"Az eső biztosan egy rohadt szép dolog - de sajnos kicsit nedves is, " jelentette ki a férfi könnyű szívvel, miközben a kezét átfuttatta csuromvizes sötét haján.
"De még mennyire! Talán az ablak melletti asztalnál szeretne ülni?" kérdeztem a tálcát elvéve, hogy Marc a pultra tudja tenni a gőzölgő kávét. A férfi hálásan körbefogta a csészét a kezeivel, amik már pirosak voltak a hidegtől, "jól hangzik."
Gyorsan keresztülmentem a helyiségen, hogy az ajtó jobb oldalán lévő két asztalhoz jussak. Mindkettő kicsi volt és két ember részére - az egyik messzebb az ajtótól dívánnyal - nagyjából a sarok árnyéka miatt elrejtett asztalnál csak a díványt lehetett látni az ablak fénye miatt. Meggyújtottam itt is a gyertyát és szélesen mosolyogtam a felszínen táncoló fények láttán. A színes mozaikok gyönyörűen néztek ki, ahogy a fény minden egyes színen megcsillogott. A fény boldogan égett az asztalt és a páros zöld bőrfotelt könnyed narancs színbe fürdetve - ekkor láttam meg a legeslegelső alkalommal.
Tökéletesen magányosan és barátságosan feküdt az asztalnál. A naplót borító barna bőr puhának tűnt és könnyű volt észrevenni, hogy gyakran használták; a lapok könnyen morzsolódtak a kis könyvet vastagnak és szavakkal telinek tüntetve. Gyorsan körbenéztem, hátha valaki azt állítja, hogy az övé. De úgy tűnt, senki nem vette észre a kis felfedezésemet. A férfi a kávéval még mindig Marc-kal beszélgetett. Biztos valaki itt felejtette - hány alkalommal találtam már elvesztett pénztárcákat, sálakat - és véletlenül még egy kamerát is?
De ez a tárgy most más volt - nagyon…személyesnek tűnt. Talán egy tényleges napló? Egy jegyzetfüzet? Hogy felejthetnek itt egy ilyen dolgot? Egy új gondolat férkőzött belém; valaki valami céllal hagyta itt? Talán valaki azt akarta, hogy egy új ember találja meg ezt a kis könyvet.
A fény a kis könyv bőr felületén táncolt, már egészen varázslatosnak tüntetve. Nem tudtam nem rá nézni, megbabonázott a gondolat, hogy mi lehet benne. Bizseregtek az ujjaim, hogy megfoghassam és gondolkodás nélkül felkaptam a naplót. A bőr kellemes érzés volt a kezeimnek. Szorosan tartottam attól félve, hogy megrongálom, ha hagyom leesni.
Ez tényleg egy nagyon furcsa tárgy, amit ember találhat, szemeim buzgón átfutottak a kezemben lévő napló fedelére irkált minden kis szótöredéken és kis, gyerekesen firkált aszimmetrikus csillagformán. Mosolyogtam, ahogy megütött, kétségkívül még mindig ideje van a naplóírásnak. Tetszik az ötlet; nem mindenki tartja a dolgait az interneten vagy csak túl elfoglalt az élettel való versenyben, hogy egyszerűen töltse az idejét - leüljön és írjon. Régimódi és intim. Talán valami hipszteré volt, hogy teljesítse, amiről annyit álmodott - de néhányan már valóban megcsinálták - hogy naplót tartson, ami egyedi és személyes. Azok az emberek, akiknek van naplójuk fizikailag bizonyították, hogy gondolatok és történetek ezrei vannak bennük. Ennek következtében érdekessé váltak. És én kíváncsi vagyok. Az Isten szerelmére, kíváncsi vagyok.
A kicsi, törékeny bőrszíjat, ami a naplót tartotta össze egy mozdulattal levettem. Azt mondtam magamnak, hogy csupán a tulajdonos megtalálása céljából - talán van benne név? Egy cím? Talán néhány gyorsan lefirkantott szám a sarkában? Ki tud egy ilyen rejtélyes tárgyat birtokolni? A szemeim türelmetlenül futottak végig az oldalakon, amik ugyanazzal a kézírással voltak megtöltve. Habár időről időre kicsit változott, ahogy a tinta színe is.
A tompított fényben nehezen tudtam elolvasni a szavakat, amik a napló vastag lapjaira voltak firkálva mindenféle érdekes titkokat és gondolatokat hordozva magukban. Az ujjaimmal végigsimítottam a tintán és a kávéfoltokon, a kis firkákon és néhány amőbán, amik a margón voltak láthatóak. Szélesen elmosolyodtam a gyerekes játékon - talán valakié, akinek van gyereke? Talán ez a személy gyerekekkel dolgozik? Talán valaki olyané, aki kiskorában minden egyes alkalommal vesztett amőbában a nagybácsija ellen - és most minden különösebb ok nélkül gyakorol.
"Tehát ez az asztal szabad?"
A kuncogó hang kizökkentett a kis nyomozásomból késztetve arra, hogy becsapjam a naplót, mintha csak olyan dolgon éltek volna tetten, amit nem szabadna tennem. Éreztem, hogy az arcom vörösödik, ahogy bocsánatkérően mosolyogtam a férfire, akinek vizes volt a haja, a kezében pedig egy csésze kávé volt.
"Teljes mértékben uram - ha szüksége van valamire, kérem tudassa velem."
Kérdések köröztek folyamatosan a fejemben; ki lehet az író? Ki hagyhatta itt ezt az elbűvölő kis kincset? És miért? Pár percnél tovább nem állhattam ezzel a könyvvel, mielőtt félbeszakítottak és most nem tudok várni, hogy újra felfedezhessem az oldalakat.
Ahogy a férfi helyet foglalt visszatértem a pult mögé és megbűvölten néztem a kezemben lévő tárgyat - és mintha csak végszó lett volna, az ajtó kitárult. Az eső hangja egyre hangosabbra nőtt, ahogy beléptek; egy másik 8 fiatal egyetemista csoportja vizes hajjal és nevetgélve, az arcuk kipirult, az orruk piros volt és ki voltak fulladva. Biztos vagyok benne, hogy elfoglalnak a rendeléseikkel. Gondolkodás nélkül hátramentem és eltettem a naplót a táskámba - több információt tudok majd kideríteni, ha hazaérek.
YOU ARE READING
the journal - h.s. (hungarian)
Fanfiction"Arra rájöttél, hogy egy napló nagyonis személyes dolog, ugye?" A hangja érdes, mély és fenyegető volt, késztetett, hogy egy lépést lépjek hátra félelmemben, amikor folytatta, "úgyhogy az egyetlen kérdésem, hogy mi a faszt állsz az enyémmel?" erede...
