekedés, ajtó csapkodás és sértődékenység. De minden veszekedés végét ölelés zárta. Megfogadták mikor összeházasodtak, hogy akàrmennyire is vesznek össze, haragszanak egymásra valamiért, legyen...egészen amíg le nem fekszenek. Lefekvés előtt minden rosszat ami aznap történt el kell felejteniük és megölelni egymást. Ezen most se változtatott semmi. A veszekedések nagy része is azért volt mert mindketten féltek, hogy mi lesz velük egy évig egymás nélkül. Persze ha akarják megtudják oldani, de azt se várhatták el egymástól, hogy majdnem egy napot a repülőn üljön majd néhány óra együtt töltött idő után vissza kell jönnie a másiknak a munkája miatt. Brooklynt végülis nem a munka idegesítette, hanem hogy az a nő is ott lesz. Bízik Chrisben jobban mint másban, de az a nő ki tudja mire képes. Ez a másfél hónap iszonyat gyorsan eltelt. Chris pakolt a bőröndjébe, Brooklyn pedig segített neki hogy nehogy bármit elfelejtsen. Brooklyn arcára semmi sem tudott most mosolyt varázsolni. Akárhogy próbálta nem kimutatni a bánatát, nem tudta tettetni azt, hogy ez talán élete legnehezebb pillanata.
-Kicsim! Még visszamondhatom!-mondta Chris ahogy odasétált a lányhoz és megfogta a kezét.
-Hogy?-ébredt fel a gondolataiból a lány.
-Csak mondanod kell, és itt maradok!
-Maradni? Dehoogy! Minden..rendben lesz!-mondta Brooklyn arcára valami mosolynak nem nevezhető arcot vágva.
-Kicsim! Látom az arcodon!
-Most boldognak kellene lennünk?-mondta szomorú tekintettel a lány.-Hisz ki tudja mikor látjuk egymást újra, lehet egy évig se találkozunk!
-Mond hogy maradjak és itt maradok! Ha úgy érzed nem fogod bírni mond és itt maradok!
-Hogy állíthatnálak meg attól, hogy valami világit alkoss? Igazán rémes feleség lennék akkor!
-Nem! Csodás feleségem vagy!
Brooklyn arca mosolyra húzódott.
-Pont ezért nem tarthatlak vissza akkor!
-Nézz rám!-fogta meg az arcát Chris.-Szeretlek! Szeretlek de annyira de annyira, hogy őszintén keresem rá a szavakat de....de ezt leírni sehogy se tudom! Megpróbálhatom de az nem adná át a valóságot akkor se az érzelmeimről irántad! Szeretlek Mrs. Evans! És ezen senki és semmi soha nem fog változtatni!
Brooklyn szemeiben csak úgy gyülekeztek a könnyek. Chris letörölte a szemeiben gyülekező könnyeket majd megcsókolta. Nem akarta megszakítani ezt a csókot mert tudta, hogy akkor az már a búcsú ideje, amíg tudta kihasználta hogy a lányt csókolhatja.
Majd egy autó dudálás zavarta meg őket. Megjött Chrisért a taxi.
-Menned kell...!-mondta Brooklyn a csókot megszakítva, ahogy Chris a homlokához döntötte az övét.
-Még egy kicsit várhat!
-Menj..! Még most eltudlak engedni!
-Ne merészelj beleszeretni senkibe amíg nem vagyok melletted!
-Te idióta! Te vagy az egyetlen örökké!-csókolta meg a férfit.
Chris elindult az ajtó irányába, Brooklyn pedig sétált mögötte. Ahogy kiért az ajtón megcsókolta a lányt. Valamiért ez más volt mint a többi. Talán mert ez volt a búcsú csókjuk? Chris elindult az autó irányába majd hátrafordult a lány irányába aki nem tudta megállni, odarohant és szorosan megölelte a férjét.
-Szeretlek Chris!
-Szeretlek Brooklyn!
-Menj! Most már menned kell! Lekésed a gépet!
-Szeretlek!-ült be a kocsiba Chris. Amint a kocsi elindult Chris szemeiben megjelentek a könnycseppek. Fájt neki elhagyni a lányt akit a világon mindennél jobban szeret. Brooklyn megvárta míg az autó kifordul az utcából majd a térdeire esve sírt. Olyan érzés volt mintha a szívét kitépték volna.