the journal - h.s. (hungarian)

51

[Amber szemszöge]

Teljesen elvesztettem az idő- és térérzékemet. A valóság csak egy távoli emléknek tűnt, ami minden egyes eltelt perccel halványabb lesz. A múlt suttogásait és figyelmeztetéseit már nem hallom, ahogy Harry elcsókolja minden aggodalmamat. Minden egyes aggodalmamat, ameddig már csak halványan emlékszek azokra az okokra, amik miatt szomorú voltam.

Furcsa lenne azt mondanom most neki, hogy ő volt az én saját kis paradicsomom? Hogy az ő jelenléte és forró érintése az én őrült életemnek az értelme? Lehetséges - lehetséges olyas valakivel találkozni, aki így kiegészít? Gyengéden lefuttatta kezeit az oldalamon egészen addig, ameddig el nem érte a derekam. Persze ezt alig vettem észre. Ujjai a hátamon pihentek, miközben ajkai megoldást kerestek arra a sóvárgó érzésre, ami jelenleg veszélyesen égetett.

Haja puha volt ujjaim között. Mellkasa az enyémhez ért - szíve annyira közel volt az én szörnyen dobogó szívemhez. Érzem, ahogy ujjai mohón keresik annak a pulcsinak a szegélyét, ami rajtam van. Túlságosan is elragadtatva elkezdtem az állvonalát, majd a nyakát is csókolgatni. Ezzel nyilván megzavartam, mivel Harry nem tudott a küldetésére figyelni. Szórakozottan a nyakába nevettem, amikor egy nyögés szökött ki az ajkai közül annak köszönhetően, hogy nem találta azt a hülye szegélyt, ami sokkal nagyobbnak tűnt rajtam. Folyamatosan gyengéd csókokat hagytam a bőrén.

Túl el voltam veszve ahhoz, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat és az arcom is foltos volt az izgatottság miatt - pontosan olyan, mint Harryé. Önelégülten vigyorogtam. Viszonzásként éhesen, sóvárgó szemekkel nézett rám, amik még zöldebbnek tűntek, mint eddig. És rájöttem, hogy ez - az ő eufórikus boldogságának és csillogó nyugalmának látványa, ez - ez az a látvány, ami a napló írójára hasonlít.

Annak a védelmező maszknak minden jele teljesen eltűnt. Még az árnyékát sem lehetett már látni - és ami mögé volt rejtve, az egyszerűen gyönyörű.

Mielőtt ajkai elváltak, hogy megtörjék azt a csodálatos mosolyt valószínűleg azért, hogy valami okosat és szórakoztatót mondjon - lábujjhegyre álltam és még egyszer megcsókoltam. Kezeim az állvonalához vándoroltak. Közelebb húztam magamhoz. Nem tudok betelni vele. Hogyan is tudnék? Hogyan is lehetnénk teljesen megelégedve egy ilyen lélegzetelállító angyallal? Nem számít mennyire gyönyörű a naplemente - mindig is sóvárogni fogsz még több szépségre. Nem számít mennyire hipnotizálóan tudnak kinézni a csillagok, te mindig magadtól akarod majd felfedezni csillogásuk lenyűgöző látványát. Nem számít mennyire közel állsz egy gyönyörű lélekhez, nem számít mennyi ideig csókolóztok vagy hogy mennyire törődsz vele - sohasem fogsz tudni betelni vele.

Harry feladta, hogy megtalálja a pulcsim szegélyét. Esetleg túlterheltem, amiért megint türelmetlenül csókoltam? Túl el voltam ragadtatva. A szoba körös-körül forgott és most úgy tűnt, hogy megállt az idő. Az illatát mindenhol éreztem és emiatt szédültem. Testének melege úgy sugárzott át a pólója anyagán és adott életet nekem, mint az én saját kis napfényem.

"Eeeewwww!"

Nem tudtam felfogni ezt a különös hangot, ami olyannak hangzott, mintha egy másik univerzumból jött volna. De a hang nem szűnt meg. Folyamatosan a figyelemért harcolt.

"Ew.Ew. Eeeeww."

Kiengedtem egy nyögést, ahogy Harry megtörte a csókot. Szemeimet kinyitottam, hogy lássam Harry arcának elpirult színét és azokat az égő zöld szemeket, ahogy átlósan mögöttem az ajtónál néznek valamit.

Megfordultam, hogy kövessem Harry tekintetét. Egyik kezem még mindig a vállán volt - Harryé pedig lazán a derekam körül - amikor megfordultam. Másik kezem egyből a számhoz repült, hogy elrejtsem széles mosolyomat, ahogy megláttam Daisyt.