the journal - h.s. (hungarian)

76

Nevetgéltem, ahogy láttam Daisyt, aki próbálkozott felkapaszkodni a konyhai pult előtt lévő magas bárszékre. Egy gyors mozdulattal felemeltem és a szék helyett az ölembe ültettem, mivel ez sokkal biztonságosabb. Daisy rögtön megfogott egy zsírkrétát és elkezdett fickálgatni valamilyen prospektusra.

"Szóval, még nem is volt esélyed elmondani nekem, hogyan telt a múltkori R-A-N-D-I-D?" Ariára vigyorogtam, miközben fordítottam egyet a prospektuson, hogy több helye legyen Daisynek rajzolni. Aira szigorúan figyelt engem, de nem tudta visszatartani a mosolyát. "Elég későn értél haza" Jegyeztem meg ártatlanul.

Nem tudtam visszatartani a széles vigyoromat, miközben Aira csak forgatta a szemeit, ahogy kivett 4 tányért a szekrényből.

"Jól van, jól van. Minden rendben volt - nagyon jó volt. De nem lesz belőle semmi komoly; ő most csak egy nagyon jó barát. Ennyi." Közelről figyeltem Airát, miközben próbáltam elkapni a szomorúság valamilyen elemét, amit minden bizonnyal elrejthet - de semmit sem találtam. Nyugodt és összeszedett volt, és boldognak tűnt.

Éreztem, ahogy Daisy elkezdett nyújtózkodni, hogy elérje a fakanalat; gyengéden visszatartottam és megfogtam egy elhagyatott játékát, amivel elfoglalhatja magát.

"Jó dolog, ha barátok vagytok" Jelentettem ki időt adva Ariának, hogy kényelmesen érezze magát elmondani olyan dolgot, amivel könnyíthet a szívén.

Aira bólintott, miközben megtöltött egy kancsót csapi vízzel. "Azt hiszem, még mindig nehéz tovább lépnem. Mármint tudom, hogy már évekkel ezelőtt volt - bizonyára hülyeség."

Megráztam a fejem. "Dehogyis azt. Nem kell kapkodni." Mindig is kíváncsi voltam rá, hogy ki Daisy apukája. Csak éppen hogy tudtam valamit arról, ami Aira és a férfi között történt. Abban az egy dologban biztos vagyok, hogy mindenkinek hallgatnia kell magára. Ha Aria még nem áll készen, akkor ez tökéletesen rendben van.

A szomszéd szobából áthallatszott a zuhanyban folyó víz hangja, ami keveredett Daisy játékának csilingelő hangjával, megtöltve a csendes szobát.

"Köszönöm, szívem. Nagyon értékelem ezt - csak nehéz elfelejtenem őt ezekkel az új gondokkal; tudod, a fél testvéremmel, vagy Harry apjával, akit bizonyára ismersz egy kicsit. Egyszerűen minden visszajön abból az időből; minden, amit próbáltam elfelejteni. Azt hiszem, tényleg szerettem..." Egy halk kuncogás kiszökött az ajkain, ahogy nem bírta befejezni a mondatát és helyette idegesen mosolygott. Most már annyira tiszta - a fájdalom, amit akkor érzett és az emlékek még mindig üldözik.

"Anyuci, ne legyél szomorú." Daisy kinyújtotta kezeit Aira felé, aki teljesen felvidult kislánya hangja hallatán.

Aria átszelte a kis távolságot közöttünk és felvette Daisyt a kezeibe. "Nem rossz dolog néha kicsit szomorúnak lenni, bébi. Különben nem fogod értékelni azokat a dolgokat, amik boldoggá tesznek." Aria egy gyengéd puszit nyomott Daisy homlokára, miközben a kislány szorosan átölelte anyukája nyakát.

"Mi tesz boldoggá, anyuci?" Daisy hangja kicsit motyogásnak hangzott anyukája nyakában, miközben Aira tekintete megtalálta az enyémet és egy vigyor jelent meg az arcán.

"Te, én gyönyörű kislányom." Mondta Aira Daisynek gyengéd, szerető hangnemben.

"Mi tesz téged boldoggá, Amber?" Daisy kicsit elengedte anyukáját, és megfordult rám nézve azokkal a gyönyörű barna kíváncsi szemekkel, amik már most sokkal bölcsebbek a korát tekintve. Gondolkodás nélkül őszintén kimondtam az első gondolatot, amit helyesnek éreztem és ami a szívemből jött. "Harry"

És abban a pillanatban valami hallatszott a mögöttem lévő ajtóból. Megfordultam a széken, hogy beigyam Harry látványát. Mosolygott. Annyira gyönyörű. Azzal a sötét kaotikus hajjal, ami még mindig vizes a zuhany miatt. Minden egyes mondatott hallott. Arca tele volt élettel, zöld szemei sokkal tisztábbnak és szűziesebbnek tűntek. Csak úgy úszott a boldogságban. Vigyora felragyogtatta az egész szobát megmutatva gödröcskéit. Belépett a konyhába, miközben Daisy hangosan és izgatottan felkiáltott. "Harreh!"